Rendbontás

II. Eve

Eve Hampton

Az iskolával szemben lévő boltban vett pizzás tekercsemet majszoltam azon a lépcsőn, amin nekem tulajdonképpen jogom sincs ülni a barátaim szerint. Történetesen a híres-neves cigilépcső ez, ami egyébként egy panelházhoz tartozik a gimi mellett. A sorra – így nevezzük – a tizennyolc év feletti diákok járnak ki a szünetekben füstölni, bár azért pár tizennyolc év alatti is megfordult errefelé, ha valamilyen úton-módon sikerült beetetniük a portással, hogy ők bizony nagykorúak, így rendelkezésükre áll az a lehetőség, hogy tanítási időben is ki-be járkáljanak az épületen keresztül.

Az az igazság, hogy gyakorlatilag tényleg nem tudom, hogy én miért vagyok itt minden második szünetben, de az egyetlen magyarázat rá, hogy a baráti társaságom az évek során láncdohányos lett, én meg mindig jövök velük, mert minden alkalmat szükségesnek érzek megragadni, amikor szabadulhatok pár percre az iskolából. Annyiszor ülök itt egy nap, hogy kezdem azt hinni, hogy már én magam is passzív dohányos vagyok, sőt a saját szüleim is megjegyzik egyszer-kétszer, hogy úgy bűzlenek a ruháim a nap végén, mintha felfaltam volna az összes dohányboltot a városban. Gyakorlatilag az órákon és a mosdószüneteken kívül nem is igazán vagyunk bent a suliban: ha esik, ha fúj, mi mindig ezen a cigilépcsőn ülünk. Nem igazán alakítottunk ki nagy kapcsolódást az osztállyal vagy a tanárainkkal, ezért nem is nagyon bánjuk, hogy kint tengetjük a szüneteket. Anno mindig kiszöktünk, most pedig, mivel már mindannyian betöltöttük a tizennyolcat, büszkén sétálunk ki a portás előtt az ajtón.

– A tavalyi év utolsó napján az volt az első dolgom, hogy elégessem a cuccaimat. Mármint, konkrétan. Tábortüzet gyújtottunk Ivannal a hátsó kertjükben. Mégis hogy készüljek fel az ismétlő dolgozatra? – kérdezte Felix, de hogy magától, vagy tőlünk, azt bizony én sem tudom.

– Helyesbítek. Ő égette el a cuccait. Én csak néztem – javította ki a barátját Ivan.

Ezt a két fiút, bevallom őszintén, sosem tudtam hova tenni. Mármint, inkább a barátságukat nem – egyszerűen csak annyira különbözőek. Felix egyértelműen a rosszak közé tartozik. A szülei nem élnek együtt, még a gimi kezdete előtt elváltak, és az édesapja kapta a felügyeleti jogot, aki nem igazán figyel rá. Alapvetően egy elég problémás gyerekről van szó, de a csillagokat is lehozná az égről a számára kedves embereknek. Lehet, hogy minden szombat este részeg hívásokat intéz felém és sok más társunknak, de nincs olyan vasárnap reggel, amikor ne látnám a templomban a mise után.

Ivan teljesen más. A szülei Oroszországból költöztek az Egyesült Államokba, mikor még kicsi volt. Tulajdonképpen itt nőtt fel, ezért még az akcentusa sem hallatszik annyira a beszédében. A szülei persze nem csak a nyelvet törik, hanem megőrizték azokat a hagyományokat is, amiket magukkal hoztak a világ másik feléről. Biztosan ennek köszönhető az, hogy Ivan teljes mértékben behódol annak a sztereotípiának, hogy az oroszok tudnak a legjobban inni, ugyanis úgy vedeli a kocsmázásoknál a vodkát, mintha víz lenne, de valahogyan szokásba illően ő az, aki kisegíti az igazán lerészegedett haverjait – főként Felixet – a zárás előtti percekben. A legtöbb napon magába zárkózik, és csak akkor szólal meg, amikor muszáj.

– Könyveket égetni a legnagyobb putriság, te állat – rivallott Astrid Felixre, bár szavait alig lehetett érteni a szájában lógó hullámcsattól, amivel pár másodperccel később az arcába lógó, sötét lilára festett rövid tincseit fogta össze két oldalról.

– Te vagy az állat. Egy csivava – vágott vissza a fiú, majd kivett a cigisdobozából egy szál cigarettát, és Astrid felé nyújtotta.

Felix igazából két teljes évig próbálta felszedni a lányt, de aztán amikor rájött, hogy Astrid Reese bizony száz százalékig leszbikus, letett róla viszonylag könnyen. Persze, nem azt mondom, hogy egyből – kellett neki egy kis idő, mire feldolgozta –, de nem dramatizálta túl a helyzetet. Rengeteg fiú álmát összetörte ez a leányzó azon szép napon, amikor publikusan is felvállalta nemi identitását, ha már itt járunk; a neccharisnyás, orr-percinges, merész dekoltázsos énje tulajdonképpen minden harmadik hímnemű egyedet megfogott, még ha csak annyira is, hogy utána forduljanak. Persze, mindhiába, mivel Astrid csakis a hölgyek szemének öltözködik.