Milla

46.fejezet

Lehoczky Martin

Hosszú éveken keresztül nyomtak el engem és ezt már nem bírtam tovább tartani magamban. Végre fény derült az igazságra és a sajtó napok óta rólam cikkezik. Napról-napra egyre többen állnak ki mellettem. Nők ezrei beszélnek az elnyomásról és a megfelelési kényszerről. Azt rebesgetik rólam, hogy egy igazi példakép vagyok. Ez igazán jól esik nekem. Hiszen az elmúlt években bizonyos érzéseimet például a haragot, a félelmet vagy az örömöt nem tudtam megélni és kifejezni. Mert úgy éreztem, hogy ez elfogadhatatlan lenne az emberek számára. Amióta a nyilvánosság elé kerültem, azóta nagyon nehezen tudok az utcán közlekedni. Állandóan szembe jönnek velem a riporterek és a fotósok. Folyton követnek és nyomulnak rám. Ábel hiába aggatott rám álruhát, még így is felismernek engem. A gyerekekkel esélytelen jönni-menni végül kezdem belátni, hogy mégiscsak segítségre szorulok. Egyik nap feladtam a közösségi oldalon egy hirdetést és másnap reggelre hatvan lehetséges jelölt között válogathattam. Ábellel egész héten a megfelelő dadust kerestünk, míg végül egy Tatjana nevű negyven év körüli nőre esett a választásunk. Telefonáltunk neki és áthívtuk egy megbeszélésre. A nő pár nap múlva el is jött az interjúra. Javier és Kiara is átjöttek, hogy utána egy kicsit együtt lehessünk. Én, Ábel és Javier a dolgozó szobába ültünk a nővel együtt és elkezdtük az interjút. Kiara addig felügyelt a gyerekekre. Negyedóra múlva mind a négyen felálltunk a helyünkről és kezet ráztunk a nővel. -Majd értesítjük, ha döntöttünk. - mondta Ábel. -Köszönöm, hogy itt lehettem. Viszontlátásra és minden jót! - köszönt el tőlünk és Ábel kikísérte a nőt.

-Úgy érzem megtaláltuk a dadust. - vigyorogtam Javierre miközben kisétáltunk a dolgozószobából. -Nekem is szimpi volt. Viszont Ti fogjátok eldönteni, hogy végül ki lesz a tuti befutó. - mondta Javier. Megálltunk az előszobában a lépcső mellett és Ábel visszajött hozzánk. -Nos, nekem szimpatikus volt ez a nő. - mondta boldogan közben átfogta a derekamat és magához húzott. -Nekem is tetszett Tatjana. Ennyi év tapasztalattal a háta mögött nem lehet rossz. - mondtam a fiúknak. Kiara sétált felénk, majd megcsókolták egymást Javierrel. -Na milyen volt az interjú? - faggatta a férjét. -Nem rossz, de majd Milláék eldöntik ki legyen a dadus. Képzeld el, hogy... -kezdte a mesélést a barátnőmnek, miközben néztem őket, megszólalt a csengő. -Mindjárt jövök. - közöltem Ábellel majd megcsókoltam és elsétáltam tőle. Odamentem az ajtóhoz és amikor kinyitottam nem hittem a szememnek. Itt állt a küszöbön Lehoczky Martin az unokabátyám, aki 41 évesen is szívdöglesztően néz ki. Apukámnak van egy 13 évvel idősebb bátyja Lehoczky Lénárd. Lénárdnak három gyermeke született: Eliot, Martin és egy szem lányuk Polla. Miért nem ők viszik tovább a családi vérvonalat? Azért, mert Lénárd 43 évvel ezelőtt lemondott a rangjáról a szerelem miatt. (Akárcsak én Ábelnél). Amikor megszülettek a gyerekek tőlük is elvágtak minden olyan szálat, hogy valaha is pénzhez jussanak az örökség által. Már tinédzser koruktól kezdve a saját bőrükön tapasztalhatták meg, hogy milyen pénzt keresni. Miután Martin elvégezte az egyetemet tanárként kezdte el keresni a kenyerét. Polla a médiában helyezkedett el és a mai napig is televíziós szerkesztőként tevékenykedik. Eliot vitte többre ő belőle vezérigazgató lett egy nagy nevű cégnél. Ezért mondhatta múltkor Apa, hogy kihalt a "vérvonal", mert igazából az örökségre gondolt. A Lehoczky család egy része teljesen visszavonult a nyilvánosság elől. Kivéve a szüleim. Én pár évvel ezelőtt tudatosan kerültem a sajtót és a fotósokat. Mindaddig, míg ki nem derült a terhességem Anyám által. Azóta újra fent vagyok a "térképen" és megmondom őszintén, már baromira unom. Szóval visszatérve a rokonokhoz. Mindhárom unokatestvéremmel jóba vagyok, de az évek során inkább Martinnal fűztem erősebbre a szálat. Martin mindig jelen volt a családi eseményeken és a diplomaosztómra is eljött. Sőt az esküvőmet se volt rest kihagyni. A buliban többször is felkért táncolni engem. Állítólag Ő volt az utolsó vendég, aki elment a helyszínről. Igaz, hogy már nem volt színjózan, de nagyon jól érezte magát velünk. Csak egy gond volt vele csak: nagyon leitta magát és sokat beszélt: -Ígérjétek meg... ígérjétek meg nekem...- kezdett bele Martin a mondandójába: -Hogy mindig...boldogok lesztek és.... sokááááig együtt maradtok.... Jól van? Mert ha meg...megtudom...öööö, hogy valami rosszban sántikáltok...Oda megyek ééés kibékítelek titeket. Világos? -kötötte a lelkünkre. Mi pedig megveregettük a vállát és elköszöntünk tőle. -Jól van Martin! Mi most megyünk, vigyázz magadra! Szia! - és megpusziltam az arcát. -Há' hová mentek? Korán hukk...nagggyon korán van mééég! -kiabált utánunk.