Gyűlöletből lehet más?

16.rész

Harry

-Louis, mit csinálsz?- kérdezem utána loholva a folyosóra, miután az első kérdésemet ignorálta.

Most sem szól semmit, csupán a szomszéd ajtaját kezdi el rángatni. Nem értem.

-Hagyd már abba, normális vagy?- sziszegem a fogaim között, hogy ne verjem fel a fentieket. 

-Komolyan fogalmad sincs kié ez a lakás?- kérdezi újra dühösen.

-Honnan tudjam? Még azt sem tudom, hogy ez kié.- mutatok a sajátom felé. -Nem beszélhetnénk ott bent? Felversz mindenkit.- indulok vissza a nappaliba. Mikor utolér már a telefon a fülén van.

-Hozz valakit aki kinyit nekem egy mágneses zárat.-mondja és bontja a vonalat.

-Te be akarsz törni?- kerekedik ki a szemem. -Elmondanád végre, hogy mi a szar van a fejedben? Betörsz ide? Majd oda is be akarsz?-fakadok ki.

-Ez a lakás a tiéd, ahogyan a másik is szerintem, sőt meggyőződésem, hogy a szomszédek is neked fizetnek, de te nem is tudsz róla.- morogja.

-Mi van? Semmi értelme annak amit hadoválsz.- csattanok fel. Mi a francról beszél? Hogy lenne már az enyém ez az egész épület?

-Majd elmondom.- legyint.

-Nem!- emelem meg a hangom.- Most mondod el, de kurva gyorsan, vagy hívom a zsarukat.- fenyegetem meg.

-Tényleg? Szerinted van értelme?- mosolyodik el. Hosszasan nézünk egymás szemébe, majd újra megszólal. - Az apád a maffia feje volt.

Az apám? Ő tudja, hogy ki az apám? Végig tudta? Jézusom. Megszédülve kapok a szekrény polca után, hogy meg tudjam magamat tartani. Ő ismeri az apámat. Végig tudta, hogy ki vagyok. Várjunk "volt"?

-Mi az hogy volt?- kérdezem. Ő pedig nem válaszol egyből. Összeszűkíti a szemét és úgy válaszol.

-Már nem él.

Nem mond többet. Pedig látom rajta, hogy többet tud, sokkal többet. 

-És az anyám?- kérdezem reménykedve. Ő rá emlékszem. Sötét haja és mindig mosolygós arca van. 

-Ő sem.- válaszolja tömören, végig engem vizslatva.

-Ismerted őket?- kérdem halkan, szememben könnyel. Eldobtak maguktól viszont most mégis fájdalmat érzek. Most már esélye sincs annak, hogy valaha megismerjem őket. Eddig csak annyit tudtam, hogy kint vannak a világban valahol. De most. Most már tudom, hogy a föld alatt vannak két méterrel. 

-Igen. Egészen kiskorom óta.-nem mond megint többet.

-Mesélnél róluk? Mindent ki kell húzni belőled.

-Nem.-válaszolja egykedvűen.

-Miért nem?-értetlenkedek.

-Nem ismertem igazán őket.- mondja, amivel egyből vitatkoznék, de ekkor kopognak az ajtón és ő egyből pattan is fel.

-Ő mindent kinyit neked főnök.- mondja a barna hajú férfi, akit Louis lakásában láttam.

-Te maradj itt.-utasít engem, majd rám csukja a bejárati ajtót. 

Magam elé nézve idézem fel azt az egyetlen emléket ami megmaradt bennem. Anya a karjában tartva egy nagy mezőn forog velem körbe. Körülöttem fák és egy hatalmas fekete téglás épület. Mint egy kastély.

Ennyi. Ennyire emlékszem és arra, hogy ott boldog voltam. Akkor voltam igazán boldog az életemben. Ezt tudom csak. 

A bejárati ajtó felé nézek és egyre jobban váltja fel a fájdalmat a düh. Louis tudta ki vagyok. Nem véletlenül tett tönkre ez biztos. És most is mit csinál? Kizár a saját állítólagos saját tulajdonomból. Felpattanva rántom fel az ajtót. Három érdeklődő szempárral találom magamat szembe.

-Mondtam, hogy maradj bent.- mondja Louis.

Nem mondok rá semmit, csupán becsukom magam mögött az ajtót, még pedig úgy, hogy a folyosón maradok. Határozott szemmel nézek rá, ő pedig rám. Látom rajta, hogy szíve szerint visszarángatna a lakásba, de nem teszi. 

-Kész.- mondja a csávó az ajtó előtt térdelve. A következő pillanatban kattan a zár és az ajtó résnyire kitárul.- Itt a kódja.- nyújtja Louis felé, de én hamarabb veszem ki a kezéből.

-Az én lakásom állítólag.- mondom ellenmondást nem tűrő hangon. 

-Add ide.- mondja nekem Louis.

-Be akarsz menni vagy sem?-nézek rá szemöldökömet felvonva.

-Te is tudod, hogy simán bejutok anélkül is.- forgatja meg a szemét és besétál a lakásba.- Ti elmehettek. -szól vissza a többieknek, akik szó nélkül teljesítik a kérést.

Én is megindulok utána a lakásba. Az ajtón belépve megannyi dolog terül a szemem elé amit nem értek. 

Mi a szar ez a lakás?