Maffia feleség: Egyedül dolgozom (Jimin ff.)

Veszélyes reggel

Szerintem az egész éjszakát végig hánytam. Gondolom Jimin felébredt, de azok után, hogy ennyire összevesztünk, nem is vártam, hogy bejön megnézni mennyire vagyok szarul. Nem is kellett, hogy bejöjjön. Ahogy ott a wc felett hánytam olyan megalázó volt, hogy inkább öngyilkos leszek minthogy úgy lásson engem. Hiába is ilyenek a bandavezérek semmi nem érdekli őket, főleg ha rólam van szó. Miután kihánytam mindent próbáltam magam megnyugtatni, hogy ne öklendezzek annyit. Eléggé sokáig tartott mire végre megnyugodtam, de legalább nem telt el az egész éjszaka.

Miután megelégeltem az önsajnálatot, felöltöztem és kimentem sétálni az éjszakába. Emlékeztem, hogy valahol volt egy domb, ahonnan jól lehetett látni a csillagokat és a holdat. Így hát arra vettem az irányt. Ahogy megtaláltam azt a helyet letelepedtem és elkezdtem bámulni az eget. Soha nem voltam vallásos és nem is hittem, abban hogy az emberek egy jobb helyre kerülnek a haláluk után, de most még is elkezdtem beszélni a rég halott Karina-hoz.

- Látod? Elcsesztem. Megint. - kezdtem. - Mint annak idején Mathias csapatában. Nem hiszem, hogy hallasz, de valakinek el kell mondjam. Lehet feladom, de nem tudom. Tudod, mindig rád gondolok, mikor bevetésre megyünk. Szeretném, ha mellettem lennél, de nem lehet. - egy könnycsepp csordult le az arcomon. Végig feküdtem a dombon és elkezdtem halkan sírni.

Nem értettem, hogy miért történik ez velem mindig. Mindent megpróbáltam, hogy teljesítsem Jimin óhajait. Legfőképp az indulatait nem értettem. Olyan megalázóan bánt velem, mint még soha. Megszégyenített a többiek előtt. Anyám mindig azt mondta, hogy különleges vagyok és mindenki imádni fog az életben. Akkor nem értem, hogy miért mindenki rajtam tölti ki a dühét. Attól hogy még nem jöttem ki az épületből, attól még nem kell megszégyeníteni. Vagy igen? Mostanra azt kívánom bárcsak felrobbantam volna az épülettel együtt.

Egy idő után elfogytak a könnyeim és csak meredtem az éjszakába. Tudom, hogy nem megfelelő alkalom, hogy kint feküdjek, de már nem jön álom a szememre. Már a nap első sugarai feljöttek, mikor lépteket hallottam meg magam mögül. Inkább felültem, de nem fordultam meg, mert nem érdekelt, hogy ki az, csak szúrjon le valamivel. Tök jó lett volna valamit szívni.

- Minji! - szólalt meg Jimin a hátam mögül, mire nem válaszoltam. - Azonnal menj vissza a hadiszállásunkra!! - utasította.

- Vagy különben? Mi lesz? - kérdeztem gúnyosan, majd felálltam és a szemébe néztem. - Megint a földig alázol? Juhj de félek! Képzeld nem érdekel a rohadt csapatod. Nem csinálom ezt tovább. - mondtam, majd elindultam vissza fele.

- Nem teheted ezt! Nem adhatsz fel minket! Egyezséget kötöttünk. - követelőzött.

- Nem kötöttünk. Ez csak a te és a Jungkook elképzelése. - elegem volt belőlük. Mint mindenkinek nekik is egy mellőzhető dolog vagyok, semmi szükségük nincs rám. - Hagyj békén! - mondtam, majd kikerültem őt.

Jimin, ahelyett, hogy ott hagyott volna követett és közben arról győzködött, hogy maradjak velük. Csak a saját fejem után mentem. Nem néztem, hogy merre megyek, ahogy Jimin sem. Engem már hidegen hagyott, hogy merre megyek.

- Minji! Fejezd be a hisztit és gyere vissza! Nem történt semmi, amiért ennyire ki kell borulj. - Jimin tovább kérlelt, de én csak még jobban felhúztam magam.

- Oh, szerinted ennyivel el van felejtve? Azt hiszed hülye vagyok? Nem tudsz erről az egész dologról semmit és rólam sem tudsz kurvára semmit! - ordítottam vissza neki.

Egy sikátoron mentünk keresztül, amikor Jimin megelégelte a győzködést, megragadta a csuklómat, majd a derekamat szorítva magához húzott. Mélyen a szemembe nézett. Mintha valami furcsa csillogást láttam volna a szemében, amikor íriszeimbe nézett. Már nyitotta volna a száját, amikor hangos kiabálásra lettünk figyelmesek. Az egyik mellék utcában egy furgon parkolt. Ahol a maffia ház is elhelyezkedett azt másnéven Szöul nyomor negyedének hívták. Sok volt a kis utca és a koszos sikátor. Odasétáltunk a mellék utca széléhez, de amint megpillantottuk, hogy ki van a helyiségben rögtön hátrahőköltem. Nem is akartam a szememnek hinni. Suho és az apám vitatkozotak egymással.