Yes, you can! (Lando Norris FF)

16.

Timi

-Indulnunk kell, mert George infarktust kap, ha elkésünk! -Lando türelmetlenül nyit be a fürdőszobába, ahol éppen az utolsó ecsetvonásokkal tapogatom a púdert az arcomra.

-Mehetünk! -hangos csattanással összecsukom a púder dobozát és mosolyogva Lando felé fordulok. -Szerinted sokan leszünk?

-Ez csak ott derül ki. George tud nagyon extra és nagyon minimalista is lenni. Nem tudom most éppen hogy kelt fel. -megvonja a vállait, miközben az ingujját próbálja begombolni.

-Segítsek? -kérdezem félszeg mosollyal az arcomon. Teszek felé pár lépést, amíg ő megadóan felém nyújta a kezét. Pár egyszerű mozdulattal begombolom mindkét kezén az inget, amit oldalra biccentett fejjel néz végig. Amikor kész vagyok nem engedem el a kezét, lassan felnézek rá. -Mit fogsz mondani ha kérdezősködnek az emberek?

-Arra gondolsz, hogy mi van köztünk? -bólintok egyet a kérdésre. -Ők a barátaim, nem mondhatom nekik azt, hogy a személyi asszisztensem vagy. Mindenki tudja, hogy ennél sokkal többet szeretnék.

-Igen? -magamat is meglepve az apró kérdés vékony hangon jön ki belőlem, a vonásai pedig ellágyulnak, amikor apró mosolyra húzza a száját. Imádom ezt a mosolyt.

-Igen. Valami baj van vele? -a tükör elé sétálva a gallérját kezdi igazgatni, miközben összehúzott szemeivel engem méreget. Hirtelen túl szűk lesz a ruhám, meleg lesz a fürdőben és nehezen akar a tüdőmbe érni a levegő. Nem akarom elrontani ezt a napot azzal, hogy a felettünk lebegő kérdéseken agyalok, ezért csak mosolyogva megrázom a fejem, ami felér azzal, hogy nincs bajom a dologgal. Mert igazából nincs is bajom addig, amíg nem származik belőle károm.

Tiszában vagyok azzal, hogy Lando és az én barátaim is mind tudják, hogy valami történik köztünk. Csak azt nem tudják, hogy mi. De nem csak ők, én sem tudom. Amikor egy kliensem azzal fordul hozzám, hogy az érzelmeit szeretné tisztázni mindig azt tanácsolom, hogy lépjen hátra párat, próbálja meg magát kivonni a helyzetből, és figyelje meg, hogy mit érez. Írja le, mondja el, énekelje el, vagy bármi, ami ahhoz kell, hogy tisztán lássa mi zajlik benne. Na, rappelni meg énekelni azért nem fogok, de ha belegondolok, tagadhatatlanul vonzódom Landohoz. Szeretném megtalálni a módját annak, hogy valami igazi alakulhasson ki köztünk, ami áthidalja azokat a nehézségeket, amik az utunkba állnának. Szeretnék annyira magabiztos lenni, hogy ne rezzenjek össze minden alkalommal, amikor egy csinos lány fényképet szeretne vele csinálni az utcán. Szeretném, ha egyikünket sem sodorná kellemetlen helyzetbe a korkülönbség. Csak sokszor ugye mindegy mit szeretnénk, az élet teljesen mást tartogat nekünk és ezt elk ell fogadnunk.

Mire a taxi leparkol a tengerparti étterem előtt azon kapom magam, hogy túl erősen szorítom Lando kezét a hátsó ülésen ülve. Megköszöni a kopasz fickónak a fuvart, fizet, aztán kilépünk a hűvös utcára. Október elejéhez képest még egész kellemes idő van, de egyértelműen itt az ősz. Ő előre megy, én pedig pár lépés távolságban követem őt. A hatalmas üveg ablakon keresztül rögtön kiszúrom a már bent ücsörgő szőke barátnőmet, aki valamit nagyon magyaráz a testvérének, a tőlük pár méterrel álló Charles pedig úgy hallgatózik, mintha az élete múlna rajta. Aztán belépve azonnal összeakad a tekintetem Marionnal, aki nagyot sóhajtva lép el a szélesen mosolygó Danieltől.

-Már azt hittem sosem érsz ide! -a szeplős lány pár lépéssel átszeli a köztünk levő távolságot, hogy szoros ölelésre vonjon. Azonnal viszonzom a gesztust és próbálok nem tudomást venni arról, hogy szinte mindenki minket néz.

-Jönnek, most írt George! -kiáljta el magát Lando a hátam mögött. Összerezzenek a hangjától, majd Mariontól elhúzódva körbe nézek az étteremben. A hosszú asztalon hófehér terítő fut végig, pár zöld növénnyel  meg gyertyával díszítve. Találó, Kamilla nem szereti a virágokat, csak a zöld gazokért van oda. A fehér tányérokat  gyönyörű pasztel zöld szalvéta díszíti, és a társaságon kívül senki nincs a helyen.