Sophie Sartre
- Mit szeretnél mondani Charlesnak? - vont kérdőre apa, mire dühös pillantást vetettem a spanyol pilótára, majd egy nagy sóhaj kíséretében visszafordultam az apukám felé, azonban mielőtt megszólalhattam volna, Carlos válaszolt helyettem.
- Elnézést, de ez egy magán beszélgetés Sophie, Charles és köztem.
- Ezesetben én is szeretnék egy magán beszélgetést a lányommal.
- A lánya is szeretne magával...? - motyogtam Charles az orra alatt, mire apa felhúzott szemöldökkel ránézett.
- Charles, kérlek...- szóltam rám suttogva.
- Gyere Sophie! - ragadta meg a kezem az édesapám és se szó, se beszéd, elhúzott a Ferraris pilóták társaságából.
Egészen a szobámig meg sem álltunk. Kinyitottam az ajtót, majd amint az becsukódott mögöttünk, apa már mondani is készült, amit gondolt.
- Mielőtt leteremtenél...- akartam beelőzni, de nem hagyta magát.
- Először is, franciául beszélek hozzád, illő lenne értened, ha már egyszer ez az anyanyelved. Azt hittem világosan fogalmaztam legutóbb, kislányom. Szeretnék Pascallal lenni, eszedbe se jusson nekem ezt ellehetetleníti a gyerekes érzéseiddel.
- Fogalmam sincs, mire célzol. Charles és én barátok vagyunk.
- Ki áll előtted? Olyan, akinek tudsz hazudni? Azt hiszed, be tudod nekem adni, hogy hajvasalóval égetted meg a nyakad, Sophie?
- Semmi közöd hozzá, apa. - keltem ki én is magamból, bár tudtam, hogy sok értelme nincsen.
- Azt akarod, hogy rádnézni se bírjak, kincsem? Nagyon nehéz helyzetbe hozol engem.
- Bár sosem érdekeltek téged túlzottan a szívügyeim, de azt hittem boldognak akarsz látni.
- Boldognak akarlak látni, hidd el. De nem a párom fiával! Úgy hallottam a futam után hazamész anyádhoz Párizsba. Véletlenül a fülembe jutott, hogy Ian is a városba lesz a nagyszülei miatt. Hozd helyre, amit elcsesztél!
- Tessék? Te most arra kérsz, hogy jöjjek össze újra Iannal?
- Adj neki egy új esélyt. A helyedben szót fogadnék.
- Nem vagyok már kislány, akinek gátakat szabhatsz. - folytak a könnyek az arcomon a dühtől és a kétségbeeséstől. - Nem szeretem őt, apa.
- Most is elég gyerekesen viselkedsz.
- Sosem fogsz komolyan venni, igaz?
- Nem sok esélyt adsz rá. Beszélj Iannal, hogy ne veszíts el mindent, ami fontos neked.
- Te most fenyegetsz? - kontrollálhatatlanul kiabáltam. Alig láttam a sírástól, de apát egyáltalán nem hatotta meg. Mindent elkövetett, hogy összetörje a szívem.
- Ha az kell... - mondta egy utolsó szó gyanánt, majd maga mögött becsapva az ajtót, távozott.
Ahogy voltam, ruhastól belefeküdtem az ágyba és a párnába temettem az arcom. Megállás nélkül sírtam és olyan nyomás volt a mellkasomba, mintha valaki ült volna rajta. Majdnem álomba pityeregtem magam, amikor dörömbölni kezdtek az ajtómon. Szívem szerint nem nyitottam volna ki, mivel pontosan el tudtam képzelni, hogy nézhettem ki, de végül elfordítottam a kulcsot a zárban.
- Mio caro... - Charles abban a pillanatban a karjai közé zárt, ahogy meglátott. Hagytam magunknak egy percet, hogy csak egymás szívverését érezzük, de ideje volt elkezdeni betartani, amit eleve megbeszéltünk.
YOU ARE READING
Fairy tale { Charles Leclerc }
Fanfiction,,Don't wanna leave you anymore! Oh, darling, all of the city lights, Never shine as bright as your eyes. I would trade them all for a minute more, But the car's outside, and he's called me twice But he's gonna have to wait tonight" ~ James Arthur ~...
