Shin Soukoku - Zátonyra futott ügy ✔️

☆

A mai nap is vidáman kezdődött az ezüstös hajú Atsushi számára, csakúgy mint általában. A Nap szépen sütött, ezáltal az időjárás is kellemes volt. Útban az iroda felé még egy kis cicát is észrevett, és megsimogatott. Lehet, hogy túl sokat időzött az állattal, mert egy kicsit elkésett, de úgy gondolta ennyi belefér. A Fegyveres Nyomozóirodába lépve már ott találta a többieket. Dazai egyből mellélépett, és jókedvűen átkarolta.

– Drága Jinko, van egy kis megbeszélnivalónk!
Atshusi szeretett volna legalább egy kérdést feltenni abból a többezerből, ami megfogalmazódott benne, de erre nem volt lehetősége, mert a mentora kivonszolta az irodából.

– Mi volna az a megbeszélnivaló? – kíváncsian nézett az idősebbre.

– Az előbb beszéltem Chuuyával – itt egy kissé megakadt, majd gyorsan hozzátette – munkaügyben természetesen.

A Jinko szemforgatva nézett rá.

– Igen, persze, csakis a munka – bólintott tettetett szigorral – De nem mindegy, hogy az ágyban, vagy itt...
Halkan tette hozzá, Dazai mégis meghallotta.

– Most úgy teszek mintha ezt nem hallottam volna, mert kivételesen fontosabb dolgunk is van – ezúttal tényleg komolynak tűnt, így Atsushi is megkomolyodott.
A másik egy torokköszörülés után belekezdett:

– Egy emberkereskedő bandát füleltünk le itt a városban, akik ártatlanokat rabolnak el, és adnak el elég sok pénzért. A kikötőben lévő teherszállító hajókra csempészik fel az áldozatokat, és Európába szállítják őket.

– Na várjunk csak! – Atsushi kezeit maga elé tarva állította meg a másik szövegelését. – Ha a KIKÖTŐBEN van a probléma, miért nem intézheti el a KIKÖTŐMAFFIA az ügyet? Jinko szerint a kérdés jogos volt. Dazai nem értett egyet.

– Igen, ez az ő területük, így nem kéne beleavatkoznunk, DE – Atsushi minden reménye elpárolgott Dazai mindenttudó vigyora láttán.

– Valamilyen szinten érintettek vagyunk az ügyben. Ma jött egy ügyfél, akinek a férje áldozatul esett az emberrablóknak, és szeretné, ha kimentenénk. Ezt fogod csinálni, neked csak ennyi a feladatod. A Kikötőmaffia fogja lekapcsolni a kereskedőket, azzal neked nem kell foglalkoznod, illetve nem is tanácsos... Azt hiszem ennyi – a barna hajún látszott, hogy van még valami, amit nem nagyon szeretne elmondani.

– Biztos? – a Jinko kétkedve nézett a másikra. Dazai elkapta a tekintetét.

– Nos, nem akartam elmondani, mivel elég fontos lenne, hogy ezt a munkát elvégezd, mert más most nem ér rá, de a Maffiából... Akutagawa fog dolgozni az ügyön... – látszott rajta, hogy kelletlenül adta át az információkat.
Mintha csak attól félne, hogy Atsushi visszamondja a megbízást. Teljesen igaza volt.

– Kizárt. Én nem dolgozom közös ügyön azzal a démonnal! Egyáltalán nem bír engem, és ez kölcsönös! – jelentette ki határozottan.
Minden akarata ellenére végigfuttatta fejben milyen lenne a közös munka Akuval.

– Hát, pedig most muszáj leszel. Mellesleg ismerek egy párost, akiknek ugyanúgy egy közös megbízással kezdődött minden... De ez nem jelent semmit, ugyebár – sejtelmesen mosolygott, erősen célzogatva.
Atsushira úgy érezte menten elájul.

– Először is: fúj. Másodszor: Remélem nem Nakahara-sanra és magadra utalsz. Legalábbis próbálom nem azt hinni. Harmadszor: Csak nem gondolod, hogy Akutagawa és én...? – a kérdés vége elhalt, mégis ott lógott a levegőben.
Jinko érezte, hogy felforrósodik az arca. Dazai perverzen vigyorgott vele szemben.

– Ki tudja?
Ezzel a végszóval hagyta magára Atsushit.

—

Hazafelé sétálva Atsushinak még mindig az Akutagawával közös megbízáson járt az esze. Nem tudta elképzelni, hogy ők ketten jól kijöjjenek egymással. Ráadásul nem szabad beleavatkoznia a munkájába, ami elég nehéz lesz, tekintve, hogy egy ügyön dolgoznak. Eszébe jutottak Dazai szavai is. Egyértelműen arra utalt, hogy jobb kapcsolat is lehetne közöttük Akuval. Legalábbis nem mert többet belegondolni a szavaiba.

Valamiért elalvás előtt egy különösen rideg szempár villant fel előtte...