itt maradt.

I.

2026. december 15.
BLIKK.HU: A Carson Coma dobosát, egyik frontemberét és tehetséges szövegíróját tegnap éjjel az M2-es autóúton látták utoljára, Budapest felé haladva. Az utazás szörnyű tragédiával végződött, a fagyos úton elcsúszott az jármű, ami aztán az autópálya széléig csúszott, s a falnak ütközött. Barnabást felismerhetetlenül találták meg, eltartott egy ideig, míg beazonosították a holttestet. A hír az egész zeneipart megrázta, fogadják őszinte együttérzésünk.

Attila idegesen tekeri ki a számot a telefonján, a keze remeg, és fel-le járkál a lakásban. Panna törökülésben ül a kanapén, arcára egy érzelem sincs kiülve, kissé sokkos állapotban rágja a máskor rendbe tett körmeit. Ati egy pillanatra megugrik, mikor abbamarad a csengés, és végre felveszik a telefont.

— Giorgio, menj Petihez kérlek. Hamarosan mi is ott vagyunk, éppen fogunk indulni. Szóltál Bálintnak? Rendben, csak óvatosan. — Nagyot sóhajt miután leteszi, a kezeit megtörli a nadrágjában, majd idegesen a kocsikulcsot kezdi keresni. A göndör lány addig veszi az adást, elkezdi felvenni a cipőjét és a kabátját. Nyaka köré teker egy sálat, majd Attila is követi őt, aki ugyan ezt teszi. Csend uralkodik köztük, nem tudják, mit tehetnének. Giorgio és Peti iránt is aggódnak, Zsombor pedig nem is tudja még a hírt, hacsak nem olvas blikket.

— Felhívjam? — Kérdi Panna, mire Ati bólogat. Még ő sem tudja felfogni ami történt, egyik kezével a kormányt fogja, másikkal pedig a sebváltót. Pár könnycsepp is kibukik a szeméből, majd lecseppen a fehér ingjére, így Panna a szabad kezét ráteszi szerelméére. — Szia Zsombor — Hangja megcsuklik, de mély levegőt vesz, mielőtt folytatja. — Muszáj eljönnöd Petihez, minél előbb. — Jelenti ki, mielőtt Zsombor bármit is szólhatna.

— Mi történt? — Kérdezi, Panna hangja által már az övé is aggodalmas, s hallani lehet, ahogyan elkezdi pakolni a cuccait. Ő most éppen Rétságon volt, a szüleivel ünnepelte édesapja közelgő szülinapját.

Eközben Bálint és Giorgio is elindultak már, az utóbbi kocsi hiányában tömegközlekedéssel utazza végig azt a keserves tizenöt percet, majd sietve indul meg a metrótól Peti lakásáig. Bálint óvatosan vezet, de elhagyja pár könnycsepp a szemét útközben.

— Barninak.. — Kezdi, de inkább Ati felé tartja a telefont, hogy ő beszéljen.

— Balesete volt. — Mondja, alig tartja egy hajszál az összeomlástól, Zsombor pedig még jobban elkezd aggódni. Giorgio eközben megérkezik a perkás lakásába, felszalad a lépcsőn, majd benyit minden köszönés nélkül.

— Nincs rendben, igaz? — Csuklik el a hangja. Ati azt sem tudja, mit mondjon, helyette csak felhorkant egyet, majd az út szélét kezdi el nézni, annak reményében, hogy majd elnyomja a benne felgyülemlett érzéseket. Zsombor kinyomja, de nagy gyorsasággal indul el otthonról, Budapestre.

Giorgio Petit szinte összeomolva találja meg az ágyán, zokogva. A fiú már egy ideje tudhatja, hisz a Blikk még reggel írta a cikket, ő pedig sokat olvas. — Istenem, Peti — Siet oda hozzá. Hevesen kapkodja a levegőt, remeg, és csendesen zokog. Felismeri, pánikrohama van, ismét. Magához szorítja, majd dőlöngél vele, annak reményében, hogy lenyugszik.

— Nem lehet igaz.. ugye nem? — Zokogja. Peti mindig egy kissé rideg volt, s Giorgio hozzá is szokott már ehhez, de az az állapot, ahogyan most látja, s az, hogy a legjobb barátja a minap szörnyethalt, most tőle is könnyeket csal ki. Nem szokott sírni, szinte sosem, de most annyira kikívánkozott, hogy Petit ölelve sír vele.

Mire megérkezik Bálint, aki szintén könnyes szemekkel siet be a szobába, Peti már többé-kevésbé lenyugodott, a pánik most viszont Giorgion uralkodik el. — Ssh, ssh, nincsen semmi baj, itt vagyok — Guggol le elé. Közte és a bajszos közt mindig volt egy kis titkos vágy, de a legutóbbi kalandjuk óta sosem gondolta volna, hogy majd most nyugtatgatni fogja a szörnyű gyász közepén. Míg Bálint pityeregve öleli a zenész fiút, addig Péter lefekszik, s az egyik párnáját ölelgeti. Valamiért lenyugtatja, hogy senki nem beszél hozzá.

Befutnak Atiék is, s ekkorra már ők is pityeregnek. Túl szürreális. Panna Atit öleli, s folyamatosan az arcát törölgeti, de ennyi síró barátja között nem igazán tudja magát megtartani. Ati szinte sosem sír, ő az, aki nem borult még ki semmin a zenekaros évei alatt, de most ő is meglágyul kicsit. Amíg Zsombor megérkezik, mindenki picit megpróbál lenyugodni. Peti mostmár fürgén nyugtató teákat készít mindenkinek, Panna segít neki, Bálint Attilával beszél pár teljesen random dologról, oldva a feszültséget, miközben a még mindig kicsit sokkos Giorgio hátát simogatja. A bánat és a gyász ott leng a szobában, nem tudják, mi lesz a rajongókkal, a zenekarral, a munkájukat teljesen nem is hagyhatják ott, de túl friss a dolog ahhoz, hogy most ez legyen a prioritásuk.

"Most örülök, ha néha-néha önmagam lehetek
Vagy szomorkodom mindig csak mert más vagyok
Mint ami úgy szeretnék lenni, meg akit nagyon szerettek
Hogy megírják a Blikkben is, ha meghalok?"

Barnabás mindegyikőjük legjobb barátja volt, egy igazi úriember, aki folyamatosan dolgozta magát felfelé a zenei iparban. Mindegyikőjüknek elég gyorsan a szívébe lopta magát, mostanra pedig olyan volt, mintha mindig is ismerték volna. Mikor Giorgio a Bánki-tó partján beírta Barnabás nevét a telefonkönyvébe, nem gondolta, hogy most majd gyászolni fogja. Péter pedig, a szemében Barni olyan volt, mint egy égi jelenség. A legcsillogóbb szemekkel nézett rá, koncerteken néha a szája is elnyílt mikor látta. A máskor kemény és csendes fiú vele boldog és felszabadult volt. Szerelmük éppen csak kezdett kiteljesedni, hisz mindenki tudja, hogy már évek óta ott bújkált köztük egy szikra. A fiúk ezt mindig is tudták, számos alkalommal nyitottak rájuk, s most tudják azt is, hogy nagyon vigyázniuk kell Péterre. Már egyszer volt egy időszaka, mikor lefogyott, sőt majdnem kórházba is került, s most nem szeretnék, hogy megint ez legyen.

Zsombor fürgén robog be az ajtón, majd mivel káoszra számított, eléggé meg is lepődik, amikor mindenkit viszonylag nyugodtan találja. — Veletek meg mi van? — Kérdi, felvonva magára a figyelmet.

— Bűzlesz a cigitől, szívtál? — Ráncolja a szemöldökét Peti, miközben egyesével adogatja a teákat, és Zsombor kezébe is nyom egyet.

— Ebben a helyzetben nem lehet mást — Sóhajt. Helyet foglal a fotelben, majd elkezd pörögni az agya, mit is mondhat, vagy tehet. Számára is annyira szürreális, hogy tegnap még Barnival telefonált, ma meg a halálhírét kapja. — Biztos igaz ez?

— Nem lehet más, Zsombor. — Jelenti ki Attila, kicsit ráförmedve a fiúra, s ennek eredményeként szerelmétől szúrós pillantást kap.

— De azt mondjátok, felismerhetetlen volt. Miből tudjuk, hogy ő az? Ne értsetek félre, valószínüleg a sokk beszél belőlem, de annyira furcsa és szürreális az egész. — Magyaráz, a fiúk szemében kicsit tényleg elmebetegnek tűnik, ahogyan kalimpál a kezeivel, de figyelmesen hallgatják..

— — — — —

NOTE: Nagyon remélem, hogy tetszik a rész, egy kis izgalmakkal teli újdonság🤭

- Puszi: V<3