Az Ördög Glóriája

"Ő nem te"

- Jó reggelt Sógornőm! -köszönt Dylan mosolyogva, mikor leértem a lépcsőn. - Szia Dylan. -mosolyogtam, s megláttam mellette egy takaróba bugyolált lisztes zacskót. - Öhm, Dylan... -mutattam a mellette levő lisztre. - Oh, Tiana szerint gyakorolnom kell az apaságot, így a kezembe nyomta a lisztet. -ha nem magyarázta volna meg, azt hittem volna, hogy  bolond. - Oh. -mondtam, s a konyhába indultam, ahol két idegen nő sürgött forgott.
- Rosa, mondtam, hogy nekem erre nincs időm! Port kell törölnöm és ablakot pucolni! -mondta a fiatalabbik, aki éppen a fazékban kevergetett valamit. - Áh, jó reggelt Sorrentino kisasszony. -nézett felém Rosa. Az ötvenes éveiben járt, kicsit testesebb és aranyos arca volt. - Jó reggelt. -mosolyogtam. - Az én nevem Rosa, ő pedig Charlotte. -mosolygott kedvesen. - Üdvözlöm nálunk asszonyom! -mondta Charlotte. - Szüksége van valamire Sorrentino kisasszony? -a hátam mögül jövő hangra nem számítottam, így a szívemhez kaptam a kezem. - Ő Niles, a komornyik. -megfordultam és egy negyvenes évei véget taposó ősz férfi állt előttem. Az arckifejezése merev volt, ahogy tartása is. - Egy kávét megköszönnék. -mondtam, s a férfi bólintott.

A nappaliban ültem és Dylan-el beszélgettem, amikor kinyílt az ajtó. Drake és egy számomra ismeretlen nő sétált be. - Jó reggelt hercegnő. -Drake hozzám jött és adott egy apró csókot a számra. - Jó reggelt. -mondtam, s a mögötte álldogáló nőre néztem. - Ő Miranda, már meséltem neked róla. Miranda ő a menyasszonyom. -felálltam és a nő elé léptem. - Arabella Sorrentino. Örülök, hogy megismerhetem. -mosolygott rám kedvesen, szóval ő az a nő, aki utoljára járt Drake ágyában. - Szia Dylan. -köszönt a nő a mögöttem ülőnek, aki csak flegmán biccentett egyet. - Hozom a papírokat. -intézte a szavait a nőnek, majd az irodájába ment. - Élőben még szebb vagy, mint a képen. -mondta Miranda mosolyogva. A hajam a szokásosan ki volt vasalva és meg volt emelve a frufrum. Egy rózsaszín feszülős ruha volt rajtam, fehér magassarkú cipővel. Sminknek, egy kevés korrektort, szempillaspirált és egy halvány rózsaszín rúzst tettem fel. - Köszönöm. -feleltem, s Drake már vissza is jött és a nő kezébe nyomta a papírokat, aki már el is tűnt a házból. - Miért nem őt veszed el? -kérdeztem, s Dylan hangosan fel kacagott. - Mert ő nem te! Ne tévesszen meg az ártatlan külseje és a mosolya. Egyik sem őszinte. -felelte és az ajtó ismét kinyílt, azonban most Adalyn-d sietett be rajta.

- Ti mi a fenét csináltok még itt? -kérdezte feldúltan. - Már régen a stúdióban kellene lennetek! Mindenki a kocsiba most rögtön! -mutatott a bejárati ajtó felé. - Baj van? -kérdezte Dylan és megindult az ajtó felé. - Baj? MÉG, HOGY BAJ VAN?? Már 5 perce ott kéne lennetek! -kiáltotta és a kocsi felé taszigált minket. - Adalynd, mégis milyen stúdióról beszélsz? -kérdeztem miután beszálltam a limuzinba. - Padlóig a gázt Albert! -mondta a sofőrnek, s utána rám is figyelmet fordított.
- Szerveztem nektek egy fotózást, még tegnap este. Írtam is üzenetet a vőlegényednek. -nézett szúrós szemekkel a mellettem ülőre, aki csak fütyörészve nézett az ablak felé. - Minek ez a fotózás? -kérdeztem, s fájdalmasan fel sóhajtott. - Egy jótékony fotózás, a beteg és az állami gondozásban lévő gyerekek részére. Már hónapokkal ezelőtt elindítottam ezt a pályázatot és ezeket a fotókat híres magazinok címlapjára fogják nyomtatni, illetve divatmagazinokban a ruhákat illetően. Most pedig, hogy hamarosan összeházasodtok és meg kell mutatni a külvilágnak, ezért a mai nap ti lesztek a modellek. -mosolygott, s csak ámultam és bámultam. Nekem semmit nem mondott a pályázatról. Éppen kérdezni akartam, hogy miért nem vont be engem is, amikor Drake telefonja csörrent meg. - Mond Niles. -szólt a készülékbe, majd kihangosította. - Elnézést a zavarásért uram, de Dylan úr itt hagyta...a gyermekét. -Drake és én összenéztünk, s egyszerre tört ki belőlünk a hangos nevetés. - Ne nevessetek! Tiana kitekeri a nyakamat! Szólj a sofőrnek, hogy forduljunk vissza! -mondta a húgomnak, aki azonnal nemet mondott. - Sajnálom Dylan, de már így is hatalmas késésben vagyunk. -mondta Adalynd. - Niles kérlek vigyázz rá, míg nem érünk vissza. -mondta Dylan a telefonba. - Ne aggódjon uram...a gyermek jó kezekben van. -Drake és én még mindig nevettünk, s már a folytak a könnyeink is. - Köszönöm Niles. -mondta Dylan. - Nincs mit Dylan úr. -letette a telefont. - Az öcsikém egy méretes balek. -kuncogott Drake.