Sinister //L.S// [Magyar fordítás]

Tizennyolcadik fejezet

Fázik, rázza a hideg és remeg; annyira libabőrös, hogy kezdi elveszteni az önkontrollt. Ez azaz érzés, ami a gyomorból indul ki, aztán eléri a végtagokat, a fogai hangosan vacognak, de nem tud tenni ellene.
Fázik, bár legalább harminc fok van.

A szíve zakatol, ahogy rohan. A homályos erdő széléig szalad, ahol a fák szinte egymásba érnek, olyan sűrű a rengeteg. Valamit hall a távolból, zavaros, összemosódó hangokat. Meggyorsítja a lépteit, bár fogalma sincs, hogy fogja ezt véghez vinni.

Kiér az erdőből, ahol homály váltja fel a sötétséget, és a derengésben már ki tudja venni a körvonalakat – tulajdonképpen mit keres itt már megint?
Alig kap levegőt. Lábai alatt a fű csatát vív, hogy benőhesse a csupasz talajt, amit lehullott fenyőtüskék és moha takar vastagon. És van még egy fontosabb küldetése, hogy elfedjen valamit.

Ez egy véres, alaktalan dolog, egy nő teste, vagy ami megmaradt belőle. A feje rendellenes szögben kicsavarodva, koponyáig lenyúzva, az arca bezúzva, mindent agyvelő és vér borít. Máris kukacok és férgek lakomáznak a húsából. A látványtól biztos benne, hogy hányni fog.

Ezerszer látta már mindezt. A test mellett a földre rogy, hogy karjaival a kicsavarodott vállak alá nyúljon, és igyekszik berángatni a fák közé.

Szédül, a légzése szabálytalan, szinte zihál. Az idegei pattanásig feszülnek. Úgy érzi, a fák szemlélik tettét, bírálják és elítélik érte, ahogy csendben fölé hajolnak. Ugyanazt a hangot hallja, csak már hangosabban. Tudja, hogy közelednek, ezért rémülten gyorsítani akar a tempón, hogy beérjen a koromfekete sűrűbe.

Sírva próbálja egyre beljebb vonszolni a testet a fák közé. Leereszkedik egy lankás részen, de szerencsétlenül megbotlik. Ahogy a lába beleakad egy kiálló gyökérbe, tehetetlenül a hátára zuhan, és legurul a lejtőn.

A legaljára érve elterül a moha lepte talajon, mint egy puha ágyon. A nő teste követi az övét, úgy gurul lefelé, mint egy rongybaba, végül rágördül a mellkasára, kiszorítva belőle a levegőt.
Lenyúzott arca közvetlenül az övé fölött lóg. Kínjában felsikolt, rémület önti el – a legmélyebb iszonyat remegteti az izmait.

Arra ébredt, hogy a szíve majd kiugrik a mellkasából. Körülnézett a homályos hálószobában, ahová akkor menekült, mikor Louis száműzte őt.

Levegőért kapkodott, nyirkos tenyerét az arcára szorította miközben előrehajolt, és kiengedett egy hatalmas, mély sóhajt.

Az álom olyan ismerős volt, olyan igazi.

Igaznak kell lennie, hiszen érezte a test súlyát a mellkasán, és érezte ahogy még meleg vére lefolyik fedetlen karjain.

A gyomra felfordult, ezért úgy döntött, a legjobb választás, ha kimenekül a szobából.

~~~

Louis fel-le járkált, mikor Harry ziláltan és zavarodottan kilépett az ajtón. A férfi ránézett, az arcát fürkészte, hogy választ kapjon a kérdéseire, de feladta, és visszatért a jól bevált járkáláshoz. Mutatóujjával az ajkain dobolt, és elmélyült a gondolataiban.

- Mit csinálsz? – kérdezte Harry élénk érdeklődéssel az arcán.
- Gondolkodom. – vágta rá Louis, egy pillanatnyi habozás nélkül, de nem nézett fel rá.

Harry azonban odalépett hozzá, hátulról a dereka köré fonta a karjait, magához húzta és száját a jobb füle mögötti kis dudorra szorította. Louis megfeszült, az agya még mindig teljes kapacitáson dolgozott.
- És miről?

A hangja vágyat ébresztett Louisban, hogy elmondja neki az igazat, mi az, ami rágja, szinte felemészti a lelkét. Felsóhajtott, és nekidőlt a fiúnak.
- Mindenről...komolyan! – végül ennyit tudott kinyögni.

- Hmmm... Akarod, hogy segítsek? – suttogta a bőrébe Harry, maga felé fordította az alacsonyabb férfit, és lemosolygott rá. De nem gonoszkásan - inkább összetörten.
Mintha valami kínozná belülről, a tekintete tompa volt, a pillantása gyámoltalan, a szemei véreresek. Kimerültnek tűnt.
Louis nem tudta irányítani az érzéseit. Megsajnálta... Ezért zaklatottan lábujjhegyre állt, és a száját Harryére tapasztotta.

A fiú meglepődött, és nagyot szuszogott az orrán, mielőtt hevesen viszonozta a csókot, és a kezei megindultak felfelé a testén.
Sőt, arra vették a bátorságot, hogy körbefogják nyakának ívét, majd hüvelykujjai a torkára simuljanak. De Louis nem feszült meg, és ez a reakció, vagyis annak hiánya azt váltotta ki Harryből, hogy az ujjai tovább mozduljanak, míg végül a férfi hajába markolt erősen.

Louisban feltörtek az emlékek, ahogy a fiú erős kezeit a nyakára fonta azon az éjszakán. Mennyire elszántnak látszott akkor, hogy kiszorítsa belőle az életet. De nem tette meg.

Vajon megtette valaha? Úgy nézett ki, nem ura a cselekedeteinek, mint aki nem is tudja mit csinál, amíg meg nem történik a dolog.
Ezek a gondolatok lekötötték a figyelmét pár másodpercre, elég időre ahhoz, hogy Harry észrevétlenül felkapja, és a pult szélére ültesse. Hosszú ujjait becsúsztatta a férfi nadrágjába, amit épp csak pár órája tépett le róla legutóbb.

- Gyorsan! – nyöszörögte Louis. Attól tartott, ha tesz bármi szokatlant, egy hétig is az ágyhoz lesz láncolva.

Harry felnézett rá, a jól ismert vigyorával, mielőtt a szájába vette a péniszét, és hangosan nyögve szopni kezdte. Louis teste azonnal lángra gyúlt, kiengedett egy szenvedő sóhajt, aztán belemarkolt a kócos, göndör tincsekbe.

- Bazmeg! – sóhajtott Louis, mert nem tudta megállni, hogy a csípőjét felemelve a fiú szájába tolakodjon. Harry még csak nem is öklendezett, csak felnézett könnyes szemekkel, végül teljesen tövig befogadta.

Aztán kicsúsztatta a szájából, forró leheletével simogatta szivárgó makkját, és kéjes mosolyt villantott rá.

- Szerintem téged az sem érdekelne, ha kinyírtam volna fél Londont. Akkor is engednéd, hogy megkeféljelek! – nevetett fel sötéten, mielőtt újra a szájába vette.
Louis nyöszörögve nyugtázta, fejét a konyhaszekrénynek támasztotta, és összeszorította a szemeit.

Az ilyen kis utalások tették lehetetlenné, hogy Louis végre megfeledkezzen a szörnyű tudatról, hogy Harry valóban megtette azokat a borzalmakat. Ez a fekete, szadista humor, ami mindig jelen van a fiúban.

Louis már nagyon közel volt. A háta ívbe hajlott, a lábujjait is begörbítette, aztán egy kimerült kiáltással Harry szájába élvezett. A fiú egyetlen nyeléssel tüntette el a néhány cseppet, amit kiszívott belőle.

A férfi légzése lelassult. Harryre pillantott, aki felegyenesedett, és pimaszul nézett vissza rá. Louis alig tudott mozogni, az ereje elhagyta, de elszántan lecsúszott a konyhapultról, és morogva ráncigálta fel a nadrágját. Harry csak elvigyorodott, a szája szélét egy közönséges mozdulattal, a keze hátuljával törölve meg.

Louis a fiúra nézett, és valamin megakadt a tekintete. Összehúzott szemöldökkel lépett közelebb hozzá, aztán felemelte a kezét.

- Ez itt mi?