Fairy tale { Charles Leclerc }

♡1♡

Sophie Sartre

Amikor a vonat megállt, megpróbáltam kiszállni az ülésemből, de rémesen elgémberedtem. Az út alatt átnéztem néhány tananyagot, mert a késői érkezésem ellenére is részt tervezek venni a holnapi órákon. Gyorsan összedobtam a cuccaim, és vigyorogva lesiettem a vonatról.

- Szentséges egek! El se hiszem, hogy itt vagy! - ugrott a nyakamba Mackenzie. Elképesztően örültem neki, hogy a barátnőm, és a párom eljöttek elém a vasútállomásra.

- Mac! - sikítottam, és majdnem kiszorítottam belőle a szuszt.

- Nekem már nem is örülsz? - ingatta rosszalóan a fejét Ian. Kiszabadítottam magam a baratnőm karmai közül, és odaléptem a fiú elé. Mosolyogtam ugyan, de nem éreztem akkora szikrát, mint amekkorát kellett volna. Ettől pedig eléggé kínosan kezdtem érezni magam.

- Szia. - húztam le magamhoz egy csókra, ami a kelleténél rövidebbre sikerült. A kék íriszekkel megáldott fiú arca egy pillanatra más alakot öltött, meglepődött. De egy másodperc alatt rendezte a vonásait.

- Istenem, hát ez hatalmas buli lesz! - kapta el a kezem Mac, és húzni kezdett maga után. A párom, a bőröndömet felkapva jött utánunk. - Minden dobozod megérkezett, már be is vittem őket a szobádba.

- Hála az égnek! Anya azt mondta, lehet előbb érek ide, mint a cuccaim.

- És, hogy tetszik? - mutatott körbe drámaian a lány. A keze útját követtem a tekintetemmel, és a leszállásom óta először, lehetőségem nyílt jobban körülnézni.

Amit láttam, szabályosan lenyűgözött. Sose jártam még ehhez fogható helyen. A rengeteg luxus márka, drágábbnál drágább autók, és minden amire azt lehet mondani, fényűző. Lehidaltam a látványtól. Hab volt a tortán a hatalmas jacht kikötő, és a gyönyörű épületek, éttermek. Nem túloztak a szüleim. Monte Carlo maga a csoda!

- Hűha...

- Ugye? És ez még semmi.

- Sophie! - szólított meg Ian, miközben kinyitotta nekünk a BMW ajtaját. Bólintottam, hogy folytassa. - Holnap suli előtt eljöhetnél velem reggelizni.

- Örömmel. Ha jól tudom, csak 9-kor kezdődik a holnapi előadás.

- Így van. - helyeselt Mac, majd fészkalódni kezdett az ülésén. Ezek ketten sántikálnak valamiben.

Nem kellett sokat autózni, amíg elértünk Mackenzie lakásához, ahol mostantól kezdve én is élni fogok. A főút mentén helyezkedett el a ház, melynek a lépcsőháza egy palotában is megállná a helyét.

- Csodaszép! - néztem körül elalélva.

- Várd ki a végét! Ez a lakás egy álom, én mondom. - nyomta a zárba a kulcsát a lány, és ahogy elfordította, és kinyílt az ajtó, tátva maradt a szám.

Amerre néztem a világos barna, és a hófehér szín dominált. A bútorok modernek voltak, és a sötét barna márvány pult tökéletes kontrasztot állított fel. A két hálószobával, illetve egy meseszép fürdőszobával ellátott kuckóra, ugyanaz jellemző, mint magára Monacóra. Luxus. Tágra nyílt szemekkel forgolódtam össze-vissza.

- Mondtam. - kuncogott a lány, majd a kezembe nyomott egy kulcsot. - Ez a tiéd.

- Köszönöm.

- Na én lelépek, mert a húgom újabb hóbortjai nem létezhetnének nélkülem. Még jó, hogy van aki furikázza. - nézett az órájára unottan Ian.

- Most éppen mit? - érdeklődtem, mire a fiú megforgatta a szemét.

- Úszik. De nyakamat rá, hogy max egy hónapig.