Sophie Sartre
- Honnan tudod? Ő hívott fel?
- Nem, nem hívott fel. De nyilvánvaló, hogy nem vagytok már együtt, hiszen hetek óta egy szó erejéig sem említetted.
- Igaz...Sajnálom, hogy nem mondtam el, de a körülmények meglehetősen förtelmesek voltak. El fogom mesélni, de úgy érzem, nem telefonon lenne illendő...
- Rendben, megértem kincsem. A lényeg, hogy boldog legyél és érezd jól magad Olaszországban. Remélem hamarosan tudunk egymással találkozni.
- Én is. Amint hazáértünk Mackenzievel, szeretettel várunk, anya.
- Jól van, drágám. Nem is zavarlak tovább, majd beszélünk még. Vigyázz magadra!
- Vigyázok... - ígértem és közben akarva akaratlanul Charles felé pillantottam. Eddig nem vigyáztam túlzottan sikeresen magamra, de volt, aki igen.
- Minden rendben? - érdeklődött egyből Carla, amikor visszaértem a telephelyünkhöz.
- Igen, persze. Anyukám hívott. Meg akart látogatni.
- Ugye mondtad neki, hogy nem leszel Monacóban? - emelte rám a szigorú tekintetét Mac, mire aprót bólintottam. A jelenlévők közül többen értetlenül bámultak ránk.
- Mondtam, de...Én nem hiszem, hogy... - bár fura vonzást éreztem és kényszert arra, hogy Charles közelében legyek, a józan eszem, amiről közöltem vele, hogy elvette, ezúttal nem hagyott cserben és bekapcsolta a vészjelzőt, hogy ideje lemondani azt az olasz utat.
- Beszélhetnénk? - folytotta belém a szót Charles. Meglepetten pislogtam rá, de nem én voltam az egyedüli, akit váratlanul ért a kérdés. Mac, Nora és Carla a szájuk belsejébe harapva folytották el a vigyorukat, de Arthur, Joris és Carlos nem pazaroltak erre energiát. Széles mosoly jelent meg az arcukon. Csak Lissa nem értette a helyzetet.
- Miért ne... - rántottam meg a vállam. Még ha összeszedettnek is tűntem, az igazság az volt, hogy az egekbe szállt a pulzusom.
Charles felállt és engem is felsegített. Ahogy a tenyerébe csúsztattam az ujjaim, áramütés szerű érzés futott végig rajtam. Egyenesen a víz felé sétált, én pedig lesokkolva követtem őt. Amikor bokáig ért a tenger, megállt és felém fordult.
- Tudom, hogy megbántottalak.
- Mi? Nem. - nevettem fel kínomban, de valószínűleg nem volt túl hihető.
- Dehogynem. És sajnálom. Nem azt, amit mondtam, hanem azt, ahogy mondtam. Sophie...nem érezhetsz irántam semmit!
- Miből gondolod, hogy bármit érzek? Hányszor találkoztunk eddig? Egy kezemen meg tudom számolni.
- Szeretném, ha ez a barátság dolog működne. Kedvellek. Ne mondd le az utat, kérlek! - kedvellek... visszhangzottak a fejembe a szavai, amitől egy pillanatra teljesen lefagytam.
- Rendben. - sóhajtottam. - Sajnálom, hogy kiborult a limonádé. - mondtam teljes zavaromban, mire elnevette magát.
- Semmi baj, ahogy láttam jó helyen landolt. Mi baja ennek a csajnak? - intett a fejével Mélissa felé, mire elhúztam a szám.
- A volt barátom húga.
- Akit már nem szeretsz. - állapította meg, én pedig őszintén meglepődtem, hogy emlékszik arra, amit röviden elmeséltem neki.
- Egész jó a memóriád, Leclerc. - vigyorogtam. Amikor az ő szája is mosolyra húzódott, visszanyertem a magabiztosságom. Már nem éreztem magam annyira kellemetlenül, pedig továbbra is csak a pink fürdőruha volt rajtam.
ESTÁS LEYENDO
Fairy tale { Charles Leclerc }
Fanfic,,Don't wanna leave you anymore! Oh, darling, all of the city lights, Never shine as bright as your eyes. I would trade them all for a minute more, But the car's outside, and he's called me twice But he's gonna have to wait tonight" ~ James Arthur ~...
