Sötét Mesék Akták (I.?)

Szúrós banda IV.

IV.

Bőtüs Bravo teljes nyugalommal ült irodájában, mit sem törődve semmivel. Egészen biztosra vette, hogy minden a tervek szerint alakult. Még pár perc és ő lesz a legbefolyásosabb sün az egész világon. Minden világban. Egyik kezében mézbort tartott, a másikban pedig egy kristálygömbbe zárt emléket és hegyes rovarevő fogai kivillantak, ahogy vigyorgott.

- Mennyi egy ilyen aprócska emlékért. – mondta magának, ahogy belekortyolt italába.

Kopogás zavarta meg öröm italozását.

- Szabad! – morogta.

- U-uram... - dugta be kis gomb orrát Benedict az ajtón és idegesen megigazította nyakkendőjét.

- Á! Te vagy az! Gyere csak be Dominic, igyál egyet, ünnepelünk!

- Öm, Benedict vagyok, uram.

- Igen, persze Matthew, gyere, gyere! – intette közelebb, az ifjú sün pedig inkább nem javította ki még egyszer.

- Gyere, igyál! – töltött neki is egy pohárba és kérdezés nélkül a fiatal sün kezébe nyomta a poharat – Egy remek üzletre!

- U-uram, el kell mondanom...

- Hihetetlen a Sötét úr mit meg nem adna egy ilyen szerencsés sünnek, mint én csak azért, hogy megkapjon egy ilyen jelentéktelen emléket. – nevetett a vörös – Én leszek az alom... nem is, a világ legnagyobb süne! – nevetett részegesen.

- E-ez remekül hangzik uram, de... valamit el kell mondanom.

- Na? Nem iszod meg? Heh, akkor majd én! – kapta ki kezéből a poharat és lehúzta az egészet egy kortyban – Áh, még azok a könyvtárosok se tudtak rájönni mit terveztem hehe...

- Uram, a könyvtárosok megszöktek.

Bőtüs mosolya az arcára fagyott, ahogy tekintetét lassan az ifjú sün felé fordította.

- Hogy mi?

- M-megszöktek, én...

Egyetlen szempillantás volt csupán, Benedict tüskéi beleálltak a falba, lehetetlenné téve, hogy elmozduljon onnan, Bőtüs pedig kihúzott egyet saját, méreggel átitatott tüskéi közül és a fiatal sün nyakának szegezte azt.

- Mi az, hogy megszöktek?!

- N-nem egyszerű könyvtárosokat küldtek uram...

- Mi az, hogy nem egyszerű könyvtárosokat? Mi lett a léleknyelőkkel?

- M-meghaltak...

- Ostoba, a léleknyelőkön nem fog könyvtáros fegyver! Ne merj hazudni nekem!

- É-én nem, a-a könyvtárosok Lord Barovich é-és Kallistar, az-az...

- A két alsóföldi démon fattyú. – morogta, hátra lépve egyet – Igen, hallottam róluk, a véráruló patkányok! – harapta be alsó ajkát, ahogy gondolkozott.

- M-megölték a léleknyelőket é-és megszöktek a kútszobából.

- Hm... és a vén bolond? Ő is él?

- Nem... meghalt.

Bőtüs ismét elmosolyodott.

- Akkor mégsem olyan nagy a baj. – mondta, majd asztalához lépett és kezébe vett egy kicsi, szürke kavicsot. Megdörzsölte és beszélni kezdett neki:

- Minden sün és sünné, minden valamire való tagja a sünnemzetségnek, hatalmas tragédiát kell bejelentsünk! Remekül dolgozó, sokunk által méltán szeretett matuzsálemünket, Borjos Bak urat ma két alsóföldi véráruló brutálisan meggyilkolta! A két tettes jelenleg szökésben van! Elkapásuk mindenkinek a feladata. – kis szünetet tartott, majd hozzá tette – Élve, vagy holtan!