Sophie Sartre
Charles a tegnapi időmérőn büntetést kapott, ezért a 6. helyről rajtolhat. Nem beszéltem a fiúval, csak messziről láttam, mennyire csalódott. Szörnyen éreztem magam, amiért nem tudtam legalább pár percre elszökni a kötelességeim elől, hogy lelket próbáljak önteni belé. Abban sem voltam biztos, hogy rám van szüksége.
Rengeteget kételkedek Charlessal kapcsolatban, de az az egy biztos, hogy egyre erősebb érzésim vannak iránta. A barátom iránt. Szidom magam, hogy ezt hagytam megtörténni. Nem tudom, hogy valaha is küzdöttem-e ellene úgy igazán. Vagy csak bemagyaráztam magamnak, ezzel hazudva mindenkinek. Persze, senkit nem tudtam átvágni. Talán Charlest, vagy csak nem akarna tudomást venni erről.
- Valami nagyon mocorog az agyadban, napsugár.
- Jól látod. - sóhajtottam, majd megpóbáltam hatvanadik alkalommal jól felkötni copfba a hajam. Már zsibbadtak a karjaim, de sehogy nem voltam megelégedve a végeredménnyel.
- Beavatnál? - ült le a barátnőm a kád szélére és aggódó tekintettel vizslatott. Fél szemmel ránéztem és realizáltam, hogy beszélnem kell róla, mert Mac biztos nem hagyja az ellenkezőjét.
- Még mindig ostobaságnak tartom a tündérmese-elméleted, de azt hiszem minden másban igazad van velem kapcsolatban. Félek Mackenzie. Olyan jól érzem magam vele, jó barátok vagyunk.
- Ugyan, Soph! Tudom, hogy belülről nehéz reálisan látni a helyzetet, de hidd el nekem, Charles kicsit sem szeretne a barátod lenni. Annál jóval többre vágyik.
- Mit kéne tennem? Ha úgy is lenne, nem akarnék rögtön beleugrani a mélyvízbe.
- Attól tartok, azt már kipipálhatod. - kuncogott, mire szemforgatva én is elnevettem magam.
- Igaz. De tudod, hogy értem.
- Szerintem ezzel maximálisan egyetért. Ma este úgyis megyünk a buliba, nem?
- Nem tudom...
- Na jó! Valójában nem kérdésnek szántam, csak udvarias akartam lenni. De még szép, hogy megyünk, napsugár! Ott majd beszélhetsz vele.
- Persze...mert legutóbb is jót tudtunk beszélgetni egy buliban.
- Az a történet nem mai csirke. Azóta ,,nagyon jó barátok" vagytok. Emlékszel?
- Nagyon vicces! - fogtam meg a levegőbe macskakörmöt mutogató ujjait.
- Ha már itt tartunk, ma ne várj haza. - kacsintott, majd kispurizott a fürdőből. Ajkamat beharapva néztem utána. Eddig Joris nem bántotta meg tudtommal semmivel Mackenziet, de az a fiú egy időzített bomba.
Gyors reggeli után siettünk is a pályához, mert egyáltalán nem találtam jó ötletnek azt, hogy ma is késsek. Az első paddockba töltött percekben sikerült is nagy hévvel nekimennem valakinek, miközben a táskámban kutattam a rezgő telefonom után. Csak reménykedni tudtam benne, hogy nem Hugo hívott.
- Bocsánat! - emeltem fel a fejem. - Robert! Jézusom, ne haragudj.
- Spongyát rá, Sophie! Kezd szokásunká válni, hogy így futunk össze.
- Szó szerint.
- Minden rendben? - kérdezte széles mosollyal az arcán.
- Mondhatni. Kicsit sok a dolgom, de jól érzem itt magam. Te hogy vagy? Múltkor nem tudtunk sokat beszélni.
- Sajnos nem. De köszi, jól vagyok. Kicsit nehéz így itt lenni, hogy nem vezethetek, de mindennek eljön a maga ideje, nem?
- Abszolút! Tudom, milyen érzés karnyújtásnyira lenni attól, amit nem kaphatsz meg, pedig nagyon szeretnéd.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Fairy tale { Charles Leclerc }
Fanfic,,Don't wanna leave you anymore! Oh, darling, all of the city lights, Never shine as bright as your eyes. I would trade them all for a minute more, But the car's outside, and he's called me twice But he's gonna have to wait tonight" ~ James Arthur ~...
