41.fejezet

7 3 0
                                    


A Rovinj-i nyaralás

Pár évvel ezelőtt..

Amikor leszaladtam a táskámmal az előszobába, Kiara már indulásra készen állt. -Gyere, mindjárt indulunk! -nézett a karórájára. Kimentünk a házból és elköszöntünk Kiara szüleitől. -Vigyázzatok magatokra! -búcsúzkodott az anyja. -Majd hívunk, ha megjöttünk. -ígérte a barátnőm és átölelték egymást, majd én is összeölelkeztem Beával. Ábel is kirohant a házból és egyenesen a kapuhoz sietett. Kiarával hátranéztünk és láttuk, hogy Irina lép be a kapun. A lány egyből Ábel nyakába ugrott és megcsókolták egymást. -Fúj. -mondtam és bedobtam a táskámat a csomagtartóba. -Ne izélj már rajtuk. Tök cukik. – mondta izgatottan Kiara. -Nagyon. -forgattam a szemem és most döbbentem rá, hogy egy hétig ezzel a csajjal fogunk lakni. Kiara elmondása szerint aranyos lány, de nekem nem szimpatikus. Túlságosan is extrovertált és ez engem nagyon idegesít. Nem is értem, hogy Ábel mit eszik rajta, miközben ő a megtestesült nyugalom. Mindegy ők tudják. Kiara becsukta a csomagtartót és beültünk hátra az ülésre. Irina és Ábel is követték a példánkat és beültek előre. Ábel a kormánynál rögtön hátra fordult hozzánk: -Akkor megvagyunk? A határnál összefutunk Borisszal és Dorinával. -közölte aztán beindította a kocsit. -Jövünk Rovinj! -kiáltotta örömében Kiara és belém karolt. -Kiara kösd be magad! -szólt rá a bátyja, majd a barátnőm elengedett és bekötötte magát. -Most már mehetünk! -nevetett Ábel közben elkaptuk egymás tekintetét a visszapillantó tükörben.

Útközben Kiara elbóbiskolt a másik oldalon, így végre szabaddá vált a jobb karom. Elővettem a könyvemet és elkezdtem olvasni. Fél szemmel néha-néha odanéztem Irinára, aki a zene ritmusára rázta a fejét. Ábel meg időnként felnevetett a lány poénjain és kicikizte a zenei ízlését. Szerintem is eléggé gáz a csaj ízlése. Irina mintha meghallotta volna a telepatikus cinikus megjegyzésemet, hátranézett hozzám. -Milla! Mit olvasol? -kérdezte rágóval a szájában. Először azt hittem rosszul hallok. Tényleg hozzám szólt ez a csaj? Felnéztem a könyvből és mielőtt válaszolhattam volna Ábel megelőzött: -Meggyőző érveket olvassa Jane Austen-től. -válaszolt a lánynak. Irinát nagyon érdekelhette, mivel így reagált rá: -Aham.- és tovább faggatózott. -Van pasid? -kíváncsiskodott. Természetesen Ábel ismét elvette tőlem a szót: -Nincs és nem lesz neki egy darabig. – láttam a visszapillantó tükörből a huncut mosolyát. -Nagyon vicces vagy! – közben óvatosan megböktem a vállánál, majd összefontam a karomat a mellkasom előtt. -Aham.Ábel olyan vicces és imádom a humorát. – értett egyet velem Irina és megpuszilta Ábel arcát. Mivel továbbra sem akartam bájcsevegni, ezért inkább kifelé bámészkodtam az ablakon. A határtól nem messze megálltunk egy benzinkútnál. Mindenkinek pisilni kellett, ezért Ábel bezárta riasztóval a kocsit és bementünk a mosdóba. Mivel hosszú volt a sor, egy darabig állnunk kellett. Miután végeztem a dolgommal, elmentem kezet mosni. A mosdóból kifelé menet egy nő sietve rohant be az ajtónál és nekem jött. -Bocsánat! -mondta és beszaladt az egyik fülkébe. Megvontam a vállamat és kint voltam a boltban. Gyorsan körülnéztem és vettem magamnak egy kis nasit és egy üdítőt. Amikor kifizettem magamhoz öleltem a cuccokat és kimentem a kocsihoz. Odaértem a kocsihoz kinyitottam az ajtaját és bedobtam a cuccokat az ülésre. Miután becsuktam az ajtót, akkor vettem észre, hogy már megint vérzik a karom. -Istenem! -mérgelődtem és ebben a pillanatban mellettem termett Ábel. -Látom már megint lesérültél. -mondta komolyan közben kinyitotta a másik ajtót és benyúlt kesztyűtartóba. Ábel a kezébe vette a sebtapaszt és mellé vette a gézt is. -Jól felszerelkeztél. -állapítottam meg. -Tudod, én legalább felkészültem ilyen esetekre. Gondoltam, hogy szükséged lesz rá. -mondta és megfogta a karomat. Ábel megtisztította a sebemet és rátette a gézlapot, majd gondosan befáslizta a könyökömet. Végignéztem, amit csinált utána csodálattal bámultam rá. Bárcsak ilyen odaadó és gondoskodó pasim lenne! Ábel levágta a géz darabot és óvatosan megforgatta a karomat. -Remélem most már kibírjuk estig. – mondta és végig simogatott a kötésemen majd ezután elkezdett pakolászni. -Köszönöm. -hálálkodtam. Lábujjhegyre álltam és adtam az arcára egy puszit. -Srácok! Hol a fenébe voltatok? -kérdezte tőlünk Kiara, mi pedig gyorsan szétváltunk. -Millának lecseréltem a kötést. -válaszolta Ábel. -Szívem hoztam neked kávét. –Irina elém vágta magát és a kezébe nyomta a kávét. Én pedig feltartott kezekkel fordultam el tőle. Kiarához sétáltam, aki odaadta az imént vásárolt szendvicsemet. -Ha mindenki megvan, akkor mehetünk tovább! -szólt nekünk Ábel.

Egész úton Christina Aguilerát hallgattunk. Irina nagyon beleélte magát az éneklésbe, és bevallom baromi jól énekel. Szinte már hasonlít az énekesnő hangjához. Kiara is csatlakozott hozzá, csak én maradtam ki a buliból. Egyszercsak felcsendült a kedvenc számunk Kiarával, így velük együtt énekeltem Candyman című dalt. Aztán felkaptuk a műanyag üres flakont és az volt a mikrofonunk. -Ábel tekerj a hangerőre! -szólt neki Kiara és folytattuk az éneklést. Irina hátrafordult felénk és hárman énekeltük a dalt. Mire véget ért a szám Irina rám nézett, majd ezt mondta-Milla nagyon jó hangod van! -dicsért meg. -Köszike. -mondtam és elpirultam. -Sose hallottalak még énekelni. -nézett rám Kiara. -Lehet, hogy Millában ott rejtőzik a tehetség? -kérdezte Ábel és pont egyszerre néztünk bele a visszapillantó tükörbe. Én pedig gyorsan elkaptam a tekintetem róla és kinéztem az ablakon. -Ki tudja, lehet. -válaszoltam nevetve. Senki nem tudja, hogy évekig jártam ének és zongoratanárhoz, mivel ez volt a szüleim elvárása. Ezért is tudok olyan jól énekelni, bár sose vágytam arra, hogy énekesi babérokra törjek. Engem sose vonzott a reflektorfény és a hírnév.

Megérkeztünk Rovinj városába és azóta már a szállásunkat is elfoglaltuk. A lányok azonnal elmentek átöltözni a strandra, csak én maradtam lent a konyhában. Ábel az előbb szólt, hogy gyorsan megnézi a sebemet. -Szerinted meggyógyul majd a nyaralás végére? -kérdeztem tőle. Ábel levette a kötést és szemügyre vette a karomat. -Hmmm.. Egész szépen gyógyul, viszont a helyedben még nem mennék a tengerbe fürdeni. -konstatálta és közben megforgatta a karomat. -Oké. -sóhajtva válaszoltam neki. -Ha gondolod, elmehetünk várost nézni, hogy ne legyél egyedül. -javasolta. -Tényleg megtennéd értem? -kérdeztem tőle, alig hiszem el, amit az előbb mondott. De rendes ez a pasi! Nem hagyja, hogy itthon unatkozzak egyedül. -Persze, miért is ne. Ha készen vannak a csajok szólok nekik, hogy útközben másfelé mennénk. -válaszolta, én pedig rá könyököltem a pultra és fülig érő mosollyal néztem rá.

-Nézd ez is milyen szép! -mutattam Ábelnek az egyik leandert. Egész délután bejártuk a várost, így lassan a túra végéhez érünk. -Nem vagy éhes? -kérdezte nevetve Ábel. -Dehogynem! - válaszoltam neki. Amióta megjöttünk azóta beesteledett és az emberek már kezdték ellepni Rovinj utcáit. Útközben találtunk egy olasz éttermet és kintre foglaltunk helyet. Máris megérkezett a pincér és a kezünkbe adott egy-egy étlapot. -Nem tudom mit egyek, bármit megennék az étlapról. -mondtam neki miközben bújtam az étlapot. -Szerintem pizzát fogok enni. -gondolkozott hangosan Ábel. -Én meg carbonara spagettit. -és becsuktam az étlapot. Hátra dőltem a széken és összekulcsoltam az ölemben a kezemet. Ábel pedig végig engem nézett. -Mondd csak, mit nézel ennyire? -kérdeztem tőle nevetve. -Téged. -válaszolta merő őszinteséggel. -Hűha. -egy kicsit zavarba jöttem. Sajnos nem tudtam kifaggatni Ábelt, hogy miért bámul engem. Mivel pont ebben a pillanatban ért vissza a pincér és elénk tette az italokat. Úgy érzem nem ma fogom megtudni, hogy mit is akar tőlem Ábel. Az is lehet, hogy csak simán barátkozik velem. Halkan felsóhajtottam és kinéztem a nyüzsgő tömegre.

Vacsora után visszaértünk a szállásunkra és benyitottunk a lakásba. A lányok már javában buliztak és éppen pezsgőt bontottak. -Milla! Ábel! Gyertek inni! -szólt nekünk Kiara. -Ne, haragudjatok lányok, de én megyek aludni. Hosszú volt a nap. -mondta nekik Ábel. -Milla, ugye te sem mész aludni? -kérdezte összeszűkült szemekkel Kiara. -Nyugalom én maradok! Nem vagyok annyira fáradt. Na, meséljetek milyen volt a strand? -kérdeztem tőle. Amikor félre vonultunk dumálni, még gyorsan hátranéztem Ábelre, ő pedig rögtön rám kacsintott. Jelezve, hogy minden oké.

MillaWhere stories live. Discover now