Fairy tale { Charles Leclerc }

♡4♡

Sophie Sartre

- Az igen! - üvöltött fel a mögöttem ülő szaktársam, az előadás kellős közepén. Legnagyobb szerencséjére az oktató nem vett tudomást az idegesítő kiabálásáról és a már lassan egy órája tartó csapkodásáról. - Hallod Zane? Ferrari hiba.

- Leclerc? - ahogy Zane kiejtette a pilóta nevét, hirtelen kiszáradt a torkom. Mac paprikásan fordult hátra és szúrós tekintettel nézett a két fiúra, akik ezzel egy kicsit sem törődtek.

- Aha. Neki csapta magát a falnak. A 8-as kanyarba.

A ceruza egy másodperc alatt tört ketté a kezembe és Mackenziehez hasonlóan hátrafordultam.

- De jól van? - csúszott ki a számon a kérdés, amit eredetileg csak magamba akartam feltenni. Zane és Clément gyanakvóan néztek rám.

- Itt sétál, szóval jól. - mutatta felém a telefont. - De mit érdekel az téged?

- Titeket miért érdekel, hogy őt miért érdekli? - vágott vissza Nora, továbbra is az oktatót figyelve.

- Furák vagytok. - futtatta végig rajtunk a tekintetét a két szaktársunk. Én csak a telefont néztem és a monacói meggyötört alkatát. Ugyan sisak volt a fején, a mozgásából egyértelmű lejött, hogy mennyire ideges.

- Soph... - tette a kézfejemre az ujjait a göndör barátnőm.

- Igen?

- Megbeszéltük, hogy nem foglalkozunk vele. Nem ilyen bánást érdemelsz.

- Vicces, hogy pár hete, még te akartad megmagyarázni nekem, hogy Charles lesz életem szerelme. - könyökölve a padra és felhúzott szemöldökkel meredtem a lányra.

- Azóta láttam, amit írt neked, miután csak jót kívántál neki.

- Tényleg ne beszéljünk róla. - túrtam a hajamba. - Legalább te és Joris jól érzitek magatokat.

- Több, mint jól. - kuncogott elvörösödve. - Csak néha azt érzem, hogy nem akar ennél többet. Pedig én azt hiszem, hogy kicsit kezdek komolyabb érzelmeket táplálni iránta. És ha ő nem, össze fogja törni a szívem.

- Ugyan Mac! Még csak pár hete ismeritek egymást. Így is gyorsabban haladtok, mint kéne. Most arra gondolok, hogy már az első találkozás igencsak forróra sikerült.

- Tényleg nagyon tetszik, Sophie. - a lány arca megváltozott és határozottan csillogott a szeme.

- Mac... - kapta rá Nora is a fejét, így már ketten bámultuk a barátnőnket, akinek már kishíján kibuggyant egy könnycsepp a szeméből.

Mackenzietől mindig is irigyeltem a stílusát, amivel olyan könnyen elengedi magát. Sose fél jól érezni magát és élvezni az életet. Viszont a hátulütője a közvetlenségének, hogy túl gyorsan kezd el érezni mások iránt. Egy szóval, nem lehet egyszerű Mackenzie Darwinnak lenni.

- Mindegy. Ha hazajön Miamiból, beszélek vele. - rántotta meg a vállát, majd visszairányította a figyelmét az előadásra.

Norával aggódva néztünk össze, de mind a ketten tudtuk, hogy ha Mac valamit a fejébe vesz, abból nem enged.

Amikor véget ért a hosszú, fárasztó péntek, egyenesen a gokart pályára mentünk. Szerettünk lejárni a gyerekek edzésére és közbe azon agyalni a csapattal, hogy mivel lehetne még népszerűbbé varázsolni a klubot.

- A monacói nagydíj hetére kéne szervezni valamit. Olyankor mindenki a motorsportnak szenteli az összes figyelmét. - írkált a noteszébe Hugo.