Cool For The Summer

• sofia coppola •

-          Akkor később jövök! – Kiáltottam az ajtóból Dávidnak. Megigazítottam magamon a fehér szoknyám, hajamba piros szalagból masnit fűztem. A szandálomon szintén piros virágok voltak. Elégedett voltam az outfitemmel.

-          Nem úgy volt, hogy nem akarsz mèg a városban bóklászni?

-          Rám jött a mehetnék. És írt egy régi barátnőm, hogy éppen Pesten van, összefuthatnánk. – Ez az alibi most jó lesz, de ha esetleg Mátéval többször is találkozunk, fogalmam sincs mit fogok kitalálni.

Lesiettem a kapuhoz és balra vettem az irányt. Még mindig meleg volt, de azért vittem magammal egy kis kardigánt a késő esti órákra. A szívem a torkomban dobogott.

Az utca végén megpillantottam Mátét. Bézs színű vászon inget viselt, haja kissé kócosan állt, farmerzsebébe csúsztatva a kezét ácsorgott a járdán. Lépkedett ide-oda, látszott rajta az izgalom. Nagy levegőt vettem és gyorsabb tempóban sétáltam felé.

-          Szia! – Zavartan léptem közelebb, ő amint meglátott, felragyogott a tekintete.

-          Szia! – Fogalmam sincs, hogy két random csók után hogyan kell üdvözölni egymást az első randin, hiszen az első csók kb. ott szokott elcsattanni...

-          Virágot nem hoztam, mert úgy sejtettem nem szeretnéd egész este azt szorongatni. Na, meg Dávidnak lehetne magyarázkodni. Ezért erre az apróságra gondoltam. – Zsebéből kivett egy kis bársonydobozt. – A megérzésem azt súgta, hogy tetszene neked ez a nyaklánc. – Egy üvegből készült kis eper, arany láncon.

-          A kedvenc gyümölcsöm. – Hálásan pillantottam rá.

-          Reméltem, hogy tetszeni fog. Pont olyan édesek az ajkaid mint az eper. – Felkaptam a tekintetem, és az a csábos mosoly ami ott virított az arcán, leírhatatlan.

-          Segítesz feltenni? – Hátat fordítottam neki és elhúztam a hajam az útból. Bekapcsolta a láncot, a tenyere végigsimult a nyakamon. Libabőrös lettem az érintésétől. Első randi ide-vagy oda, visszapördültem és hevesen rátapadtam az ajkaira. Már megint elvesztettem a józan gondolkodásom. Én az arcát, ő a derekamat fogta közre. Óvatosan elszakadtunk egymástól.

-          Ez egy "üdvözlő" és egy "köszönöm" csók volt? – Mosolygott rám.

-          Pontosan!

Nem kérdeztem merre megyünk, végülis mindegy volt. A belváros környékén sétálgattunk, Máté el akart vinni egy számára kedves helyre vacsorázni. A szánk be nem állt egy percre sem. Mikor egy közös ponthoz értünk – amiből furcsamód elég sok volt - mindkettőnknek felcsillant a szeme. A korkülönbség egyáltalán nem volt észrevehető. Máté komoly és érett a korához képest. Persze vannak benne gyermeki vonások, de hát ez így van rendjén. Ha véletlen káromkodott, mindig bocsánatot kért. Aztán mikor észrevette, hogy ugyanolyan mocskos a szám, utána szabadabban fejezte ki magát.

A hely ahova betértünk egy kis belső udvarral rendelkezett, lampionok és virágok díszítették a teraszát. Nem szoktam gyakran alkoholt inni, de a vacsorához kifejezetten megkívántam egy kis bort. Még sötétedés előtt tovább álltunk és félhomályban lenéztünk a rakpartra.

-          Hogy kötöttél ki Angliában? – Kérdezte Máté miután a kezében lévő Somersby-t kortyolgatta.

-          Az exemmel költöztünk ki 4 évvel ezelőtt. Pontosabban szerencsét próbáltunk az egyetem után.

-          Mi történt?

-          Neki a szerelemben lett szerencséje, nekem pedig a munkában.

-          Ezt hogy érted?

-          Megcsalt.

Máté elhallgatott. Szomorúan nézett a szemembe.

-          Sajnálom. Ez borzalmas lehetett.

-          Ne sajnálj, kérlek! Persze akkor nagyon rossz volt, de már feldolgoztam. Sőt, szívességet tett. Mikor kiderült, engem aznap talált meg a szerencse. A lebukás után eléggé feldúltan rohantam el otthonról a kávézóba, ahol kiállítva a voltak a rajzaim és ahol akkor dolgoztam. Sírtam a teám felett, amikor egy nívós múzeum igazgatója felfigyelt a munkáimra majd azt mondta ad lehetőséget, hogy náluk is kiállíthassam azokat. Természetesen éltem vele, akkora sikerem volt, hogy három napra rá már náluk dolgoztam. Azóta szervezésben is részt veszek és saját vállalkozást is indítottam. Ha akkor nem vagyok ott, biztos nem így alakul.

-          Elképesztően tehetséges vagy, az már biztos. És elképesztően bátor. Megérdemled, hogy ilyen jó munkád legyen.

-          Köszönöm. – Én is kiittam az üvegem tartalmát. Eszembe jutott néhány régi emlékkép, viszont abban a pillanatban is el hessegettem őket, hiszen a jelenben szerettem volna maradni. Ahol épp egy nagyon helyes, humoros fiúval randizom ezen a fülledt, nyári estén.

Bőven sötét volt mikor is ismét megéheztünk és a mekiből kaját szerezve egy padon bevertünk két almáspitét is fagyival. Rengeteget nevettünk, már egészen elfáradt a szám.

A Gellért-hegy tetején kötöttünk ki, lassan éjfél elmúlt már, az idő hűsebb lett. Addigra már kézen fogva sétáltunk, Máté néha a derekam is átkarolta, megcirógatta a karom...ez mind olyan gesztus volt ami nagyon idegen kéne, hogy legyen, mégis imádtam az érintéseit, örömmel viszonoztam az összeset. Pedig csak 3 napja ismerjük egymást, mégis sokkal többnek tűnik.

A szobor lábánál helyet foglalva, kényelembe helyeztük magunkat és néztük Budapest csodás fényeit.

Viszont egyszer csak azt éreztem, hogy engem néz valaki. Tudtam, hogy Máté figyel ezért rávezettem a tekintetem. Úgy nézett rám mint akit megbűvöltek.

Most nem habozott annyit, mint az első csókunknál. Mohó volt és szenvedélyes. Mikor találkozott a nyelvünk, az összes pillangó felébredt a hasamban, lejjebb pedig elöntött a jóleső bizsergés.

Többet akartam belőle. Sokkal többet.

Úgy érzékeltem ezzel ő is így van. Az ölébe húzott és a mellkasának dőlve pihentem tovább. Egyenletesen ringatott ahogy levegőt vett, szemeim lecsukódtak és csak élveztem ezt a békességet.