A Tenger Titka

Harmadik Rész

Reggel elég korán ébredek meg, arra hogy Mich össze-vissza mocorog mellettem és huppanik a fejem a párnára.
-Jó reggelt!-szólalok meg morcosan és lassan kinyitva a szemem.
-Reggelt Sea, mondtam korán kelek.-mosolyogja majd homlokon puszil.
-Ne menj!-sóhajtom majd utánna nyúlok.
-De mennem kell, van még egy kis dolgom a munkában.-válaszolja komolyan.
-Vasárnap van, pihenhetnél kicsit még.-dörmögöm.
-Minél hamarabb elmegyek, annál hamarabb jöhetek vissza.-neveti.
-De..de..-kezdek bele.
-Tudod jól, hogy igazam van.-vág közbe, mire csak sóhajtok egyet.
Majd magamra is hagy. De azért még ír egy üzenetet a telefonomra, hogy délután jön és segít átpakolni hozzá.
Reggelizek egyet majd ki megyek a partra.
Nagyban csak sétálok a szélén és élvezem, ahogy a hűs víz megcsapja a lábam.
Kicsit beljebb megyek és csak áldogálok.
Majd vissza megyek haza és felveszem a bikinimet. Vissza a partra és elkezdek kicsit úszni. Ez mindig ki tisztítja a fejem.
Csak engedem, hogy a tenger sodorjon. Egyáltalán nem érdekel merre, hogy is sodor a víz.
Már nem tudom mióta lehetek itt, de ez nem is számít. A Nap egyre melegebben süt és kellemesen átmelegít.
Hirtelen valami elkezd lefelé húzni elég erősen. Veszek egy mély lélegzetet és engedem had húzzon. Nagyon mást nem is tudnék tenni ilyen nagy erővel szemben.
Pár perc múlva nyitom ki a szemem és kapok levegőt is. Egy nagy kastélyban vagyok és minden díszes.
-Végre kicsit mélyebbre is merészkedtél.Vártunk már.-úszik elém egy nagy szakállas férfi akinek sellő farka van.
-Mégis ki maga és hol vagyok?-kérdezem mire elmosolyodik.
-Atlantikában vagy. A sellők birodalmában, itt én vagyok a király, Timothy. Triton király egyetlen fia.-mondja teljes komolysággal.
-Oké, én szerintem bevertem a fejem egy sziklába. Ilyen nincs, sellők nem léteznek. Ha léteznek is arról tudnom kéne. Tengerbiólogusként végzek az idén. De egyetlen könyvünk se ír ilyen lényekről, vagy épp a létezésük igazságáról.-válaszolom vissza mire megvakargatja a tarkóját.
-Nem mindent igaz ami a ti könyveitekben le van írva.-vágja rá vissza.-A legjobb az, hogy végre itt vagy és betöltheted végre a helyed ami illet téged.-teszi hozzá.
-Mégis miről is van szó most?-kérdezek vissza.
-Gondolom észre vetted magadon, hogy különleges kapcsolatot ápolsz a tengerrel és azok lényeivel. Ez nem csak puszta szerencse. Sellő vagy, nem is akármilyen a lányom és a trón egyetlen örököse. Sajna egy óriási viharban elvesztettelek téged és édesanyád. Pár nap múlva anyád holtan sodorta a palota felé egy hullám. Téged viszont nem találtalak meg. Nem is nagyon láthattalak, nem mehet a nép se én olyan közel a partokhoz. De néha esténként megnéztem, hogy is fejlődsz, hogy milyen jó nevelő szülőket találtál magadnak.-meséli.
-Az lehetetlen én nem vagyok sellő, arról már rég tudnom kéne.-nevetem zavaromban.
-Csak azért nem tudtál róla mert anyád védő bűbájt bocsátott rád. Ez addig amíg én nem mondom el ki is vagy nem is törik meg. Most viszont magad is láthatod, sellő vagy.-mondja mire le nézek a lábaimra, amik helyén egy nagy zöld farok van.
-Most akkor még is mi lesz velem? Mi lesz a fenti életemmel, az iskolával és a völegényemmel?-kérdezgetem idegesen.
-Nyugodj meg, semmi akadálya annak, hogy vissza menj. Az iskolát befejezheted. A vőlegény témát meg kérlek még hanyagold. Több száz évig élünk, fiatal vagy te még a család alapításhoz. Ezt te is érzed, nem tudod letagadni se.-válaszolja mire sóhajtok egyet.
-Akkor mit tegyek Michel?-kérdezem mire megrázza a fejét.
-Szereted azt látom, de ebből ami köztetek van, hosszú távon semmi jó nem lenne.-hümmögi.
-Értettem.-vágom rá.
-Ha majd úgy hozza a sors meglesz itt lent a megfelelő hablegény aki szívesen lenne melletted egész életedben.-dörmögi.
-Rendben.-hümmögöm.
-Anyád lánya vagy, le se tagadhatnád. Az iskolád végeztével szeretném ha elkezdenéd megtanulni a királyság irányításával kapcsolatos teendőid. Persze segítek neked amiben csak tudok.-magyarázza mire csak bólintok egyet.-Ha ennyire szeretnél mehetsz is vissza. Remélem hamar találkozunk újra.-mondja majd vissza is indulok.
A parthoz érve kicsit lassítok majd sóhajtok egyet és kivetem magam a vízből. Végül már elő jönnek a lábaim és haza sétálok.
Bent a házban nagy meglepődésemre Mich már vissza ért és épp a tv-t bámulja.
-Szia.-szólalok meg halkan.
-Á hát haza értél? Milyen volt egy kicsit lazítani a tengerben?-kérdezget.
-Jó volt. Veled mizujs? Milyen volt a meló?-kérdezem vissza.
-Unalom a köbön. Annyira hiányoztál.-kezdi, majd megölel hátulról.-Csuron víz vagy, nem fázol?-kérdezi mire megrázom a fejem.
-Hát te tudod. Csak ne legyél beteg tőle.-mosolyogja.
-Figyelj Mich, találkoztam apámmal, a vérszerintivel. Azt szeretné ha végzek, hozzá költöznék és új életet kezdenék.-magyarázom mire lefagy róla a mosoly.
-Ugye mondtad neki, hogy ez kicsit késő dolog és hogy már van egy jó életed és itt vagyok neked én?-kérdezget.
-Mondtam, de beszéltem vele és szerintem is jó döntés, ha meg akarom ismerni a származásom és a hagyományainkat ha hozzá költözöm.-válaszolom vissza.
-Akkor veled megyek.-vágja rá.
-Az lehetetlen. Neked itt a munkád és a családod is. Én nem kérek tőled olyat, hogy mindent eldobj miattam.-hümmögöm.
-Persze apád, aki a semmiből 22 év után elő kerül csak úgy simán kérhet tőled ilyet igaz?-kérdezi vissza idegesen.
-Egy hajó kiránduláson születtem Mich, vihar volt az egyik este és édesanyám velem együtt eltűnt. Majd a holttestét pár nap múlva sodorta a partra a víz. Én pedig szerencsés módon megmenekültem. Apám pedig szinte anyámmal együtt temetett el. Mert soha nem kapott rólam hírt élek e. Szeretném ha úgy érezné, hogy nem veszített el engem. Így is nagy a gyásza, élete szerelmét temette el.-vázolom mire sóhajt egyet.
-Rendben, menj. Megértem. Csak ne feledd, én itt vagyok neked mindig és gyere haza hozzám kérlek.-mondja szomorúan.
-Nem tudnálak elhagyni. Túlságosan is hozzád nőttem.-nevetem kicsit zavaromban.
-Reméltem is.-neveti.
Ebédelünk, majd Mich gondol egyet és haza megy. Én addig kicsit ledölök pihenni, túl sok minden kavarog most a fejemben.