we can't be friends (Lestappen ff.)

~ 12 ~

Max Verstappen

Na, én aztán mindjárt visszafordulok!

Ez volt az első gondolatom, amikor megláttam a monacóit a kanapén egy üveg viszkivel a kezében.

Lando nekem nem mondta, hogy Charles itt lesz, meghogy csak négyen leszünk. Csak azt mondta, hogy jöjjek erre a címre, ha ki akarom ereszteni a gőzt. Bár nekem is lehetett volna eszem, hogy faggassam őt a részeletekről.

Most már nem fordulhatok vissza igaz?

- Szia, Max! Ülj csak le és iszogass! A győzelmed után megérdemled. Engedd el magad! - nyomta a kezembe a sört a spanyol.

Mintha az olyan könnyű lenne jelen pillanatban. Csak akkor menne, ha Leclerc nem lenne itt.

- Gratulálok megint, Max! - mondta Lando.

- Hányszor gratulálsz te nekem? - nevettem fel, próbáltam azt a süldőképűt kizárni. - De akkor megint mondom, hogy köszönöm. 

- Én már azt győzelemnek érzem, hogy nem utolsó lettem. Szar, hogy még a pontokért sem tudok harcolni...- kezdett el bőgni.

- Berúgott. Már megivott két üveg sört és egy fél üveg viszkit is. - mondta Carlos.

Lando nem volt az a fajta ember, aki gyakran  berúgott, mindig mértékkel ivott és ha ez nem így volt, az azt jelentette, hogy szomorú. Mert ő általában akkor rúg be, ha bánatos.

Igazából mind részegedni jöttünk ide, nem?

Mindenkinek van oka berúgni. Landónak azért, mert szar az autója, Charlesnak azért, mert újabb rossz versenye volt. - hála az égnek, csak teszem hozzá. - Carlos pedig....hát nem is tudom...mondjuk ő lehet inkább boldogságában iszik, én pedig azért, mert elegem volt, hogy akaratlanul is találkoznom kell a monacóival.

Elég nekem a versenypályán, nem kell  a hülye feje a magánéletemben is!

Dehát ez ellen nem tehetek semmit. Lando, Carlos pasija, Carlos pedig jóban van Charlesal, így valószínű a jövőben többször kell majd vele találkoznom. Mert Landónak nem tudok nemet mondani, mert annyira jó ember és csak mindenkinek jót szeretne. Nem szeretném elrontani a jókedvét, mert mostanában sokszor nem volt az, különböző okok miatt.

Beszélgetni kezdtünk - persze én ignoráltam a monacói szavait. - miközben egyre több alkohol csúszott le a torkunkon. Carlos egyszer felkiállt.

- Üvegezzünk! - Lando annyira megijedt, hogy leesett a kanapéról, a kezében lévő sörös üveg tartalma, pedig kifolyt a pólójára.

- Carlos, ezt neked csinálom! - pattant fel, Lando, majd levette magáról a pólót. Carlosra néztem, akin úgy tűnt élvezte a mini produkciót.

Mindannyian leültünk a padlóra, majd a sörösüveget középre helyeztük.

- Kezdek én! - mondta Carlos.

Carlos pörgetett, az üveg pedig Charlesnál állt meg.

- Felelsz vagy mersz, Charles?

- Azt hittem, csak kérdezz-felelek!

- Abban semmi élvezet nincs. - mondtam, már jócskán bebaszva.

- Felelek!

- Oké, mikor vesztetted el a szűzességed?

- 18 évesen.

- Hahaha....- röhögött Lando, ő volt közülünk, aki a legtöbbet ivott. - Én Carlosszal veszítettem el! Hát nem csodálatos?

- Az. - mondtam. - Forgass Leclerc!

A monacói csak megforgatta a szemeit, majd pörgetett. Az üveg Landónál állt meg.

- Felelsz va....

- Merek! - vágta rá.

- Hmmm...smárolj Carlosszal.

- Az előbb még zavart. - felelte Carlos.

- De most részeg vagyok és holnap valószínű nem fogok semmire se emlékezni!

- Gyere, baby! Smárolj a pasiddal, hamár Charles erre kért!

- Jól van, Carlitos! - ült bele az ölébe, majd nagyban smárolni kezdtek.

Azt hittem, előttünk fognak dugni, amikor Lando lehúzta Carlosról a pólót.

- Khmmm....srácok! Charles nem azt mondta, hogy dugjatok előttünk, hanem, hogy smároljatok és ezt megcsináltátok. Inkább folytassuk!

- Hupsz! - kuncogott Lando, majd pörgetett.

Engem csak nem talál meg az üveg. Eddig jó!

- Felelsz vagy mersz, szerelmem?

- Most felelek.

- Azt hittem merni fogsz...ha mertél volna azt kértem volna, hogy dugj meg! - szontyolodott el.

Jesszus, Lando mindjárt sír!

- Csak találj ki valamit.

- Ez hülyeség lesz, de mindegy. Szeretsz?

- Nagyon szeretlek! - mondta Carlos, mire a brit arca felvirult.

- Én is nagyon szeretlek, Carlosom! - nyomott egy puszit az arcára.

Ez egész aranyos volt.

Carlos forgatott, mire megállt...nálam.

Csak nem úszom meg!

- Felelsz vagy mersz?

- Először felelek.

- Miért utálod ennyire Charlest?

- Ez könnyű. Mert egy genya volt mindig velem.

- Én genya? - háborodott fel. - Nem én vagyok az aki az apja unoszolására lehordott mindennek a média előtt.

- Úristen! Annyit mondtam, hogy nem vagy fair! Ami igaz is! És apám soha nem kért erre. Nem mondtam rád semmi csúnyát, csak annyit, hogy nem vagy fair játékos. Nem azt mondtam rád, hogy buzi vagy mint én! Szószerint!- Baszki! Ezt nem kellett volna elmondanom!

- Várj már! Te...te most tényleg meleg vagy vagy csak biszex, mint én meg Carlos? Nem mindegy a kettő ám!

Ezt még Landónak sem mondtam el. Igazából nem is tudom miért, hiszen soha nem röhögne ki ilyesmiért. Valahogy nem tartottam annyira fontosnak, mert a szerelem nem tartozott a célkitűzéseim közé.

A szerelem egy olyan dolog volt az életemben, mint egy rohadt alma. Felesleges. Nem tartottam  jó dolognak. Csak elvenné a figyelmem az igazi szenvedélyemről: a versenyzésről.

Mindannyian részegek, szóval mi baj történhetne?

- Csak a fiúk érdekelnek. De most pörgetek én. - az üveg Charlesnál állt meg.

- Most merek!

- Oké...akkor vedd ki a hűtőből a tejszínhabot és nyomd a fejedre a tartalmát!

Charles nem ellenkezett, hanem megtette amit kértem. Mindenki fényképezgetni kezdte őt. Még én is, hogy a jövőben ezzel a képpel csesztessem.

Még jópár kör lement aztán úgy döntöttünk, ideje aludni.

Szerencsére volt elég vendégszoba, így nem kellett osztozkodni a monacóival. Én a jobb oldali, míg Charles a bal oldali szobát kapta meg, míg a nagyobb és a köztünk lévő szobát Carlando-ék foglalták el.

Túl részeg voltam ahhoz, hogy bármit is kezdjek magammal, így az ágyra dőltem és próbáltam elaludni...