A Tanár Úr kedvence(Jimin ff SZÜNETELTETVE)

II.

Útközben azon töprengtem, vajon miért is izgulok ennyire? Hiszen csak külön órára megyek. Bár igaz, hogy egy olyan tanárom házába, aki igencsak megmozgatta a fantáziámat, de akkor sem kéne ekkora feneket keríteni neki. Ráadásul még Tae is közreműködött azzal, hogy direkt ilyen csinos ruhát erőltetett rám. És még egy ördögi mosoly kíséretében ,,Sok szerencsét" is kívánt.

Véget vetettem gondolatmenetemnek, amint Mr. Park házához érkeztem. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire aranyos és egyszerű helyen lakik. Felpipiskedtem, hogy elérve a csengőt megnyomjam azt. Nem váratott sokáig, szinte azonnal kattant a zár. Lassan lépkedtem a bejárati ajtó felé, közben jól körül nézve. Udvara tele van növényekkel, és rengeteg gyümölcsfával. A Tanár úr a küszöbön állt, és figyelt engem.
— Nem jössz be? Vagy még szeretnél nézelődni? Csak nyugodtan.
— Nagyon szép a kertje. A párja biztosan szereti a növényeket. — szegődtem mellé, mire ő beinvitált.
— Köszönöm, de igazából egyedülálló vagyok. — nevetett fel. — Ülj csak le. Kérsz valamit inni? Van üdítő, szóda, tea. Vagy inkább főzzek le egy kávét?
— Egy pohár teát elfogadok.
— Mindjárt hozom. — indult meg, gondolom a konyhába. Amíg italomat készítette, előpakoltam.
— Tessék.
— Oh, köszönöm szépen! — vettem el tőle.
— Először írni lenne kedved, vagy matekozni?
— Inkább írnék először, ha nem gond.
— Rendben. Nekem mindegy, azért is kérdeztem. Akkor felolvasod nekem?
— Természetesen. — nyitottam ki füzetet és láttam neki az olvasásnak.

— Hmmm, van rajta javítanivaló, de nem rossz.
— Örülök, hogy ezt mondja. Viszont szeretnék kérni valamit öntől.
— Mi lenne az, Drágám? — kérdezte zavarba ejtő hanglejtéssel, minek hatására megborzongtam.
— Szóval arra kérem, ne mondjon senkinek semmit a könyvemről, illetve a korrepetálásról se.
— Ahogy csak szeretnéd. Na de írjuk tovább. Javítsuk ki, amit kell. — mondta, majd belevetettük magunkat az írásba.

Egy óra elteltével befejeztük a következő fejezetet, és hozzáfogtunk a matematikához. Már a legkönnyebb feladványokat sem értettem. Mr. Park ennek ellenére önzetlenül segített.
— Ezt megpróbálod egyedül megoldani?
— Nem hiszem hogy sikerülne, de próbálkozni lehet. — vontam vállat. Tíz perc szenvedés után elvesztettem minden reményemet. — É-én ezt nem tudom megcsinálni! — szipogtam.
— Jajj, ne sírj! Nincs semmi baj. — simította ki finoman arcomból a hajamat, miközben kihalászott zsebéből egy csomag zsebkendőt. — Nézd csak! Nem is rontottál el semmit, csak a felénél megakadtál. Elmagyarázom, jó? —próbált nyugtatgatni.

Sok-sok gyötrődés árán végre sikerült jól megoldanom a számolásokat.
— Ügyes vagy! Látod? Megy ez neked!
— Hálás vagyok, amiért ilyen türelmes hozzám. Jó pár matektanárhoz volt már szerencsém, de egy sem volt képes bírni velem. Eddig az összes elvesztette a türelmét, és kiborulva adta fel, hogy korrepetálni fog.
— Miért? Pedig nem is vagy nehéz eset. Rengetegen küzdenek ugyanezzel a problémával. Nem is a számolásoddal van a gond, hanem azzal, hogy nehézkesen érted meg a feladatokat. Tartsunk is egy rövid kis szünetet.
— Benne vagyok! Merre van a mosdó? — álltam fel, ezzel elérve azt, hogy fellibbenjen szoknyám.
— Khm....Ott egyenesen elmész, és jobbra lesz.
— Rendben. — fordultam meg és útnak eredtem a WC felé, hogy kiengedjem a gőzt. Miután végeztem és kezet mostam, visszamentem a nappaliban, ahol eddig ültünk, de a Tanár úrt nem találtam ott. Gondoltam, biztos mindjárt visszajön. Negyed óra várakozás után keresésére indultam. Tudom, elég illetlen engedély nélkül mások házába járkálni, de furdalt a kíváncsiság. Fellépkedtem az emeletre. Több ajtót is láttam ott, de az egyiket résnyire nyitva hagyta. Furcsa hangokat hallottam onnan. Mintha valaki.....élvezkedne....
Ekkor csapott fejbe a tudat. Hisz nagyon rövid a szoknyám. Ezt ő is észrevette, és biztosan....biztosan felizgult. A francba is Kim Taehyung! Ez a te hibád! Minek kellett ilyen ruhát felvetetned velem? Most mit csináljak? Kopogjak be? Vagy ne zavarjam, és tegyek úgy, mintha nem tudnék róla? Igen, talán ez lesz a legjobb. Megperdültem tengelyem körül, hogy lemenjek a földszintre. Abban a pillanatban valaki megszólított.
— Itt vagy, Choa? — kérdezte zihálva Jimin.
— I-igen...i-itt vagyok....
— Kérlek menj le. Megyek utánad, csak...
— Értem, megyek! - vágtam közbe, majd lesiettem és helyet foglaltam a kanapén. Nemsokára a férfit láttam lejönni a lépcsőn.
— Nos....ez egy elég kínos szituáció. Tudod megláttam a szoknyád, és én....fogalmam sincs, mi ütött belém. Nagyon sajnálom!
— Ugyan már! Ez bárkivel előfordulhat. Mindenkinek vannak szükségletei. Ne érezze magát rosszul! — küldtem felé egy biztató mosolyt. — Ja és nyugodjon meg, egy szót sem szólok erről senkinek. Cipzár a számon.
— Hát khm.....akkor folytassuk a matekot.

Meglepően gördülékenyen telt az idő a kis incidens ellenére. Szürkületkor eszméltünk fel. Szeptember révén hamarabb sötétedik.
— Pár perce múlt 5 óra. Tudod-e, ez mit jelent?
— Mit?
— Hogy végre megszabadulunk a matektól. És te megszabadulsz tőlem. Viszont besötétedik, mire haza érsz. Nem engedhetlek el egyedül. Haza viszlek kocsival.
— Áh, nem szükséges. Máskor is bandukoltam ilyenkor haza egymagamban.
— Én viszont ragaszkodok hozzá! Addig innen ki nem teszed a lábad, amíg bele nem egyezel.
— Hát jól van, ha ennyire szeretné. Indjunk. — adtam be derekam. Elhagyva a házat megint megcsodáltam kertjét, míg ő kulcsra zárta a bejárati ajtót. A garázsba sétáltunk, ahol egy gyönyörű BMW fogadott. Beültünk a járműbe és a kaput felnyitva kigurultunk az útra. Elmondtam a címet, majd elindultunk.
— Szeretnék mégegyszer elnézést kérni. Nem tudom, mégis hogyan történhetett.
— Ahogy már mondtam, semmi szükség erre.
— Köszönöm.
— Nem. Én köszönöm! Azt is, hogy segít az írásban, a korrepetálást, illetve a fuvart is. — mondtam, amint házunk elé értünk. — Hát akkor
további szép estét Tanár úr!
— Neked is! Holnap várlak.
— Rendben. — intettem, és kiszálltam az autóból. Gyorsan az ajtóhoz szaladtam, majd feltéptem azt. Otthon, édes otthon. Na de hol van Yoongi? A konyhába lépdeltem. Az asztalon volt egy cetli
,,Szia, már ha hazajössz a tanárodtól, és nem éjszakázol nála. Átmentem Hoseok-hoz. Majd megyek."
Hát jó. Akkor most sem keseríthetem meg az életét. Ilyen ez a testvéri szeretet.

Közben lezuhanyoztam, és elvégeztem az esti rutinomat is. Éppen filmet néztem, mikor tesóm mögém settenkedett és kiijesztette belőlem a szart is.
— Aish! A frászt hoztad rám!
— Eleve az volt a célom. Ezek szerint elég jól sikerült. — röhögött ki elégedetten. — Mit nézel?
— Horrort, mint mindig. Az a címe, hogy Ouija.
— Azt még nem láttam, úgyhogy csatlakozok. — ugrott oda mellém, majd innentől fogva a filmnek szenteltük minden figyelmünket.

Nem vagyok benne biztos, mikor aludhattam el, csak azt tudom, hogy Yoongs vitt be a szobámba és szó szerint bebaszott az ágyba. Gondolom ő is elálmosodott már.