itt maradt.

X.

2027. október 28.

Majdnem fél évbe telik, mire Peti megelégeli a durcogást. A zenekar újra toppon, ki is adták az új lemezüket, újabb koncerteken hasítva. Eltartott egy ideig, míg visszarázódtak a szokásos kerékvágásba, de már három teljes hónapja újra sínen vannak, és már a következő európai turnéjukat tervezik. Ma egy esős, hideg őszi nap van, már-már télies az idő, a nap narancssárga sugarai viszont ugyanúgy sütnek be Péter nappalijába. A fiú egy pulóverben és rövidnadrágban ül a kanapéján, térdeit felhúzta maga elé, és egy csésze tea is van a kezében. Leteszi a teáját, majd hosszas gondolkodás után rányom a hívás gombra.

— Giorgio segíts kérlek — Szól bele a telefonba, szinte nyafogva. A túloldalról vidám kuncogást hallani; Giorgio Bálinttal van.

— Bálint kuss — Kuncog, majd hamarosan válaszol — Mondjad Petim, baj van? — Kérdi, hangjában semmi gúny, Peti egy kis aggodalmat is vél benne felfedezni.

— Nincsen semmi, csak valamiben segítened kellene..

— Hallgatlak.

— Na szóval, tudod mennyire mérges voltam Barnira.. Nos az csak a pillanatnyi fellángolás és a sokk volt, lenyugodtam azóta, mert nagyon nagyon szeretem Barnit, de úgy látom, hogy őt nem érdeklem, nem néz rám és alig beszél velem, tiszta feszült vagyok napok óta, mivan ha nem szeret már? — Kérdezi, hangja kétségbeesett és tanácstalan.

— Petikém, én a helyedben ezt így ahogy nekem megmondtad, elmondanám neki is.

— — —

2029. július 19.
5 évvel később, Giorgio és Bálint.

— Bálint kedvesem, hová tetted a nyakkendőm? — Kérdezi Giorgio, éppen mennének egy étterembe, de sehol sem találja.

— Ugyan már, sose vennél fel egyet — Kuncog a nappaliból a szőke. Igazából egy elég különleges meglepegést tervez Bálint, úgyhogy szinte remegni tudna az izgalomtól. Egy szép szállodába hozta szerelmét, hisz mindketten megérdemelnek egy kis pihenést. A Carson Coma ugyan ritkábban, de még mindig a toppon tevékenykedik, több lemez is van már a hátuk mögött. Koncert ugyan kevesebb van, de rajongótáboruk ugyan annyira lelkes, mint anno.

— Édes kész vagyok — Jön ki a fürdőből mosolyogva Giorgio. El is indulnak az étterembe, ahová ugyan kissé késésben vannak, de mondhatni időben odaérnek. Vidáman telik az estéjük, esznek, isznak, majd egy finom desszert után elindulnak vissza a hotelbe. — Köszönöm kedvesem — Ad egy finom puszit szerelme arcára, majd lehuppan a kanapéra.

— Van kedved egy pohár borhoz? — Adja oda neki Bálint egy huncut mosollyal, Giorgio pedig el is fogadja. Bálint automatikusan kimegy az erkélyre, amelyről belátni a várost. Nagyon hangulatos az egész, még fénysor is van a korláton. Csendben figyelik a várost, mígnem Bálint megköszörüli a torkát.

— Igen? — Kérdi Giorgio. Bálint lerakja az üres poharát, majd elkezdi mondani azt, amit szeretett volna.

Benned testvéries uralmuk osztják
a testi báj, a tündéres okosság.

Tűrd el tehát, ha dideregve-fázón,
maradék életem reád ruházom.

— Kedvesem, mindig egy nagyon spontán és hirtelen ember voltam, de te voltál életem legjobb döntése. El nem tudnám képzelni, mi lenne most, ha a tragédia nem hoz egybe. Minden veled töltött pillanat megmutatta egy olyan részét a világnak, amit még nem láttam. Köszönöm, hogy te szereted azokat a részeimet amiket nehéz szeretni. — Idő közben az ő arcán is elkezdenek csurogni a könnyek, Giorgio pedig ámulattal és már- már tátott szájjal figyeli szerelmét, könnyei pedig záporoznak az arcán. Bálint elkezd kutatni a zsebében, majd kezében egy kis dobozzal letérdel. — Kíváncsi vagyok mit hoz nekünk az idő múlása, de én veled szeretnék megöregedni. Velem tartasz ebben? — Kinyitja a dobozt, amiben egy csodálatos gyűrű van, pont olyan, mint amilyen szerelméhez illik. A fiú szava rég elállt, alig tud mondani valamit így csak heves bólogatás után kezd igenezni. Bálint feláll s szorosan megöleli kedvesét, így csak hosszas csókok és ölelések után húzza szerelme ujjára a gyűrűt.

— — —

Petinek több sem kell, tizenöt percen belül már Barnabás bejárati ajtajánál áll és gondolkodik, bekopogjon-e vagy sem. Végül veszi a bátorságot és remegő kezekkel bekopog. Pont mint amikor először jött el ide, hogy elhívja a fiút randizni. Perceken belül nyílik is az ajtó, majd Barni meglepett fejével találja szemben magát.

— Szia Peti, mondjad — Mosolyog rá kedvesen, de Peti ott és akkor megtörik, majd mint a víz, úgy kezdenek ömleni belőle a szavak.

— Barni kérlek bocsáss meg, annyira sajnálom, nem akartam rád haragudni csak sokkolt voltam. Én annyira szeretlek, nem szeretnélek elveszíteni, kérlek ne szeress ki belőlem.. — Hadarja, idő közben a könnyei is csurogni kezdenek, ezért Barni behúzza őt legalább addig, hogy a bejárati ajtót be tudja csukni. — Nagyon nagyon szeretlek Barni, én csak veled szeretnék lenni és elképesztően hiányoztál. Az utóbbi hetekben azt érzem nem is figyelsz rám, alig beszélsz velem, nekem csak te kellesz, kérlek ne szeress bele másba — Zokogja továbbra is a levegőt kapkodva, Barni megfogja Peti arcát mindkét kezével, majd óvatosan a saját homlokához dönti az övét, s belevág Peti monológjába.

— Édes Petim, sosem tudnék kiszeretni belőled, ha akarnál sem tudnál elveszíteni. Nem tudtam másra gondolni csak rád hónapokig, hidd el folyamatosan a fejemben jársz. Rám ne haragudj kérlek, nem szabadott volna ennyire bántanom téged, annyira csodás vagy Petim.. — Közben Barni arcán is lefolyik pár könny, egyikük sem érezte még ennyire közel a másikat. Annyira egy intim és felülírhatatlanul közeli ahogyan Peti kissé lenyugodva lassan hajol Barnabás ajkaihoz, majd végre majdnem egy év után megcsókolja, hogy zokogni tudnának a boldogságtól. Elhúzódik tőle, majd mosolyogva a szemébe néz.

Amíg nem porlad szét a szirt,
s zúgnak a tengerek:
szeretlek én, míg életem
homokja elpereg.

— Barni én téged annyira szeretlek — Barni kuncog egy aprót, majd ahogy Peti átkarolja Barni nyakát, miközben a vonásait figyeli, értelmet nyer minden jel. Ahogy minden várakozás, remény, s az, hogy Barni sosem jött vissza, hisz el sem ment.

Egész végig, az elejétől mostanáig,

itt maradt.