Milla

52.fejezet

Epilógus

Te vagy a végzetem

Úgy érzem, hogy amióta az életem új irányt vett, azóta sokkal felszabadultabb és boldogabb vagyok, mint valaha. Heti rendszerességgel veszek részt különböző partikon. Bárhol is járok az emberek tárt karokkal várnak és mindenki táncol akar velem. A bulizásban találtam meg az élményeket és teljesen új érzések kerítik hatalmába a szívemet és a lelkemet. Jelenleg az alkohol és a tánc az egyetlen kiút a sötétségből. Egyre jobban kezdem élvezni ezt az egészet. Jobbnál jobb pasik állják az utamat és nem tudom, hogy ki közül válasszak. Tánc közben az egyik pasival egyre jobban bemelegedtünk és elkezdtünk egymással smárolni. Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy ez hiányzik az életemből. Az igaz szerelmet szeretném átélni, olyas valakivel, aki viszont szeret engem. Bár ettől az éjszakától nem várok mást, csak alkalmi kalandot. Hiszen nem biztos, hogy rögtön megtalálom álmaim pasiját. Egyelőre ez az új élet teljesen bejön nekem hiszen kiszámíthatatlan és izgató a számomra. Tudom, hogy mindez csak egy menekülés a valóság elől, de annyira élvezem ezt. Az éjszakáim bármikor hosszúra nyúlhatnak és akkor mehetek haza, amikor csak akarok. A buli hevében elkezdtem egy kicsit szédülni és megkértem az egyik pasit, hogy várjon pár pillanatot mindjárt visszaérek hozzá. Amikor kiértem az utcára egyedül maradtam a gondolataimmal. Most jövök rá, hogy az alkalmi kapcsolatok és a vadulás nem hozzák meg számomra a teljes boldogságot. Az alkohol és a tánc nem nyújtanak vigaszt. Engem csak egy valaki tud megvigasztalni és az Kiara. Persze Ábel is, de a húga a világ legjobb támasza és szörnyen elkezdett hiányozni nekem. Gondoltam egyet és megcsörgettem Kiarát. -Szia Kiara... Milla vagyok.. – és belenevettem a telefonba. -Szia! Te ittál? -kérdezte Ábel. -Hé! Szia Ábel. Mióta vagy Kiara? -kérdeztem tőle. Elvettem a telefont a fülemtől és lecsekkoltam, hogy tényleg a barátnőmet hívtam-e? -Figyeellj.. add át nekem Kiarát. -kértem tőle. -Milla, a húgom most jelen pillanatban nem ér rá. -közölte velem. -Miért? Hol van? -kérdeztem. -Lent van Anyámékkal és itt hagyta a mobilját. Éppen erre jártam, amikor Kiara szobájában csörgött a mobil. Mivel Te hívtad, ezért bátorkodtam felvenni. Szóval Milla mióta vagy te részeg? -tette fel a kérdést. -Akkor elmondom neked is. Képzeld már három pasival csókolóztam. -vallottam be neki. -Milla! Kérlek a részletektől kímélj meg. Szóval elmenjek érted? -kérdezte. -Nem emlékszem, hogyan kerültem ide, így nem tudom megmondani a címet. -kuncogtam. -Ez egyáltalán nem vicces Milla. Mivel részeg vagy teljesen kiszolgáltatott vagy, bárki bánthat téged. -közölte velem szigorúan. -Nem mondod? Ki vagy Te a bátyám? -nevettem bele a mobilba, majd leültem a földre. -Milla hallasz? -kérdezte Ábel. -Itt vagyok. Szóval eljössz értem vagy sem? -érdeklődtem. -Várj egy percet és megnézem merre vagy a mobilod szerint. -aztán egy darabig csend volt. Pár pillanat múlva Ábel ismét beleszólt a telefonba. -Itt vagy még? Megvan a cím. Maradj ott, ahol vagy! Máris indulok érted! – majd ezzel kinyomta a vonalat. Ábel hangja olyan dögös és megnyugtató volt, hogy szinte éreztem: nemsokára biztonságban leszek. Talán ez a pillanat ad némi reményt, hogy nem vagyok teljesen egyedül ebben az éjszakában, és van valaki, aki törődik velem.

Ahogy Ábel megérkezett az autó fényszórói vakítóan világítanak a sötét éjszakában. Nyöszörögve takarom el a szemem, annyira a szemembe világítanak a fények. Félszemmel látom, amikor Ábel kiszáll a kocsiból és aggodalommal néz körül merre lehetek. Pár pillanat múlva észrevesz a falnál és oda siet felém. -Szia! Hát tényleg nagyon kiütötted magad. Gyere, beültetlek a kocsiba. -és a vállára tettem a karomat. -Nem kell... meg tudok állni a lábamon.. -mondtam neki, de Ábel egy tapodtat se mozdult. -Elhiszem, de jelen pillanatban nem vagy a legjobb formádban. Én csak azt szeretném, ha biztonságban hazaérnél. -mondta nekem. A szavai a szívemig hatoltak és elkezdtem olvadozni tőle. Mivel nem akartam lebukni előtte kirántottam magam az öleléséből. -Nem kell a segítség! -makacskodtam. Ábel érzi a dühömet és próbál megértően közeledni felém. -Nem szeretnélek magadra hagyni. Kérlek hallgass rám és ülj be az autóba. -kérlelte. -Jól van, de... -közben megbotlottam és Ábel elkapott. A karjába vett és beültetett az anyósülésre. Gondosan bekötött engem és megsimogatta a fejem. -Mindjárt otthon leszel. -vigasztalt. Amikor Ábel becsukta az ajtót azonnal megkerülte a kocsit és mellém ült. Ő is bekötötte magát, majd elindította az autót. Jobbra fordítottam a fejem és kezdtem rosszul lenni. Egy kis idő múlva éreztem, hogy mindjárt hányni fogok. -Ábel! Légy szíves állj meg, mert hányingerem van! -szóltam neki. Ő pedig óvatosan leállt az út szélére és kikötöttem magam, majd kihánytam magam. Ábel kiszállt a kocsiból és mellém guggolt. -Gyere kikötlek. -mondta és segített kiszállni. A bokorhoz sétáltunk és ott folytattam a hányást, közben Ábel fogta a hajamat. -Mindjárt jobban leszel. -nyugtatott. Éreztem, hogy a gyomrom még mindig forog és egyre jobban szédülök. Még párszor hánytam, majd Ábel a kezembe nyomott egy papírzsepit, hogy megtörölhessem a számat. -Most már jobban vagy? -kérdezte. -Fáj a hasam és rosszul vagyok. Nem mehetek így haza. Nem akarok hazamenni. -nyögtem. Ábel egyszer csak kibökte. -Jól van átviszlek hozzánk, ha ennyire akarod. -mosolygott. -Köszönöm. -mondtam neki halkan.