𝐌𝐎𝐍𝐄𝐘 𝐨𝐫 𝐋𝐎𝐕𝐄? |jikook|

8. Rész

Jimin szinte vígasztalhatatlan volt, egészen addig, míg úgy tűnt, hogy kezd kifogyni a könnyekből. A légzése még rendszertelen volt, szipogott és néha-néha még felsírt. Nem tudtam mást tenni, csak ölelni őt és ringatni. Olyan fájdalmasan zokogott, hogy belehasadt a szívem.

- Sziasztok fiúk! De jó látni, Jungkook! Jimin, te sírtál? - lépett be az étkezőbe Jimin édesanyja, s amint megkérdezte fiától, hogy sírt-e, Jimin rá is kezdett újra. - Édes kincsem, mi a baj? Bántott valaki?

- Nem, nem bántotta senki, csak... Muszáj volt elmondanom neki, hogy ha nem használnak a gyógyszereim, el kell mennem hat hónapra egy keményebb kezelésre. Holnap tudom meg a kontroll vizsgálaton, hogy minden rendben van-e. Hiába mondtam neki, hogy úgyis rendben lesz minden, mert javult a hangulatom, nem tudja abbahagyni a sírást. Pedig egy ideje már ringatom. - simítottam az ölemben ülő arcára.

- Jiminie, kisfiam... Hagyd abba a sírást, be fogsz lázasodni. Jungkook rendben lesz, oké? Elmész vele a kontrollra és elsők között értesülsz mindenről. Ne sírj fiam... - simított kezére a nő, majd mikor látta, hogy Jimin kezd megnyugodni, vagy inkább beletörődni a dolgokba, halvány mosolyt ejtett, s elment a nappali felé.

- Légy erős, fiam. - simított Hyunwoo a hátára, s ő is elment az egyik szobába. Jimin csak nagyot sóhajtott, majd mégjobban ölelésembe bújt.

- Ha mégsem jók az eredményeid, majd mondd azt, hogy jók és elmész fél évre nyaralni. Sokkal nyugodtabb lennék, ha nem mondanád azt, hogy a pszichiátriára mész. Nem akarom, hogy oda menj, KooKoo...

- Tudom, Kincsem, tudom... Én sem akarom... Csak bízz bennem, amikor azt mondom, hogy minden rendben lesz. - simítottam arcára, majd ajkaira hajolva hívtam lassú, érzéki csókba.

Pillanatokon belül Jimin szobájában voltunk, nem is tudom hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe, hogy a csókunk mikor váltott át ennyire más hangulatúvá, de nem bántam. Most mindennél jobban közel akartam érezni magam Jiminhez.

- Tényleg szép lett a szobád. - mosolyogtam Jiminre, s egy pillantást vetve a szobára, többet nem is foglalkoztam azzal. Teljesen egymásba feledkeztünk, s csak sodródtunk a vágyak adta hullámok között, mit sem törődve a holnappal, ami lehet, hogy a kapcsolatunknak a végzetet jelenti majd, de az is megeshet, hogy egy újabb löketet ad kettőnknek. Nem foglalkoztunk egymáson kívül senkivel és semmivel. Ez a pillanat a kettőnkké volt s nem hagytuk, hogy bárki más a gondolatainkba férkőzzön.

A lehető leggyengébben mozdítottam csípőmet, hogy ezzel is kifejezzem a szeretetem s azt, hogy mennyire óvom őt. A világért sem akartam fájdalmat okozni neki, habár tudtam, hogy az együttlétek mindig fájdalmasan indulnak az ő számára, de szándékosan soha nem akartam ártani neki. Nála fontosabbnak, szebbnek és jobbnak a szívem nem tartogat helyet. Mint a szemeimnek, s mint a szívemnek is... Ő a legszebb és a legfontosabb.

Az együttlét után nem sok hajlandóság volt bennünk arra, hogy megmozduljunk. Fürdeni ugyan elmentünk, de azután is csak visszafeküdtünk az ágyba, s hamar el is nyomott minket az álom.

— Hyung, keményen dolgoztál, kérlek menj haza pihenni...-győzködtem bátyámat a telefonba, úton a pszichiáteremhez.

— Még el kell intéznem...-

— Azt mondtam, menj. Túl fáradt leszel, a végén még elírsz valamit és véletlen eladod a plázánkat. - kuncogtam fel, majd szó nélkül letettem a telefont, hogy ne tudjon semmit sem mondani. Jó lenne, ha újra mehetnék dolgozni. Sok stresszel jár a bátyámnak a pláza vezetése.

- Nem akar haza menni? - nevetett Jimin mellettem. Megingattam a fejem. Valóban nem akart haza menni a bátyám, de talán már úton van a kocsija felé.