Sötét Mesék Akták (I.?)

Köszönjük szépen, pihennénk... II.

II.

A jégeső hamarosan egy sokkal nyugalmasabb, egyenletes esőzésre váltott, melynek egybeolvadása a tó vizével egy meghitt hangot dallamot kölcsönzött az esernyők alatt folyó ceremóniának. Meglepően gyorsan sikerült mindegyiküknek fekete öltözéket kerítenie, Eric pedig nem vesztegette idejét, hogy a lehető legdrámaibb búcsúztató beszédet kerekítse az alkalomra. Ahogy André bátyja feje fölé tartotta az ernyőt, erősen igyekezve visszafojtani kitörni kívánó nevetését Eric maga elé tartotta a felrobbantott cipőt, melynek koporsóját annak doboza nyújtotta.

Az idősebb fiú megköszörülte torkát és neki kezdett:

- Meghalt. – a hirtelen kijelentésre Alex halkan felkuncogott, de hamar lecsitította magát – Remek volt. Minden álló pillanat egy élmény volt benne. Az öcsém tette. Igen, André volt, csak tudnám miért? – tekintett az ég felé, műkönnyeket kényszerítve szeme sarkába.

- Mondtam, hogy véletlen volt. – motyogta szemeit forgatva a kisebb fiú.

- Nem volt még egy ilyen ragyogó, csillogó, 42-es sadida csoda, mint ő. Örökké hiányozni fogsz, te és a tökéletes szellőzést nyújtó anyag, amivel bevontak téged! – azzal megpuszilta a dobozt, mire már Harinak is erősen kellett próbálkozia, hogy lehetőség szerint ne röhögje el magát.

- Ég veled barátom, vár a Valhalla!

- Ezt tőled tanulta. – motyogta Hari.

- Te vagy az ügyeletes cowboy-viking, nem én.

- Ssh! – förmedt rájuk André, miközben legyintett egyet ujjaival minek hatására a tó vízén egy negyvenszer negyvenes jégtábla jelent meg, amire bátyja rá tudta helyezni a dobozt, majd pedig lökött rajta egyet, hogy az meginduljon a tó belseje felé.

- Hm legalább eco-friendly temetést tartanak. – jegyezte meg Alex egészen elégedetten.

Mikor a doboz elég messze jutott a parttól Eric felemelte kezét, pisztolyt imitálva vele és bemérte célpontját.

- Viszlát, barátom! – azzal ujja hegyéről egy kis lánggömb repült a doboz irányába, azonnal lángra lobbantva azt. Pár másodperc csend után André szólalt meg először:

- Akkor... megvagyunk?

- Hm? Ja igen, tőlem kajálhatunk. – vágta zsebre kezeit Eric és közösen megindultak a nyaraló felé.

- Szerinted a hülyeségünket tanulták, vagy örökölték? – suttogta Alexander.

- Mindkettő. – veregette meg párja vállát Hari és fiaikat követve a ház felé sétált.

Alex is emelte a lábát, hogy családja után lépjen, mikor is Harival mindketten lefagytak. A levegőt túlságosan is ismerős illat töltötte be, mely egyikük orrától vándorolt a másikéig. A férfi tarkóján úgy állt fel a szőr, mint egy rémült állatén, aki sarokba szorítva érzi magát és igyekszik minél nagyobbnak tűnni. Karmokban végződő ujjai megremegtek a szagra, tekintete pedig lassan a mögöttük elterülő tóra és az azt körül ölelő erdőre siklott. Hariel is lassan megfordult, magához térve a hirtelen levegőbéli változásból, kihúzta magát és megropogtatta hátát, mint aki láthatatlan szárnyainak súlyától próbálna szabadulni. Mélyet szippantott a vértől szagló levegőből és érezte, ahogy szájában összefolyik a nyál.

- Körbe nézzek mi az? – kérdezte egyenletes hangon, férje megfeszült alakját figyelve. Alexander lekapta szemüvegét, szemei úgy cikáztak az esőben, mint két ragyogó szentjánosbogár, ujjai meg-megrezzentek, ahogy fülelt és figyelt. Az esőköpeny mögött csupán a tó fodrozódó képét, a víztömeg túlpartján álló nyaralót és persze a sötét fenyőerdő hosszasan elterülő rengetegét látta. Szembeszomszédjaik felől semmi mozgást nem észlelt és ahogy a szél megfordult azt is könnyedén kiszagolta, hogy nem abból az irányból érkezett a szokatlan odőr. Végül megrázta magát, megtörölte szemüvegét és beletúrt ezüst és barna tincseinek rövid forgatagába.

- Biztos egy szarvast ejtett el valami.

- Mint például? – kérdezte kételkedve Hari. A sokévi könyvtáros lét kétkedővé teszi az embert, ha vérszagot érez és önkénytelenül is képes egyből a legrosszabbra gondolni.

Alex vállat rántott a kérdésre, majd hátra pillantott válla fölött párjára és bajusza alatt mosolyogva annyit felelt:

- Lehet, hogy egy medve.

Roppant esélytelennek tűnt, hogy egy medve ilyen hangtalanul elejtsen bármit is a közelükben – márpedig a vérszag ereje azt jelezte, hogy közel történt a dolog – de ebbe nem most akartak belemenni. Egyikük sem.