Sötét Mesék Akták (I.?)

Szúrós banda I.

I.

A komor helyiség közepén lévő, tekintélyes asztalnál egy igen bájos, ám jelenleg roppant szigorú tekintetű asszony foglalt helyet. Szemei idegesen futottak át a kezében tartott papírokon és minden múló sorral egyre inkább tűnt úgy, hogy az idő homokja által felkarcolt, egyébként roppant halovány ráncok egyre mélyülnek, míg nem kész hullámtengerré torzultak a hölgy arcán. Egy hangos fújtatás után lecsapta a papírokat az asztalra és egy kicsi, piros gombot nyomott meg annak a porcelán kakukknak a feje búbján, mely tágra nyílt szemekkel meredt a távolba.

- ALEXANDER! – üvöltötte el magát az asszony, ahogyan a madár kinyitotta a száját, melyben egy mikrofon bújt meg.

Az összes könyvtár valamennyi helyiségében lévő összes könyvtárosnak berezgett a kommunikátora a nő hangjától, néhányan pedig – főleg az Archívum csöndjéhez szokott kollégák – egyenesen megrettentek a hirtelen csapott zajtól. Alighogy a kiáltás megrázta a helyet a szoba dupla ajtaja kinyílt és Alexander sétált be rajta mosollyal arcán, mint aki jól végezte dolgát.

- Szervusz drága jó öreganyám, mondd csak, mi végett hívtál ily bájosan engemet? – állt meg az asztal túloldalán és mosolyogva levette szemüvegét, majd neki állt tisztítgatni azt kendőjével. A nő ingerülten fújtatott, próbálta összeszedni magát, majd felkapta az egyik papírt és felemelte.

- Ez. Megmondanád mi ez?!

- Hát, ha ide adod megmondom. – kapta ki a nő kezéből, majd elfordult és míg olvasgatott neki állt fel-alá járkálni. Alig egy pillanattal később az ajtó ismét kinyílt és Hariel lépett be rajta, a ruhájából ítélve éppen edzésből rohanhatott oda.

- Na hali! – köszönt, megigazítva napszemüvegét – Mi baj?

- Mindjárt mondom szívem egyetlen csillagfénye... - motyogta a férfi, mire az idősebb nő csak a szemeit forgatta. Valószínűleg végtelen nyálasnak találta a fiatalok szerelmét, ez pedig ki is ült az arcára.

- Ó Iridessa, nem szégyen ám azt mondani, hogy cukik vagyunk. – cukkolta Hari.

- Száradjon inkább le a nyelvem. – morogta az asszony – Tudnál ennél lassabban olvasni?

- Tudnék, csak téged tisztellek meg... - felelte Alex egy gúnyos félmosollyal, majd hozzá tette – Ez egy elrontott dokumentum. Mi közöm hozzá?

- Mondjuk, hogy te jegyezted alá édes gyerekem!

- Én ugyan nem! Mondd szívem, szoktam én ellenőrzés nélkül dokumentumot kiengedni a könyvtárból? – pillantotta párjára a férfi, Hari a fejét rázta.

- Valaki tuti, de nem te love.

- Látod? – somolygott nagyanyjára a férfi – Miért nem mondod el mi az igazi baj, hm?

A nő tekintete az eddiginél is komorabbá vált, ahogy a párost figyelte. Hariel némán vigyorgott szerelme mellett, Alexander pedig választ várt a kérdésére.

- Miből veszed, hogy nem ez a baj?

- Először is onnan, hogy nem az a típus vagy, aki ennyire kiakad egy könyvelői hibán. – kezdte a férfi.

- Másodszor, a vak is látja, hogy az nem Sasha aláírása. Nem azért, nem vagyok írásszaki, de ez eléggé...

- Suspicious, ahogy az angolok mondanák. – egészítette ki Alex.

- Az! – helyeselt párja.

- Szuszpi... mi?

- Gyanús. Sospettosa. Méffiant. Suspicaz, mondjam még? – sorolta a férfi.

- Szerintem ennek jelentős része nem így van eredetileg... - rázta meg fejét – Most nem ez a lényeg!

- Akkor? – sürgette Hari.

- A sünök. – sóhajtott a nő.

- Na nem! – nevetett fel Alex – Biztos, hogy nem, felejtős! Nem most, nem száz év múlva!

- A sünök? Emiatt hívtál minket? – morgolódott Hari.

- Csak őt hívtam.

- Meg engem! Tudod, össze vagyunk ragadva, mint két kicsi legó, ha jön az egyik, jön a másik is!

- Miért mindig a kurva sünök? – morgolódott magában Alexander, továbbra is fel-alá lavírozva a helyiségben, immár papírok híján, így a zsebében lévő kis pop-it játékkal foglalta le felesleges energiáit.

- Szóval ez egy szívesség lesz végülis, amit úgy akartál kérni, hogy elhiteted velünk, hogy Sasha elrontotta a papírozást. Ez eléggé gyerekes, nem gondolod?

A nő arca egyre vörösebb lett, de nem reagált konkrétan a vádra.

- Egy fontos személy emlékei vesztek oda, teljes diszkrécióra lesz szükség.

- Akarod mondani valamelyik fejes mocsok mód bebaszott és egy sünnek sikerült ellopnia az illető emlékeit? – kuncogott Alex.

- Nos... így is fogalmazhatunk.

A fiatalok egymásra pillantottak, majd szinkronban kitört belőlük a nevetés.

- Szabad tudni melyik nyomorult volt az? – kérdezte könnyeit törölgetve a férfi és végig húzta ujjait bajuszán.

- Elvállaljátok a feladatot?

- Tch a sünökkel tárgyalni egy olyan feladat, amit nem fizet meg eléggé a Rend.

- De roppant szórakoztató. – tette hozzá Hari.

- Jogos.

- Most akkor vállaljátok, vagy sem? – kérdezte immár roppant ingerülten a nő.

Alex Harira pillantott, párja pedig hasonlóképpen fordult felé. Egy mások számára néma beszélgetést folytattak le fejben, melynek végén mindketten Iridessa felé fordultak. Alex barna nadrágja zsebébe csúsztatta kezeit és egy loppant lezser pózt felvéve felelt:

- Miért is ne? Mennyi az annyi?

- Hat kredit.

- Na-na-na! Egy béta terresztriálisért esetleg, de nem egy sünnel való tárgyalásért, na nem! – emelte fel mutatóujját Hari – Minimum nyolc, fejenként!

- Nem is téged hívtalak, te hivatalosan itt se vagy!

- Nélküle nem csinálom. – jelentette ki Alex.

- Ó szentek és pokol, hogy ti nem tudtok leszakadni egymás nyakából! – tekintett a plafonra a nő – Rendben! Legyen, tizenhat kredit és azt úgy osztjátok ketté, ahogy akarjátok. Ez így megfelel?

- Pazar! – csapta össze tenyereit a férfi – Nos, akta?

Az asszony kivette a legfelső fiókból az előre kikészített aktát és átnyújtotta unokájának az asztal fölött. Hari menten Alex mellett termett és ahogy a férfi kinyitotta az aktát egyszerre álltak neki átolvasni. Mindkettőjük arca lassacskán egy túlvilági vigyorba fordult át, ahogy tovább fürkészték a papírost, majd rémítő szinkronban pillantottak fel belőle.

- Ez Lord L'ioran aktája. – állapította meg Hari nem titkolt kárörvendéssel hangjában, Alexander pedig hiába próbálta rejteni, arcára egy teli fogas vigyor ült ki.

- Ó mama, ha tudnád milyen jó embereket hívtál, huhú! – azzal hóna alá csapta az aktát és tisztelgést mímelve intett, majd közösen indultak kifelé a helyiségből.

- Ne aggódj, se perc alatt meg lesz! – azzal az ajtó bezárult mögöttük.

Iridessa visszaült székébe, kissé hátra döntve annak háttámláját és mély levegőt vett.

- Ezek egyszer még a sírba visznek engem. – motyogta a plafonnak, aki néma hallgatóságnak bizonyult a hatalmas helyen.