Fekete cilinder

11.Posta

Kiléptem abevásárlóközpontból. Az utca forgalmas volt, mint mindig. Kicsit már hiányzott.Több, mint egy fél éve már, de még mindig nem szoktam igazán hozzá. Még mindigfurcsa, hogy milyen zsibongó és hangos élet van ebben a városban. Élet,szabadság. Valami viszont mégsem hagy nyugodni. Valamit nem fejeztem be, és eza tudat azóta kísér. Próbáltam meggyőzni magam, hogy nem az én hibám, nemrajtam múlott, de attól még mindig keserű szájízzel kelek és fekszek.

A magányoséletmódnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Ezen törtem a fejemet, amintépp hazafelé kaptattam a csomagjaimmal. Az egyik hátrány, hogy én kellgondoskodjak magamról. Főzök, mosok, takarítok. Jó háziasszony lettem, mindenférfi álma, még én is feleségül venném magam. Talán ideje lenne nősülni. Ezenis elgondolkoztam mostanában. Szörnyen mardos a magány, alig beszélek. Mavettem észre magamon, hogy nem jönnek a szavak a nyelvemre, amikor rendeltem ahúsos pultnál. Úgy élek a lakásomban, mint egy hajótörött. Mitől félek ? Nemtudom megmagyarázni. Vagyis nem akarom. Nem akarok többet erre gondolni. Vége.Magam mögöttem kellett hagynom azt a munkát. Ideje otthont teremteni.

Igen, ez a másikhátrány. Nincs kivel beszélni, nincs kivel megosztani a gondolataimat, aproblémáimat. A barátaim nem Londonban élnek, ritkán utaznak fel ide, én pediga boltig és vissza, tovább nem merészkedek. A félelem, hogy itt is rám találnaknem enged messzebb mozogni.

Előnye is vanennek az állapotnak. Nem kell megfelelni senkinek, nincsenek elvárások,kötelességek, feladatok. Még van néhány hónap a szabadságomból, amíg munkát nemtalálnak nekem, szóval addig élvezni akarom ezt a gondtalan vegetálást. Nemmerek kimozdulni belőle, így helyesebb. Biztonságos és kényelmes, még akkor is,ha főznöm kell.

Amikor a házhozértem a postás már messziről integetett nekem. Köszöntem neki.

- Magának is jónapot ! – mondta, miközben a levelek között matatott.

- Na van valamiérdekes mára, Stan ? Ismét csak a szokásos ? Számlák és katalógusok ? –érdeklődtem, legalább beszélek valakivel.

- Van itt valami,elég messziről jött, lehet rokonok, bár a név nem erre utal...- mondta alevelek között matatva.

- Messziről ?Mennyire ? Chelsea negyedből ? – nevettem és ő is.

- Egészen messziről.Velszből... – mondta és átnyújtotta a levelet. Megsemmisülten álltam, üvegestekintettel bámultam a lapra, de semmit sem fogtam fel, abból, amit látok.Velsz ? Álmodok ? Félek, segítség. Kiabálni akartam, de csak bámultam a hófehérborítékot.

Stan meglengettea kalapját búcsúzáskor, én csak bámultam a levelet, a zacskókat azélelmiszerekkel rég elejtettem.

Velsz...Kezdődikminden előlről, tehát. Nincs kibuvó, előre tudtam mi áll a levélben.

Stan szavai, mégsokáig ott lebegtem körülöttem, de lehet más szavai voltak, már nem tudtamvolna megmondani, de világosan emlékeztem rájuk: „Viszontlátásra, Doktor úr..."

mWiyR/u{!