Fekete cilinder

10.Meghívó

Egy hét telt el, amióta Dennis hazatért. A kastélyra fájó csend borult. Mindenki hallgatott és feszülten várt. Úgy éreztük valami készül, valami nagyszabású.

Soha nem történt még meg az, hogy valaki, akit elrabolt a cilinderes alak élve térjen vissza. Most pedig ketten is megtették ezt. Joel és jó magam is megújult lelkesedéssel tárgyaltunk minden éjjel az ügyről, de semmire sem mentünk vele, egy helyben toporogtunk a túlélők vallomása nélkül. Nagyon sok kérdésem lett volna hozzájuk, de ez még nem volt lehetséges.

Mindkét férfi, Dennis és Sir Carlton is rémes állapotban voltak. Mindkét áldozatnak hiányzott a nyelve, valaki nem akarta, hogy beszéljenek, amiután ide visszatérnek. Arra is gondoltam, hogy talán elengedte őket a cilinderes, talán ez valami üzenet vagy figyelmeztetés. Valamit mondani akar nekünk, ez biztos. Fel akarná fedni magát ? Kétlem... Talán óvatosnak kellene lennünk, lehet tett valamit Denissel és Sir Carltonnal. Talán nem ugyanazok a személyek többé, akik elhagyták a kastélyt...

Dennisnek ráadásul minden ujja hiányzott. A szokásos módon tüntek el a testrészek, semmi külsérelmi nyom, mintha soha nem is tartozott volna a testhez olyasmi, hogy ujj vagy nyelv. Minden alkalommal, amikor hiányzó végtagokat vagy testrészeket látok a saját kezemre téved a pillantásom. Nem fáj az űr, egyszerűen csak nincs ott az, aminek ott kellene lennie.

Gretchen, a rendőrséggel érkezett ápolónő mindkettejüket kezelésbe vette. A bibírcsókos, terjedelmes német nő egész szigorúan vette az ápolásukat, az elmúlt hét alatt senki sem léphetett a szobáikba. Aki megpróbálta az a germán óriás haragját hozta magára. Azóta is sajog a hátam.

Az earl ápolását viszont a felesége vette át, aki még Gretchennél is sokkal rosszabb. Meg sem közelíthetjük a férje szobáját, nagyon frusztráló így várni. Itt lehet a kezünk ügyében a bizonyíték és a két nő zsémbes magatartása miatt elszalaszthatjuk. Mi van, ha nem élnek már sokáig ?

Egyikőjük sem néz ki valami jól. Mindkét férfi mélyen aludt, mostmár egy hete. Azt hittük meghaltak vagy kómába estek, de csak pihennek. Gretchen szerint ez valamennyire normális, a szervezet akaratlagos kómával védi magát a külső-belső sérelmektől. Nem tudni mikor ébrednek fel, azon múlik, hogy hogyan halad a gyógyulásuk.

Mindenki válaszokra várt. Az egész kastély. A csend viszont nem csak innen eredt.

Megszűnt. Elhallgatott. A kastély éjjelente teljes, sötét csendbe borult. A nő nem sírt tovább. Kifogyott a panaszokból és a könnyekből. Ötletem sem volt, hogy miért hagyhatta abba egyik napról a másikra, viszont nagyon örültem neki, mert kezdtem tényleg elveszíteni magamat azokon az éjszakákon. A sírás teljesen megőrjített.

Mary, Sir Ebenezer legfiatalabb gyermeke sem szólalt meg, azóta, hogy rámijesztett. A szobájából sem mozdult ki, sem ő, sem a testvére, aki vigyáz rá. Nem tudom, de talán valahogy összefüggésben van Mary és a szomorú nő. Egy megérzés az elmém sarkában ezt súgja. Bizonyítékom viszont még nincs. Vele is beszélnem kell majd. Cukorkák ? Még most sem értem mit akart ezzel...

Odakint hatalmas hó hullott. Térdig ért azokon a helyeken, ahol még kisebbnek lehetett nevezni. Máshol mellkasig is felkúszott a hópelyhek halma. Az ajtókat sem lehetett kinyitni a hótól. Az udvar viszont csodálatos látvány volt, érintetlen, tiszta és békés. Voltak napok, amikor órákon át bámultam ki az ablakon a kertbe. Nem tudtam mit kezdjek magammal ezeken a napokon. Túl békések voltak. Semmi nem történt, a várakozás pedig idegörlő volt. Dennist viszont nem lehetett felébreszteni, Sir Carltonhoz pedig lehetetlen volt bejutni a feleségétől.

Amikor úgy érztem, hogy nem bírom tovább a várakozást hívattam Horacet és Joelért küldettem. A hatalmas rendőr nem sokkal Horace távozása után kopogott az ajtómon. Felöltözni is alig volt időm. Amikor benyitott épp az ingemet gomboltam, nagy szerencse, hogy mindig alólról kezdek öltözködni.