𝑬𝒍𝒆́𝒓𝒉𝒆𝒕𝒆𝒕𝒍𝒆𝒏 | +16| // Befejezett

twenty six

1 hét múlva lesz, majd a sulinak ez a sítúrája. 1 hétig oda leszünk a hegyekben, csekély tanári létszámmal. Ez tudjátok, hogy mit jelent? Sok-sok szexet, persze rajtam kívül. Én nem vagyok a hormonokban túltengő diákok lelkes tagja. Én, csak a síelés, és Flora miatt szoktam elmenni. Ne tudjátok meg, hogy milyen érzés, amikor a szomszédból myögések hallatszódnak át a vékony moteles falak miatt. Nekem már volt benne részem, úgy körülbelül minden évben volt szerencsém Hedvig szomszédságába kerülni.

Egy szabályt szoktak mindig kitűzni a tanárok, az a két szem, ha megyünk. Fiú-fiú, lány-lány szobatársak legyenek, mert ha nem azonnal hazavágják mind a kettő jómadarat. Ebben az évben kivételt tesznek, mert ebben az évben nemcsak mi, a tizenkettedikesek, de a végzősök is újra jöhetnek, mert ők egy csudijó évfolyam. Ebből nekem, csak az a hasznom, hogy Chase is végzős. Össze tettem a két kezemet, amikor meghallottam ezt a szuper hírt. Csak az nem szuper, hogy a motel ennyi főt nem tud befogadni, szóval ők tőlünk úgy 1 km-re kaptak szállás, de még milyet...
Egy 4☆-os szállodát basszus. Az osztalytarsaimmal petíciót akartunk indítani, amikor ezt megtudtuk, de gyorsan le is szavazott az igazgató, amikor azt mondta, hogy ők is múlt évben ugyanabban a motelben töltötték le azt az 5 napot.

Szomorúan, de vissza vánszorogtunk a termünkbe.
- Én ezt nem hiszem el! - tört ki hangos sírásba Tate
Flora megveregette együttérzően a vállát.
- Ezt nem hiszem el! Kapják be! - szólalt meg Lucian
- Miért mindig mi szenvedünk? - nyavalygott Elisatbeth
- Úgy úgy. - helyeselte Matt
- Rendezzünk felkelést! - buzdított minket Alex

Az a baj drágám, hogy az előbb próbáltuk meg, és akkorát estünk, hogy még New Yorkban is láthatták páholyból.

- Nem lehetne az, hogy csak eltűrjük? Csak nem lehet olyan rossz? - kockáztattam meg a gondolataimat
A fiúk egytől-egyig rám néztek, a lányokkal, meg Flora-val is közösen.
- Te megvesztél? - ordították ki egyszerre
Elkuncogtam magam, a közös összetartásuk miatt.
- Jó jó, csak egy felvetés volt! Nem kell már le is harapni egyből a fejemet. Ugye?
Alex összesúgott valamit Lucian-nel, majd közösen megszólaltak.
- Igazad van! - mondták - De, ha mégegyszer ilyen butaságot mondasz, akkor repülsz babám, de még, hogyan.
Bólintottam, majd egy sanda pillantást vetettem Flora-ra, aki próbálta visszatartani feltörekvő nevetését.

A kezem ügyében volt egy toll, amit megcéloztam egyenesen Flora fejének. Szépen repült, a leszálló pálya is tökéletes volt, addig, amíg a mellette ülő Will fejének neki nem koppant. Lefagytam.
A többiek hangos nevetésben törtek ki körülöttünk, majd elmentek előkészülni a következő órára. Will felvette a tollat a földről, ami mindeközben a fejéről a gravitáció miatt leesett, majd odasétált hozzám.

- Ezt miért kaptam? - kérdezte ártatlanul, majd nyitotta is a tollat a tulajdonosának
Elvettem, és megvakartam a fejem búbját, hátha az javít a helyzeten.
- Ömh...
- Nem a te fejedet dobták meg. - mutatott a fejemet vakarászó idegesen ujjakra
Magam elé raktam mindkét kezemet, majd idegesen elkezdtem hadoválni számomra is ismeretlen szavakat.
Will lecsitított.
- Nyugi nem baj, hercegnő. Ez mindenkivel elő szokott fordulni, hogy eltéveszti a röppályát. - mondta lágy hangon

A becézeseivel az utóbbi időkben, már nem nagyon foglalatoskodtam, mivel ő mindig becézget engem, már a suli napjától.

- Kivéve, ha szándékos volt. - nézett rám szúrós szemével Will
- Jajj ugyan, dehogyis Flora-nak címeztem.
- Akkor jó.
Will nyomott egy puszit a homlokomra, majd elment.

Ez viszont nagyon is meglepett. Will nem szokott puszit adni nekem, hisz gondolom tudja, hogy van valami Chase és köztem. Nem mondtuk még ki egymás előtt az érzéseinket, de tudom, hogy ez már nem szimpla tetszés.

Szorgosan össze pakoltam a cuccaimat, majd készültem elő én is, mint a többiek a következő órára. Történelem.
Az egyetlen egy gyenge pontom. Utálom a múltat, meg azt a sok évszámot, amit valahogyan, de bele kell gyömöszöljek az agyamba a szinusz, meg cosinus tétel mellé, a matematika mélyebb témáival egy lapon.
Flora-val, a történelmet úgy valljuk m, hogy minél távolabb, annál jobb! És ez tényleg bevállt. A tanár alig szólít fel, és így néha tudok egy picit elbóbiskolni az ablakon keresztül.

- Mrs. Stars! - szólt hozzám Mr.Dallas
Vannak kivételes alkalmak...
Vissza tekintettem a gyönyörű tájból, a már szenvedésnek megfelelő órára.
- Elnézést mi volt a kérdés? - tettem fel bájosan
- Semmi, csak arra kértem m, hogy figyeljen, mire ő továbbra is kitekintett az ablakon.
Na fene.
- Bocsánat! - kértem elnézést, pedig nem sajnáltam
Egyáltalán nincsen kedven történelem órán rostokolni.
Mr.Dallas bólintott egyet,majd folytatta tovább az anyagot.

Történelem óra után már nem volt sok a napból. Pár óra és végre osztályfőnöki, utána mehetünk végre haza.

- Jó napot osztály! - köszönt Mr.Morton miután belépett az ajtón - Ugye nem hallok, majd holnap semmi rosszat az osztályról, a megbeszélésen?
Mindenki lelkesen bólogatott. Áh dehogy.
Csak Lucian kirugta az egyik ablakot az udvaron egy focilabdával. Elisatbeth megfenyegette a tesi tanárt, hogy nem hagyja abba szegény gyerekek futtatását, akkor feljelenti. De a tanárúr nyugalmának megőrzésére, Matt kitörte a szekrenyének az ajtaját. Véletlenül...

- Nem tanárúr, angyalok voltunk! - mondta lelkesen Flora, aki órák előtt még lehúzott egy rövidet, a Hétfőre!
- Akkor jó! - szegény tudatlan Mr.Morton mosolyra húzta a szája szélét
- Megkaptam a beadandókat! Sajnos nem mindenkinek sikerült a 4000 karaktert elérnie! - mondta csalódottan a tanárúr - De vannak kivételek, például Robin és William maradt, akik 5000 karakteres esszét adtak be. - mondta helyeslően - Nem volt maximum adva, de következőleg próbálják, majd betartani a követelményeket!

Rásandítottam Will-re, aki utánozta Mr.Morton-t. Annyira vicces volt, ahogyan össze vissza ismételte meg halkan a tanár szavait, jegy belőlem okvetlenül is kitört a nevetés. Flora, aki eddig a padon feküdt rám nézett, majd próbálta kitalálni a vicc tárgyát. Will-re néztem, amit követett Flora is, majd meglátta a tanárúr utánzását, és belőle is kitört a kuncogás.

- Mi olyan vicces, Robin? Megosztaná velünk, vagy esetleg az elmúlt 2 perc fontos tudnivalóit akarja felsorolni?

Mr.Morton-ra néztem kölyök kutya szemekkel, majd a szigorú arcizmai elernyedtek.

- Elnézést! - mondtam
- Nincs semmi probléma, megértem, hisz utolsó óra. Kinek van kedve oda figyelni egy vén már lassan szottyadt férfi szavaira, de ezek most tényleg fontosak Robin. A síelésről van szó, amire te is mész. - mondta Mr.Morton

Megértettem.
Mr.Morton bólintott, és folytatta

- 4.25-kor indulunk, majd. Mindenkinek 10 perccel hamarabb ott kell lennie, akik hajlamosak a késésre, azoknak már 4.10-kor ott a helyük. - mindenki nyafogott - Gyerekek muszáj, nem késhetünk el! - mindenki hangosan sóhajtott - Hosszú az út! Miután megérkeztünk úgy 10 óra fele, lepokolunk. Mindenki berendezkedik, és utána ebéd együtt a végzősökkel. Tudom, tudom. Nagy kérdés lehet, hogy ez most, hogy van? Egyik csoportnak sem lett befuzetve kaja a nagykülönbségek miatt, és a konfliktusok elkerülése érdekében is. Ezért közösen egy közeli ebédlőben fogunk mindig elfogyasztani az ételt. Reggeli és vacsora az nekünk a motelban, a végzősöknek pedig a szállodában lesz.

- Én ezt nem hiszem el! - csapta a kezeit hangosan az asztalra Lucian - Ez nem ér!
A többiek is felháborodtak. Én, csak kíváncsian figyeltem a kirohanásokat, és Flora-val együtt kuncogtunk rajtuk.

Igazából nem értem, csak nem lehet annyira rossz...

Sziasztok! Meghoztam a kövi részt! Köszönöm a visszajelzéseket és a vote-okat!