Sinister //L.S// [Magyar fordítás]

Negyvenötödik fejezet

Most nem arra ébred, hogy a testét épp görcs rántja össze, vagy hogy elektromos árammal sokkolják, hanem a legfinomabb érintéstől tér magához.

Louis kinyitja a szemeit, de a szemhéjai súlyosak a mély álomtól, és fogalma sincs arról, vajon meddig aludt. Az első dolog amit meglát, egy kis festmény vele szemben, a falon, ami egy tengerpartot ábrázol, de aztán lassan elfordítja merev nyakát, és egy arcot lát, amiről azt hitte, rég elvesztette. Csak egyetlen pillanat, és a teste máris reszket, a torka elszorul a rátörő érzésektől.
Gyengén elmosolyodik, de ettől a szeme is felfelé görbül, így szabadítva ki az alsó szemhéjába kapaszkodó könnyeket, amik legurulnak az arcán.
Harry ott van, és úgy néz ki, mintha az élete egy borzalom lett volna eddig a percig. A szemei kisírva, vörösek és duzzadtak. Erősen szorítja Louis kezét, mintha azzal itt tarthatná, ezen a világon, és a férfi most óvatosan viszonozza az érintést.

- Édesem, de jó téged újra látni! –krákogja Louis lassan, és tétován elmosolyodik. Harry halkan felnevet, de a hangján hallani, hogy sír, és ahogy lehajtja a fejét, Louis karját magához húzva, a kézfejére hintve csókokat, az álláról csöpögnek a könnyek, és az ajkán is remeg néhány.

Louis meg sem próbálja levenni a szemét az ő kicsikéjéről, akinek a mosolya most még gyönyörűbb számára, mint emlékeiben, mikor azt hitte elvesztette. De most itt van, közvetlen közelről nevet rá, a gödröcskéivel, és minden szépségével.

Összefűzik a pillantásukat, és Harry némán mosolyog a könnyein át, bár a szemei olyanok, mint két, könnyel telt edény.

Annyira szereti.

Eltelik egy kis idő, és ők csak ülnek a kellemes csendben, de ott van a millió és egy kérdés, ami a levegőben lóg, válaszra várva. Louis erőt gyűjt, míg úgy nem érzi felkészült, aztán egy mély légvétel után nyitja szóra a száját: - Mi történt?

Harry megfeszül, kényelmetlenül fészkelődik, és lepillant az ujjaikra, amik összefonva hevernek az ölében. Mély levegőt vesz. – Én... - A hangja arról árulkodik, nagyon nehezen tartja vissza a sírást, de megrázza a fejét, és ismét elmosolyodik, míg az orra hegyéről potyognak a könnyek. – Akkor reggel elmentél dolgozni... és én vártalak haza... Nagyon fáradt voltam, kimerült, és volt az a hülye érzésem...Én csak...- kifújja a levegőt, és ismét fészkelődik. – Aztán nem jöttél haza. Az első éjszaka azt hittem, elhagytál. – A hangja elcsuklik, egy oktávval magasabbra szökik, ahogy próbálja lenyelni a könnyeit. Louis torka elszorul, kezével Harryét szorongatja.

- Eltelt egy hét, és én nem tudtam, mit tegyek. Pánikrohamaim voltak, és én ... túl gyáva voltam, hogy kimerészkedjek, mert féltem, hogy letartóztatnak. Két héttel később, valaki a vonalason hívott, én pedig felvettem, mert már teljesen ki voltam borulva--- Tudom, hogy azt mondtad, soha ne vegyem fel, de---

Louis egy fájdalmas nevetéssel szakítja félbe, az alsó ajkán is könnyek reszketnek.
– Ó, édesem! Annyira sajnálom!!

- A barátod volt, Zayn, és azért keresett otthon, mert nem tudott elérni. A mobilod ki volt kapcsolva, és hetek óta nem hallott felőled ... Aztán én ...én elmondtam neki, hogy eltűntél, és ő pontosan tudta, hogy hol lehetsz. – A hangja elfúl, és ismét mély levegőt vesz.

-Éheztetett... Már több mint tíz kilót fogytál, teljesen kiszáradtál, és ...Én azt hittem elveszítelek, Louis... Sok vért vesztettél, mert az a tetves kurva beléd vágta a kést. Ezek után megállt a szíved... de visszajöttél. Teljes két percig voltál odaát.

Harry lehajtja a fejét Louis mellkasára, hangosan zokog, kezeivel a kemény lepedőt markolja az ágyon, a férfi pedig felemeli a kezét, hogy reszkető, gyenge ujjait végre a fiú hajába fúrhassa. – Szeretlek, Harry. – mondja hirtelen, alig hallhatóan, a hangját sírás járja át.

A fiú felkapja a fejét, az egész arca könnyekben úszik, a szája elnyílik, majd bezárul, mert túlságosan zokog ahhoz, hogy meg tudjon szólalni.

-Megmentetted az életem – rázza meg a fejét Louis hitetlenkedve.

Két évvel ezelőtt attól félt, hogy Harry elveszi az életét.

Még mielőtt felfoghatná, Harry megcsókolja, olyan lágyan, hogy Louis egész teste bizseregni, majd reszketni kezd, az elfojtott zokogás utat tör magának, ő pedig bár gyenge, mégis átöleli a fiú nyakát, hogy közelebb húzza. Az ajkaik összetapadnak, és a férfi érzi...érzi, ahogy az emlékei megpróbálnak felszínre törni, és a kép lassan összeáll.

Harry csak annyira húzódik el, hogy elsuttoghassa neki:- Szeretlek! –, majd az ajkára hajoljon ismét, és csókolja lágyan, aztán újra és újra, csak néha megszakítva néhány szóval.
- Szeretlek! Annyira nagyon szeretlek. Megtennék érted bármit... Mindent megtennék érted.

Louis becsukja a szemeit, és még jobban szorítja magához a fiút. A homlokukat támasztják egymásnak, ahogy mindketten zaklatottan zihálnak, és egymás szájából vesznek lélegzetet.

Harry óvatosan jelzi, hogy egy picit csússzon arrébb a kórházi ágyon, mielőtt óvatosan mellé fekszik, hosszú karjaival átölelve és magához húzva a férfit. Louis orra a mellkasába nyomódik, érzi a teste melegét, miközben halkan sír. Próbál belekapaszkodni a tudatba, hogy itt van, igen, tényleg itt van vele. 

A fiú puszilgatja a homlokát, megállás nélkül, míg fel nem száradnak a könnyeik, és csak csendben fekszenek, az őket elborító érzésektől átjárva, egymás ölelésében.

~~~

Mikor Louis felébred, minden porcikája fáj, és belényilall a félelem, hogy Harry nincs itt, de ahogy lassan kinyitja a szemeit, látja, hogy a fiú még itt van, most is a karjában tartja, és érzi meleg leheletét a fején. Halványan elmosolyodik, igyekszik még közelebb férkőzni hozzá, bár ez szinte lehetetlen. Felnéz rá, és tanulmányozza a tincseit, ahogy az arcára simulnak. Az ajkai enyhén elnyílva, és nyugodtan alszik. A szemhéja halványan remeg az álomtól, de ezúttal nem rémálmok kísértik. 

Louis jó ideig nézi őt, mielőtt megmozdul, és befészkelve magát a fiú feje alá, beszívja a jól ismert, imádott illatot.
Behunyja a szemét, hallgatja a finom szuszogást, és a szívmonitor monoton csipogását.

Csak fekszik ott, egyensúlyozva álom és ébrenlét határán, és csak így meri felidézni annak a napnak az emlékét, mikor Mirandával találkozott. Tudni akarja, hol ért véget a valóság, és hol kezdődött a droggal táplált hazugságok időszaka.

Visszaemlékszik, ahogy a kanapén ülve belekortyolt a borba, amivel a nő megkínálta, majd mindent szépen kitálalt neki. Látja, ahogy kiszalad az autójához, ami az utcán parkol ---NEM... ez már nem igaz.

Visszateker az emlékek között, mintha mindig egy lépést tenne hátrafelé, és próbálja megtalálni a pontot, ahol nem illeszkednek tökéletesen a darabok.