Váratlan Szerelem

2. évad 4. fejezet

/Beszélgettünk, majd megkérdeztem azt amire régóta vártam./

- Érzel még valamit irántam? - kérdeztem, de kicsit kellemetlenül érzetem a helyzetet.
Josh éppen ivott ezért csóri félre nyelte az üdítőt, majd köhödni kezdett.
Kinevettem, mivel valóban vicces volt.
- Őszintén? - kérdezte Josh, miután nem volt paradicsom vörös és abba hagyta a köhögést.
- Igen légyszíves. - mondtam, mivel valóban érdekelt ez napok sőt hetek óta.
- Lehet. - mondta, majd lekapcsolta a filmet.
- Ez nem válasz. - mondtam és ki vettem a távirányítót a kezéből, hogy vissza kapcsoljam a filmet, hogy ne legyen néma csönd a szobába.
- Akkor kimondom. Igen. Kurvára hiányzol, már amióta kiköltöztem, sőt már a szakításunk után 1 héttel gondolkodtam rajta, hogy rád írjak, de tűrtőztettem magam, mivel szerettem volna neked is és nekem is időt adni, hogy tisztán lássuk a dolgokat. És tudtam ha ide repülök 2 héttel később a szikításunk után sohasem kezdhettük volna újra, mint akár barát vagy bármi.
- Mint bármi? Ezek szerint újra kezdenéd? - kérdeztem döbbenten a sok új infó után.
- Akár. - mondta, majd hátra hajtotta a fejét.
- Na erre mondjuk nem számítottam. Josh tele vagy meglepetésekkel.
- Örülök neki. De ezt én is szeretném tudni, hogy érzel e valamit irántam. - majd vissza hajtotta a fejét.
- Ohmm. Idő kellene még, de valószínűleg igen. Csak nem most. Kb 2-3 hónap múlva tudnám ezt igazán és őszintén megmondani.
- Ezt értem, de akkor nyitott lennél velem újra kezdeni? - kérdezte, majd felcsillant a szeme.
- Akár. - vallottam be őszintén.
- Akkor legyen így. - mondta, majd a kezét tartotta és megráztam illedelmesen.
- Most mik vagyunk egymásnak? Exek vagy nextek? - kérdezte viccelődve Josh.
- Most partnerek vagyunk. - mondtam nevetve.
- Akkor legyünk partnerek. - mondta, majd tovább néztük a filmet.

Kis idő múlva kopogtak. Anyu az. Hát ezt csesztem.
- Szi.. Ohh szia kicsim. És neked is szia Josh? Na mindegy, majd erről beszélünk. Gyertek most értünk haza van kaja. - mondta, majd intett és becsukta maga mögött az ajtót.
- Ohhm basszameg! - mondtam, majd hátra dőltem és az arcomba tettem a kezem.
- Mi az? - kérdezte Josh.
- Nem meséltem neki rólad vagyis a mostani témáról. - vallottam be szomorúan.
- Nem baj gyere ne várassuk meg őket. - mondta, majd kinyitotta az ajtót és lementünk.
Ez hiányzott. Vagyis az úriember Josh. Ez hiányzott a legjobban.
Leérve megvolt terítve, mindenkinek sőt még Joshnak is. Szerencsére Josh mellett volt hely így mellé ültem.

- És ő a barátod? - kédezte "apa" leülve mellénk.
- Ohmm nem, dehogy. - mondtam zavartan.
- Nem vagyunk azok. Most beszélgettünk, mivel volt sok és nagy nézeteltérésünk, de igyekszem és igyekszünk rendbe tenni. - mondta, Josh, majd bele kezdett az ebédbe.
- De hisz az apád lehetne. - mondta Dany bunkón és ridegen.
- Kussolj be Dany. - mondtam, majd szúrós tekintettel meredtem rá.
- Dany ez nem volt szép. - mondta anyu.
- És fáj az igazság vagy mi? Hát vagy 20 év a korkülönbség baszki. - folytatta Dany idegesen.
- Na jó ez engem nem érdekel. - mondtam, majd miután megtöröltem a szám felszaladtam a szobámba. Valamilyen szinten igaza volt, de én szeretem Josht és semmi pénzért nem adtam volna oda senkinek. És, hogy ez a hülye kis köcsög be szólt nem fogom megváltoztatni a véleményem. A nap folyamán semmi másra nem emlékszem, mivel egy forró zuhany után be dőltem az ágyba.

Reggel van. Máshol ébredem. De mégis ismerős a helyszín. Körbenézek és Josh régi házában észlelem magam. Furcsa nem tudom, hogy kerültem ide.
- Jó reggel Mirus vagyis Mira. - köszörülte meg a torkát Josh belépve a szobába.
- Hogy hogy itt vagyok? - kérdeztem fáradtan.
-Nem voltam hajlandó elviselni, hogy sértegett az este folyamán téged Dany, miután felmentél arra jutottam, és anyudék megengedték, hogy hozzám vigyelek.
- Értem. Nagyon köszönöm. - mondtam, és egy hálás mosolyt elytettem.
- Igazán nincs mit. - majd ő is vissza mosolygott.
- És hívhatsz úgy, ahogyan régen. - majd vissza dőltem az ágyba.
- Nem nem. Ideje felkelni! Kész van a reggeli. - mondta Josh és az ajtó felé mutatott.
- Nemár... - nyafogtam, mivel nem volt étvágyam és erőm sem.
- Na kislány gyere. - mondta, majd felkapott az ölébe és kivitt a konyhába. Az illata a régi volt. Finom és édes. A bőre puha volt. Mint a régi időkben.

Meg reggeliztünk és megpróbáltam rávenni, Josht, hogy vissza jöjjön az iskolába tanítani.
- Gyere már vissza. Mindenki hiányol a suliba. És hetek óta rajtam lovagolnak, hogy győzzelek meg, hogy vissza gyere a suliba.
- Hát nem tudom, hogy akarok e egyáltalán. - sóhajtott fel Josh.
- Akarod! - mondtam vagyis inkább ki jelentettem.
- Majd meglátom. - majd egy fura mosolyt elytett.
- Ez elég nekem. De a többieknek nem biztos. - vakargattam a tarkóm.
- És mi lesz ha a tesi tanárom többet akar, mint egy diák? - kérdeztem ilyedtem Josh-tól.
- Hát akkor leütöm. - mondta nevetve Josh.
- Hát nem tudom. Én félek tőle. Mivan ha meg erőszakol? Mostanába nem is nagyon mentem be a suliba. - vallottam be.

- Nem gondoltad, hogy valakinek ezt elmond?
- Féltem, hogy mit fognak gondolni.
- Ahjj Mira. Nem gondtak volna semmit. Sőt biztos szóltak volna annak a pöcsnek.
- De tudod, hogy nem merek ilyenekről beszélni.
- De kell! Holnap be megyek a suliba és beszélek az igazgatóval és a tesi tanároddal.
- Nem kell! Tényleg nem kell! Majd le rázom ha közeledik tényleg. -, ragaszkodtam hozzá, hogy ne menjen be.
- Már mindegy. Most azt mond el nekem, hogy ugye holnap hétfő és, hogy hol szeretnél aludni. Nálam vagy otthon Danyéknél?
- Nálad! Vágtam rá azonnal, mivel semmi kedvem nem volt Danynek a szarját hallgatni.
- Akkor irány surány kislány a cuccaidért. - majd felkapta a kocsi kulcsot és már indultunk is.

Haza érve anyuékat megöleltem és össze szedtem pár ruhát és elpakoltam a holnapra való cuccaim és már ott sem voltunk. Vissza érve kipakoltam és kiválasztottam a sulis szettem.
- De tényleg nem kell be gyere. Meg tudod védeni magam. - ellenkeztem a kijelentéséről, hogy bejön holnap a suliba.
- Nem tudsz le állitani! - mondta Josh és mosolyogva válaszotta ki a szokásos fekete ingjét és a nadrágját.
Joshal szemeztünk, majd közelebb lépett.
- Szép vagy kislány. - suttogta a fülembe.
- Na jó ne hazudj! - forgattam meg a szemem.
- Nem hazudok. Én sosem szoktam. Őszinte vagyok kislány. És féltelek nagyon. - mondta, majd még közelebb lépett. Mint a régi időkben. Érzetem a forró lehelletét. Melegséggel töltött el, de nem tudtam volna megtenni.
- Na jó elég. Nem szeretnék még csókolózni. - mondtam, majd hátrém léptem.
- Akkor a puszi? - kérdezte kiskutya szemekkel.
- Hova? - kérdeztem vissza.
- Ahova szeretnéd. - mosolygott kacéran.
- Akkor ide. - mutattam a hasamra viccből.
- Kérésed számomra parancs. - majd a fejéhez tette a kezét, mint a katonák.

Josh az ágyra dobott és felhúzta a lenge pólóm.
- Amúgy csak vicceltem. - vallottam be, mivel kíváncsi voltam, hogy meg meri e csinálni.
- Hát mostmár nem szabadulsz kislány.
Végig simította a kezét a hasamon, amitől ki rázott a hideg és a levegő vételemet is szaporábban vettem.
Sosem gondoltam volna, hogy újra érzéseket tud ki váltani belőlem Josh.
Lágy puszikat hintett a hasamon. Nagyon jól esett. A levegőt szaporán vettem, mint az eddiginél jobban is. A keze a derekamon vándorolt, majd a csípőmön és kicsit a nadrágomba is be furta az ujját. Lejjebb nem ment. De nem is bánom éppen elég volt ez is ahhoz, hogy bele bizseregjek. Most nemcsak puszikat, hanem csókokat nyomott a hasamra. A szívem hevesen vert. És egy halk nyögés is kiszaladt a számon.
Josh abba hagyta.
- Miért hagytad abba? - kérdeztem suttogva.
- Barátok vagyunk nem emlékszel? - mondta, majd egy utolsó szenvedélyes csókot nyomott a hasam aljára és felállt az ágyról.

Remélem, hogy tetszik. 🩷
Ahogy ígértem ez most hosszabb lett.