Háború vagy szerelem? (PUF)

Háború vagy szerelem?(PUF): Az elhatározás(12.Fejezet)

Boka szemszöge:

A pihenőidő alatt igazából nem sok izgalmas történt. Csónakos bealudt Csele vállán (aki egy idő után szintén elbóbiskolt), Barabás unottan telefonozott, Kolnay csukott szemekkel zenét hallgatott, Nemecsek tájképet rajzolt, Weisz, Richter és Leszik UNO-ztak, én pedig csak a mögöttem lévő fának dőlve néztem ki a fejemből és néha megettem egy-egy kekszet.

Ahogy bámultam össze-vissza, egyszer csak Geréb tekintetével találkoztak a szemeim, aki teljesen egyedül ült és senkihez nem szólt egy szót sem.

Kék szemeiben magányt, bűntudatot és szomorúságot véltem felfedezni. Látszott rajta, hogy szüksége lenne valakire...Szüksége lenne ránk. Kicsit azért sajnálom őt. De hát végtére is...ő okozta ezt az egészet magának. Mivel én egyébként még beszélgetnék vele akkor is, ha csak "szimplán" szakított volna velem. Úgy értem...hogyha csak egyszerűen megmondta volna nekem, hogy "Ennyi volt bocsi, nincsenek már érzelmeim irántad." Persze így is fájt volna a dolog. De így azért könnyebben meg tudnék neki bocsátani. Viszont azt, hogy megcsalt Áts-csal...ezt nem tudom elfogadni. 

Elvezettem róla a tekintetem és inkább a Balatont néztem helyette.

-Na akkor indulunk vissza a komphoz!-zökkentett ki Rácz tanár úr hangja a gondolataimból nagyjából öt perccel később.-

Nagy levegőt vettem és inkább elhessegettem az idióta gondolataimat ismét. Felálltam, kicsit kinyújtóztam és a barátaim felé pillantottam, akik (velem ellentétben) egyáltalán nem álltak még készen az indulásra.

Csónakosék még mindig aludtak, Barabás unottan telózott tovább, Kolnay szerintem meg sem hallotta a tanár szavait a fülese miatt, Weiszék komótosan pakolni kezdtek, Nemecsek pedig nyugdíjas tempóban kezdett neki a cuccai elrámolásának.

-Hahó! Indulunk!-szóltam rá a csapatomra eléggé hangosan, miközben segítettem Nemecseknek pakolni., mert úgy láttam, hogyha ezt egyedül csinálja, akkor még 10 év múlva is itt leszünk.-

-Oké, oké...PALI! INDULUNK, BAZDMEG!-hozott szívrohamot a feltápászkodó Barabás a még mindig zenét hallgató Kolnayra azzal, hogy telibe a fülébe ordított.-

-JÉZUSOM, TE FASZ!!! MEGVERJELEK?-pattant fel Kolnay dühösen, mire Barabás elröhögte magát.-

-Persze, gyere!~

Az ezeket követő jeleneteknek nem voltam már szemtanúja, ugyanis a teljesen kiütött Csónakosékat próbáltam felébreszteni.

-Andris! Csabi! Indulunk a komphoz!-rázogattam meg a vállaikat, mire Csabi azonnal felpattant, Andris azonban csak fáradtan megdörzsölgette a szemeit.-

-Andris, gyere már!-sürgette Csabi Andrist, aki ugyanezzel a lassúsággal tápászkodott fel a földről.-

-Gyere már!!!-ragadta meg Csabi Andris kezét és el kezdte magával húzni.-

-Jó, jó, jó! Nyugi, Csabika! Nem fog itt hagyni a komp.-mondta Andris teljesen nyugodtan, miközben már nagyban sétáltunk a komp irányába.-

Tíz perc alatt megérkeztünk a komphoz és fel is szálltunk rá. Most is a felső szintjét választottuk természetesen. Elég kevés hely volt, szóval kissé szétszóródva tudtunk csak leülni. Én egy nénit megkérdeztem, hogy leülhetek-e mellé és miután beleegyezett ebbe, helyet is foglaltam mellette. A másik oldalamra pedig Nemecsek került. A többiek elég távol voltak tőlünk. 

El indult a komp. Nemecsekkel együtt nézni kezdtem a tájat.

-Boka...Kérdezhetek valamit?-szólalt meg hirtelen halkan.-