𝑬𝒍𝒆́𝒓𝒉𝒆𝒕𝒆𝒕𝒍𝒆𝒏 | +16| // Befejezett

twenty two

Az esténknek a célja az volt hogy jobban megismerhessük egymást. Amit igyekeztünk minden formátumban megvalósítani. Most már nem csak azt a kemény oldalát látom, mint az iskolában szoktam. Hanem azt a gyengéd oldalát is amit mindig csak nekem mutat meg, amivel kifejezi az érzéseit és mivel megmutatja, hogy mennyire valósak a szándékai. Egyáltalán nem volt olyan pillanat amikor nem tudtunk volna közös témát találni. Mindig tudtunk valamiről beszélni, ami minket egyre közelebb itt egymáshoz. Ami csak egyetlen egy ijesztő dolgot jelentetett számomra. Hogy kezdd el megkedvelni.

Ahogyan figyeltem egyre jobban vált számomra a világosság hogy mikor hozom őt zavarba, és mikor hozz ő engem zavarba. A közös pillantások és amikor megérinti a törékeny csuklómat azzal az erős kezével. A program végére sikerült egymást sokkal jobban megismernünk, és összehangolódunk. Éppen kifelé tartottunk, amikor Chase a egyik kezével átkarolta a derekamat. Fáztam az éjjeli hideg miatt de ahol érintett úgy éreztem magam mint, hogyha a pokol tüzében lennék és felperzselt.
- Köszönöm a mai éjszakát! - szólaltam meg váratlanul
Chase feltekintett a közvilágítás által megvilágított útsestről, majd a szemeimbe pillantott. Új csillogtak a barna szemei, hogy szinte elnyelte az én kék szemeim fényét, amit felé irányítottam a tudat alatt. Megígérzet még mindig érezhető volt rajta az a erőteljes és domináns parfüm illat.
- Megígertem édes. - monta lágyan
Elmosolyodtam.
Az autó felé sétáltunk, amikor én egy döntés árán, de hirtelen felé fordultam és a szemeibe néztem. Azok a szemek...
Chase kíváncsian nézett rám, hogy vajon kit eszeltem ki, amikor hirtelen ajkaim az övékét érte.

Rögtön összekapcsolódtunk. Úgy faltam az ajkait, mintha ezer éve, most találtunk volna újra egymásra, és úgy tűnt, hogy ő is ugyanígy érzett. Az elején még megvolt lepődve ezért nem csókolt vissza, de hogyan feleszmélt a cselekedetemre, rá rögtön átvette a staféta botot, és ő irányított. Birtokolta az ajkaimat az alsó ajkamat úgy harapta, hogy kicsordult egy kis a vér az alsó ajkamból, de ez csak még jobban feltüzelte a csókunkat, és még jobban kívántuk egymást. Nem érdekelt a külvilág, csak rá fókuszáltam, már hiányzott, már hiányzott ez a csók, ahol az ajkaink egymást érik. Az a szikra ami közöttünk volt az most lángra gyulladt, és az egész külvilágot felégette. És csak mi voltunk a túlélők, abban a világban. Az autónak nyomta a csípőmet miközben kezeivel az arccsondomat simogatta. Torkomból halk nyögés hallatszott, mire ő felmordult és még jobban birtokba vett. Kezeit vége a testemen tartotta és próbált minden egyes testrészemhez hozzáérni. Én a haját túrtam miközben próbáltam minél közelebb húzni őt magamhoz. Eszeveszett volt ez a csók de már szükségünk volt rá. Az utca népe, csak nézett minket. Bámult árgus szemekkel, de mi nem foglalkoztunk vele csak egymásra a koncentrátunk.
Csókunkat az eső sem tudta megzavarni miközben egyre jobban kezdett cseperegni a sötét éjszaka az égbolt és a közvilágítás tökéletes hangulatot biztosítottak nekünk.

♧

- Add vissza! - kiabált rám Flora
Huncut mosolyom mindent elárult, hogy eszem ágában sincsen kedvem vissza adni neki a feloldott telefonját. A mai nap Flora nálam alszik. Izgalmas pillanatok egy ikea amikor átadjuk egymásnak a telefonokat vagy éppen elveszik egymástól a telefonokat hogy felkutassuk a másiknak a magánéletét és azon nevessünk avagy ki beszéljük. A jelenlegi téma Floranak a magánélete volt, pontosítva Flora és Eric magánélete. Mindig amikor találkozott Flora és Eric, valami szikrát véltem felfedezni kettőjük között, ami mostanában kezdett kibontakozni tekintve attól hogy én csak Chase-re koncentráltam. Flora már sípákolt hogy adjam már vissza neki a telefonját és már ő maga kért meg arra, hogy akkor megmutatja az üzeneteit Eric-kel ezért sóhajtottam egyet és visszaadtam neki a telefont mire ő pimasz mosoly keretein belül fogta magát és elfutott előlem én levetettem magamat az ágyról és utána futottam. Sokáig nem jutott. Mivel, hogy én lehet hogy soha életemben nem voltam egy sport ember, de mindig tudtam jól futni rövid távon. Olyan gyorsan utol értem, hogy szegény még el sem érte a lépcsőt, mire én már rá vetettem magamat.
- Na gyerünk márrr... Mesélj! - kérleltem