itt maradt.

IX.

2027. június 1.
Az idő már melegedik, és ezzel együtt a fiúk is megkezdik nemsokára a zenélős szezont. Úgy tervezik, július elején kiadnak egy pár új számot, majd szeptemberben ismét Parkos nagykoncert. Ezerrel dolgoznak a dalokon, de ma pont egy olyan keddi napon vannak túl, amikor nincs is sok dolguk.

Pontosabban még csak délután öt felé járhat az óra, de a szerelmesek már a városligetben sétálgatnak. Kihasználják ezeket a napokat, és amolyan randi napokat tartanak. Békésen, összekulcsolt kezekkel sétálgatnak, Bálinton egy mintás, funky ing van, egy farmer rövidnadrággal, míg párja egy pólóban és sima farmerben nyomja. Össze vissza változó beszélgetésüknek éppen most is ez a témája.

— Hát te meg hogyan nem sülsz meg amúgy? — Kérdezi Bálint egy olyan hangnemben, amiről egy olyan ember, aki nem beszél magyarul simán azt hihetné, hogy vérig van sértve. Giorgio el is neveti ezen a hirtelen felháborodáson magát, és csak egy pár perces hahota után tud válaszolni.

— Mire fel ez a sértődöttség? — Kérdi, s Bálint maga is elgondolkodik ezen, hisz neki egyáltalán nincs melege, nem is ingerült és nem is érinti ez a dolog.

— Jogos jogos — Kacarászik ő is szerelmével. Már majdnem két hónapja vannak együtt, de az egymással töltött idő most teljesen más, mint az valaha bárkivel is volt. Mindketten egységesen érzik azt, hogy ennek így kell lennie.

— Amúgy meg, tudod milyen fázós vagyok — Forgatja a szemeit egy huncut mosollyal a bajsza alatt, - szó szerint - s Bálintnak eszébe is villannak az olyan pillanatok, mint például az, amikor otthon a közel harminc fokos szobában majdnem megfagyott, és bizony le kellett kapcsolniuk a légkondit.

— Még most sem értem, hogyan — Kuncog,
majd egy puszit ad kedvese fejére, átkarolva a derekát ezzel egyben. Elhúzódik tőle s ugyan úgy sétálgatnak tovább mint eddig.

Most gyalog, a tömegközlekedést használva kíséri el szerelmét a lakásához, ahol egy búcsú csókkal köszön el tőle. — Biztos nem jössz? — Biggyeszti le az ajkait Giorgio, aki valóban szeretne még időt tölteni kedvesével.

— Figyelj haza kell mennem, tiszta rumli otthon minden, de lehet visszajövök, rendben? — Mosolyog finoman Bálint, a bajszos pedig csak bólogat, átkarolja a hosszú hajú nyakát, majd megöleli. Kicsit búcsúzkodnak még, de idővel Bálint lassan elindul.

Körülbelül fél nyolc lehet amikor odaér az utcájába, és már csak sétálgatnia kell az ő lépcsőházáig, de ezt egy olyan tempóban teszi, hogy neki kényelmes legyen, hisz többnyire még mindig világos van kint. Nézelődik, a világon semmi súllyal a hátán, amikor egy alak hosszú barna nadrágban és laza, fehér asszonyverő atlétában a cipőit bámulva siet Bálinttal szemben. Ismerős neki, de a világért se tudja kivenni ki az, hisz már alkonyodik.

A számára eddig csak ismerős alak annyira siet és nem figyel az orra elé, hogy egyszer csak Bálintba fut, ezzel kicsit meglökve őt. Nem néz fel, de Bálint ki tudja venni, hogy magasabb nála a faszi, és amikor megszólal, határozottan biztos benne, hogy ki ez. — Bocsi — Mondja, majd mint akinek nyoma sincs, megy tovább a sietős tempójával. Bálint lefagy egy pillanatra, de gyorsan utána szól.

— Barnabás kurva gyorsan állj meg.

A szavak sokkal ridegebben és durvábban jönnek ki a száján, mint tervezte, így gyorsan a fiú után megy, majd kijavítja magát. — Sajnálom, nem akartam ilyen durva lenni.

— Nem gond, megértem. Figyelj Bálint én- — Kezdené a hosszas magyarázkodást, de Bálint a szavába vág egy öleléssel. Egyszerre nagyon dühös és lesokkolt, de mégis örül és boldog, hisz Barni mint látni él és virul, meg persze nem halott. Illetve na, a nap végén ő is csak Bálint, nincs kőből a szíve. Minden értelmet nyer, és teljesen hülyének érzi magát amiért nem hitt a többieknek.