Cool For The Summer

• habibi •

[❗️]

Lágyan cirógatta az arcom a meleg levegő, ami a kocsi ablakán süvített be rám. Dáviddal zenét hallgatva suhantunk Eger felé. A gyomrom teljesen kikészült az izgalomtól, izzadt a tenyerem és leginkább türelmetlen voltam.

- Ott vagyunk már? – Fordultam Dávid felé.
- Nyugi, mindjárt megérkezünk. Addig énekeljek neked Manuelt?
- Isten őrizzen!
- "Ezek az antiszociális napok, amikor kellesz..." – Csak elkezdte.
Legalább elterelte a figyelmem és a továibbakban együtt énekeltük végig az utat.

Szerintem sosem jártam még Egerben. Dávid ismerte a járást, célirányosan haladtunk Máté lakásához. Ekkor már szétvétett az ideg.

- Jövök én is. Beszélni akarok a lovagoddal.
- Ne szidd le nagyon!
- Nem ígérhetek semmit. Mégiscsak a kishúgom vagy, nem hagyom szó nélkül.
Hát jó.

Reméltem, hogy itthon találjuk, mert ugye nem volt megbeszélve ez a kis látogatás.
Dávid nyomta a csengőt mint az őrült.
- Hagyd már abba! – Löktem oldalba.
- Most mivan?! Ebből tudni fogja, hogy én vagyok. – Vigyorgott rám idétlenül.
Máté nagy lendülettel ajtót nyitott, de kiszaladt a szín az arcából, mikor meglátott minket.
- Csá! – Dávid nem húzta sokáig a kellemetlen pillanatot. - Gyere csak ki tesó, beszéljünk egy kicsit! Lia addig te nyugodtan menj be, érezd otthon magad! – Engem betolt a lakásba, Mátét pedig kirángatta, akinek megszólalni se volt ideje.
Hallótávolságon kívülre kerültek, én pedig megszeppenve álltam a lakás előterében. Azon vacilláltam kihallgassam-e őket, de ez nem tűnt túl etikusnak így inkább azt tettem, amit Öcsi mondott – bementem és otthon éreztem magam.
Körbejártam a helyet, lecsekkoltam magam a tükörben, elmentem mosdóba. A fiúk alig 10 percet voltak távol. Mikor hallottam, hogy közelednek, újra az ajtóhoz léptem. Valamin nagyon jót mulattak éppen, ebből arra következtettem, hogy Dávid áldását adta kettőnkre.
- Örülök, hogy egyben vagy még. – Néztem Mátéra kedvesen és kissé bűnbánóan, amiért pár napja nem találkoztunk.
- Nem tudna bántani. – Ezzel egy időben kapott egy jó nagy tockost az említettől.
- Dávid! – Szóltam rá idegesen.
- Mivan?! Ezzel még lógtam neki. Na, én mentem. Lia szólj, ha kell fuvar!
- Köszi, majd írok!

Mátéval pár másodpercig csak szótlanul néztük egymást. A vágy, ami ott csillogott a szemében, vérpezsdítő volt. Egyszerre mozdultunk, igen, mint az elcsépelt, romantikus filmekben. Mikor a két főszereplő egymásba csimpaszkodva beesik az ajtón, a heves csókok közben eltalálnak az ágyig, a ruhájuk félredobva a földön...itt is valami hasonló történt. Amíg nem az ágy nem ott volt, ahol hittük és melléestünk. Ezt követte három perc nevetés a földön fekve. Szóval el ne higgye senki, hogy ez olyan egyszerű.

A továbbiakban - biztonság kedvéért - a földön folytattuk, amit elkezdtünk. Nekem fülig ért a szám a boldogságtól, az sem zavart, hogy már azelőtt levert a víz ebben a kánikulában, mielőtt bármit is csináltunk volna, tudtam, hogy ez így tökéletes. Azon is óriásit röhögtem, ahogy Máté félig letolt nadrággal, négykézláb indult meg óvszert keresni. Szerinte nem volt vicces, úgyhogy felhajtotta a szoknyám és belém fojtotta a nevetést. Jólesőket sóhajtoztam nyelvének puha játékától, egy perc múlva már a hajába kapaszkodva kezdtem egész testemben remegni. Huncut mosollyal az arcán kúszott feljebb és a csókok alatt szépen lassan egybefonódtunk. A gyors ütemtől amit diktált, elvesztettem a maradék józan gondolkodásom is, szorosan a csípője köré fontam a lábam és együtt átadtuk magunkat a orgazmus varázsának.

- Milyen kaját kérsz? – Frissen fürödve feküdtem az ágyon, Máté a kajarendeléssel volt elfoglalva. Feje a hasamon pihent, a haját birizgálva figyeltem őt.
- Mindegy. Csak legyen benne zöldség.
- Fél óra és ehetünk.
Nem igazán lepődött meg, mikor megtudta, hogy ittalvós bulira jöttem. Viszont a pizsamám otthon maradt, így az ő egyik fehér ingjében flangáltam egész este. Éjszakára úgysem kell ruha.
- Hiányoztál. – Elolvadtam tőle. Elpirulva mosolyogtam rá, miközben cirógattam a barna tincseit.
- Te is nekem.
- Féltem, hogy már nem látlak. – Belesajdult a szívem, eszembe juttatta, hogy ez nem tart örökké.
- Nem akarok erre gondolni. Most itt vagyok. Veled. Most boldog vagyok. Még nem megyek sehova. – Tenyere az arcomra simult és gyengéden letörölte a szememből kibuggyanó könnycseppet.

Megvacsiztuk a gyorséttermes kajánkat, közben végig beszélgettünk. Megosztottam vele a hazatérés élményeit és fájdalmait. Figyelmesen végighallgatott és Ő is igyekezett megértetni velem, hogy az elmúlt három év nem az én hibám. Feszült lett, amikor az exem szóba jött, valószínüleg úgy orrba vágta volna, ahogy Dávid tette.

Evés után odaültünk az íróasztalhoz, és megmutatta, hogyan működik a stream. Boomernek éreztem magam, de jókat nevetett azon, hogy sokszor nem értettem, amit magyaráz.

Kapcsoltunk zenét és egyre jobb lett a hangulat, hasonló kétszemélyes bulit csaptunk mint a nyaralóban, de most táncra is perdültünk a szoba közepén. Kívülről fújtuk közös kedvenceket, maxon ment a Carpe Diem album, majd egyszer csak megszólalt a Habibi, amit szintén nagy átéléssel énekeltünk. Közelebb simult hozzám, kezeit az ing alá vezette és sejtelmesen suttogta a fülembe:
"Mert kicsit rocksztár,
Ugyanúgy megtaláltam a helyem
Ez egy rossz lány
Élvezem és tudom lesz még egy-két TikTok botrány,
Ha elvesztettem a fejem, te ne szólj rám!
Most legyen kicsit kuss!"

Mondanom sem kell, hogy ismét a földön kötöttünk ki, ismét csodás örömökben úszva használtuk ki az összes létező percet, ami adatott.