Az örök határsértő: Demarkációs vonalon

19. - A moszkvai nagyherceg

Averkij

Averkij mindent megtett, hogy segítsen Angyalon, ám Ivan biztosan tartotta kezében a gyeplőt. Pokornyijov tábornok neve kétségtelenül nagyobb hatással bírt, mint bármelyik Krakovszkijé. Averkij megpróbálta bevetni apja kapcsolatait, győzködni Minovszkij őrnagyot, hiába, a kapitány tétlenül nézte hát végig, ahogy Angyalt elítélték.

Különben rajta kívül senki sem hitte, hogy a férfi nem érdemli meg a büntetését. Averkij nem érezte igazságosnak, hogy míg Angyalt meghurcolták, ő érintetlen maradt, mint mindig.

Ha mást nem, azt el tudta érni, hogy Bregaszovot ne helyezzék ki Ogyesszába, hanem a leningrádi állomáson maradjon. Csak az volt a szerencséje, hogy míg Angyal elítélését Ivan szorgalmazta, addig Bregaszov sorsát Vaszilijra bízta, és vele Averkij könnyebben szót értett, mint Ivannal.

A harag különben sem tartott közöttük sokáig – ahogy az általában lenni szokott –, pár nappal az ominózus eset után Averkij meglátogatta barátját. Nem üres kézzel érkezett, egy rejtélyes papírszatyrot szorongatott.

– Az meg micsoda? – vonta fel szemöldökét Vaszilij, amikor ajtót nyitott.

– Eressz be, megmondom.

Vaszilij félreállt az útból, Averkij egyenesen a nappaliba ment. Ott nyitva állt az erkélyajtó, az apró teraszon, az asztalon lámpa világított. Fényében vékony csíkban szállt fel a dohányfüst a hamus szélére helyezett cigarettából, mellette bezárt könyv hevert. Averkij a küszöbről kukucskálva elolvasta a címet: Ördögök.

A hideg rázta ettől a regénytől, akárhányszor a kezébe vette, nem haladt vele semerre, csak azt az egy jelenetet olvasta el újra meg újra Sztavrogin és Verhovenszkij között. Miért Ivant és Nyikolajt látta maga előtt a karakterek helyett?

– Csak egy hét múlvára vártalak – jegyezte meg Vaszilij.

Averkij a barátja felé fordult.

– Szerettem volna bocsánatot kérni a kifakadásomért.

– Nem haragszom – felelt Vaszilij. – Én tartozom bocsánatkéréssel. Nem szerettem volna azt éreztetni veled, hogy semmibe veszem a te érzéseid és kívánságaid. Ezt bánom. Viszont – tartotta fel kezét – nem nézhettem azt sem tétlenül, hogy tönkreteszed magad.

Averkij összeszorította ajkait. Szerette volna Vaszilij fejéhez vágni, hogy felnőtt ember, képes eldönteni, mi a legjobb saját magának. Talán ha előző délután nem jelentkezett volna Uvarovnál, meg is teszi, ám a doktor hosszasan elbeszélgetett vele az elmúlt hetek eseményeiről, amitől Averkij más színben látott mindent.

Mély levegőt vett, és, mint akinek fizikai fájdalmat okoz, kinyögte:

– Igazad van.

– Hűha – kerekedtek el Vaszilij szemei. – Hallottam én ezt tőled valaha?

– Ne feszegesd a határaid – figyelmeztette Averkij. – Tessék – a papírszatyorba nyúlt, és kivette belőle a meglepetést, Vaszilij felé nyújtotta. – Béke banán. Ecuadori.

Vaszilij megilletődötten pislogott az érett, sárga gyümölcsre, rá nem jellemző módon nevette el magát.

– Hát ezt meg honnan szerezted? – vette el még mindig mosolyogva a gyümölcsöt Vaszilij.

– Megvannak a kapcsolataim banán ügyben is – húzta ki magát Averkij.

Egy kis vodka mellett megosztotta Vaszilijjal, min ment keresztül az elmúlt időkben. Azt is elárulta, hogy visszament Uvarovhoz, megkapta a gyógyszereit, és szigorúan minden héten jelentkeznie kell a doktornál, amíg az máshogy nem ítéli.