Yes, you can! (Lando Norris FF)

12.

Timi

-Egy-két óra, és kihevered, ígérem! – félszegen mosolyogva Lando felé fordulok, amikor vége a rajzfilmnek. A göndör hajú fiú csak meredten bámul maga elé, egy kis hatásszünet után sóhajt egy nagyot, ő is velem szembe fordul és összeszűkült szemekkel méreget.

-Köszönöm. -préseli ki magából végül.

-Mit is?

-Hát, ezt az élményt, vagy mit. Magamtól lehet nem nézem meg ezt felnőtt fejjel.

Nem mondom, hogy nem egy tudatos választás volt részemről, hogy nézzük meg ezt a rajzfilmet, de nem bántam meg. Lando reakciója sokkal többet árult el, mint amire kíváncsi lettem volna. Ami mondjuk sokkal nagyobb bajba kever, mint vártam, de egy részem annyira örül neki, hogy úgy döntök a bajjal ráérek foglalkozni. Pont ezért csak kedvesen elmosolyodom, térdelő helyzetbe tornázom magam, és megölelem őt. Egy apró mozdulattal kiborít az egyensúlyomból, így elnyúlunk a kanapén. Egyik kezével a tarkómra omló hajamba túr ahogy arcomat a vállába temetem. Jól esik a közelsége, ezért teljesen beleengedem magam az ölelésbe. Bár nem tudom, hogy pontosan mi történik köztünk, most igyekszem csak megélni a pillanatot, majd később gondolkozok.

Nem sokkal később szerencsére sikerül Lando-t visszahozni az életbe egy kis maradék tiramisuval és egy Fifa mérkőzéssel, ahol természetesen gyalázatos vereséget szenvedek, mert bár játszottam párszor, de nem az erősségem.

-Még sosem találkoztam olyan nővel, aki nem csak azért PS-ezik, hogy imponáljon a pasijának. -maga mellé teszi a kontrollert miközben diadalittas vigyorral az arcán hátra dől a kanapén.

-Azt hiszem már bőven kinőttem azt a korszakot, hogy bárkinek is imponálni akarjak ilyenekkel.

-Akkor nem miattam töltöttél le Forma 1-es játékot? -látom, hogy a szeme sarkából a tévé felé sandít, engem meg elönt a vörösség.

-Oké. Nem miattad, de mégis miattad. Van ennek értelme? -kérdezem csücsörítve, miközben zavaromban a tarkómhoz kapok az egyik kezemmel és egy apró hajtincset kezdek morzsolgatni az ujjaimmal.

-Ki kell derítenünk, most már muszáj játszanod velem! -a nyaka mögött összekulcsolt kezekkel nyújtózik egyet a kanapén, amitől a pólója egészen véletlenül feljebb csúszik a kelleténél, pont úgy, mint a pulzusom.

-Oké. -nyelek egy nagyot. -De előre szólok, hogy béna vagyok! Nem volt sok időm gyakorolni.

-Oh, szóval gyakoroltál is! Igazán hízelgő! Legalább az én kocsimmal játszottál?

-Sajnálom, de azt írták, hogy a Red Bull gyorsabb, azt választottam. -lassan felhúzom a vállaimat és magam elé emelem a két kezem védekezés képpen.

-Atya világ! -drámaian felsóhajt. -Max jelenleg csak álmában ül gyors autóban.. Na, mutasd! -izgatottan kikapja a kezemből a kontrollert, mire a szememet forgatva felkelek, és elő veszem a tévé alól a másikat, amíg ő elindítja a játékot.

Nem hazudtam, tényleg nem vagyok jó ebben, mivel Lando sorra nyeri a köröket, én meg kilóméterekre vagyok tőle, hol a falban, hol a sóderban pörögve. Eleinte jókat nevet rajtam, na meg én is magamon, de aztán pár kör után felvetem, hogy talán játszhatnánk valami mással.

-Nem, előbb végig kell menned legalább egy kört, sóder nélkül. -érkezik a határozott válasz. Lando maga mellé teszi a kontrollert ami a kezében volt, aztán elégedetten mosolyogva terpeszülésbe fészkeli magát a hátam mögött, hogy aztán a kezeimért nyúljon. A fejem búbja is bizseregni kezd, amikor a mellkasa a hátamnak feszül és megérzem a finom, fűszeres parfümjét. Puha ujjait az enyémre helyezi és lassú mozdulatokkal elindít egy újabb kört a játékban. Minden idegszálam megfeszül, szinte egybe olvadnak a kezeink, és az sem segít a helyzeten, hogy az önuralmam is kezd cserben hagyni, mert egészen máshová képzelem az ujjait, amikor egy-egy finom érintéssel irányítani próbál.

-A rajtnál nagyon kell koncentrálni, az a legfontosabb. -suttogja, miközben könnyedén a rajtrácsra áll az autóval. -Mindig a negyedik lámpánál veszek egy nagy levegőt, és csak akkor fújom ki, amikor már tövig nyomom a gázt.

Bólintok egy aprót, és minden figyelmemet igyekszem a játékra összpontosítani, még úgy is, hogy Lando ujjai finoman simogatják az enyéimet a kontrolleren. Ahogy kialszanak a piros lámpák rányomja az ujjamat a gombra, hogy gázt adjon, viszont nem tudok nem arra figyelni, hogy milyen aranyosan mozgatja a lábfejét mellettem, mintha tényleg a gázpedált nyomná.

-Túl hamar fékezel a kanyarokban. Bátran engedd be a kocsit, csak azért ne a falba. -a szuszogását szinte a nyakamon érzem, amitől még nehezebb koncentrálni.

Próbálom minden utasítását követni, és bár lassan, de sóder mentesen érünk célba, aminek ő még nálam is jobban örül. Izgatottan hajol ki a hátam mögül, és ahogy oldalra fordítom a fejemet csak pár centire találom magam az ő arcától. A szeme sarkában húzódó kis ráncok most alig látszanak, csak a szájával mosolyog. Az arccsontján pihenő anyajegy beleül a gödröcskéibe, a vékony kis bajsza össze-vissza áll, de teljesen elveszek a tökéletes vonásaiban. Megnyalja az ajkait, kicsit oldalra biccenti a fejét, és látom, hogy a tekintete a számra vándorol, amikor megszólalok. 

-Akkor most már szólsz egy-két szót az érdekemben a csapatnál? Tudod, ha esetleg kéne egy új pilóta, vagy valami...  -kérdezem tőle a szemöldökem húzogatva. Beharapja az elsó ajkát ahogy elmosolyodik, az arcom pedig paprika piros lesz ettől a jelentéktelen mozdulattól.

-Ahhoz még sokat kell gyakorolnunk! – játékosan kacsint egyet, és hosszú percekig farkasszemet nézünk. Egyikünk sem szakítja el a tekintetét a másikról. Az ajkaim elnyílnak, ahogy a kezemből kiesik a kontoller. A fülemben dübög a vér, a gerincemen forróság szalad végig már csak attól, ahogy rám néz. Végül elkapom róla a tekintetem, hogy szép lassan végig nézzek az eres karján, amin támaszkodik, aztán újra a csillogó zöldes szemein állapodok meg. A szemei összeszűkülnek, pont úgy, ahogy a gyomrom, amikor alig észrevehetően közelebb hajol hozzám.

-Akkor, most gyakorlunk? -kérdezem elfúló hangon. Válasz helyett az egyik tenyerét az arcomra simítja, hüvelykujját végig húzza az arccsontomon, aztán egy finom mozdulattal közelebb húz magához, annyira, hogy összeérjen a homlokunk.

-Hát persze. -lehelete az ajkaimat csiklandozza, amitől a rég elveszett pillangók egyenes úton talának vissza a gyomromba. Mindig mindenkinek azt mondom, hogy a pillangókat fenntartással kell kezelni, de ebben a pillanatban mindent érzek, csak fenntartást nem, úgyhogy gondolkodás nélkül az övére tapasztom a számat, mielőtt meggondolnám magam. Azonnal vissza csókol, jóleső forróság fut végig a az egész testemen, ahogy találkozik a nyelvünk. A mellkasának támaszkodva az ölébe mászok, ügyelve arra, hogy ne szakítsam meg a csókot. Hangosan a számba nyög, amikor a fenekemet az ágyékára engedem. Kezei a csípőmre csúsznak, egyik kezemmel a hajába túrok, a másikkal a vállán támaszkodok, miközben a csókunk egyre követelőzőbb lesz. A felgyűrődött felsőm alá nyúl, amitől egy egyszerű mozdulattal meg is szabadít. Apró csókokkal lepi el a mellkasomat, miközben a tenyere egyre feljebb csúszik az oldalamon, libabőrt hagyva maga után. A fejem hátrabiccen, mélyeket sóhajtok és hagyom, hogy ott csókoljon ahol ér. Minden egyes apró érintése olyan, mintha szikrázna a bőröm. Félrehúzza a melltartóm csipke anyagát, hogy a nyelvével hozzáférjen a meredező mellbimbómhoz. Előszőr óvatosan karcolja végig a a fogaival, amitől csak még erősebben tépek a hajába. Szinte becézgeti a bőrömet, amitől életemben először kétség nélkül gyönyörűnek érzem magam. Mintha a világ legfinomabb dolga lennék, vagy mintha minden porcikám értékes lenne anélkül, hogy bármit is tennem kell érte. Ezért is hagyom, hogy egy laza mozdulattal leemeljen magáról, a hátamra fektessen, és végig csókolja az egész testemet, egészen a nyakamtól köldökömig. Meglepődve fedezi fel a köldökpiercingem, és érzem a bőrömön, hogy kicsit felnevet, mert az orrán kifújt levegő csiklandozza a hasamat. Kínzó lassúsággal gombolja ki a nadrágomat, amit aztán türelmetlenül tornászok le magamról, hogy jó messzire dobjam. A combjaimba kapaszkodva végig húzza a nyelvét a bugyim szegélyén, amitől a csípőm automatikusan megemelkedik. Úgy érzem, hogy szét fog robbanni  a testem, ha most megáll. Már pedig ezt teszi, mert huncut mosollyal az arcán felnéz a lábaim közül.

-Csak érdeklődnék, hogy biztosan ezt szeretnéd-e? – puhatolózó mozdulatokkal futtatja végig az ujjait a csipke anyag szélén. A pimasz hangnemtől azonnal vigyorognom kell, és összeszorított szemekkel rázom a fejemet, ahogy kínomban a nyelvemre harapok.

-Jézusom, hogy ne szeretném! Akarom! -mondom a végén felnyögve. Elégedetten bólint egyet és azonnal megszabadít a kis textiltől.