Peti és én

4.fejezet

A nap korai fényei beszivárogtak a szobámba, és a madarak éneke kiszűrődött az ablakon keresztül. A testem még mindig álmos volt és kimerült. Lassan felkeltem az ágyból, és rájöttem, hogy hamarosan el kell indulnom az iskolába. Ahogy készülődni kezdtem, eszembe jutott Peti. Elképzeltem, ahogy együtt ballagunk be az iskolába, és ahogy majd együtt ülünk a padban matekórán. Valahogyan az utolsó beszélgetésünk visszhangzott a fejemben, és azon tűnődtem, hogy érezheti magát most Peti? Elindultam az iskolába, és éreztem, ahogy a kimerültség egyre nagyobb súllyal nehezedik rám. Az órák elég unalmasak, főleg, hogy nem voltak Petivel egy padban. A szünetekben a többi osztálytársaimmal és a barátaimmal beszélgettem, de közben egyre jobban vágytam egy kis alvásra. ezt folytasd: A nap már vége ért, és lassan készülődni kezdtem az utolsó órámra történelemre. Amikor hirtelen az egyik osztálytársam rontott be az ajtón. -"Zalán el kell mondanom valamit!" - mondta lihegve.Ahogy megfordultam, láttam, hogy Peti áll előttem, az arca komoly izgalommal volt tele. Azonnal megéreztem a feszültséget a hangjában, és tudtam, hogy valami komoly dolog van a tarsolyában. - "Mi a baj?" - kérdeztem, esetleg felálltam és közelebb léptem hozzá. Peti is előre lépett egy lépést és halkan megszólalt, mintha titokban akarta volna közölni azt, amit mondani akart. -"Muszáj közölnöm valamit veled, de nem itt. Gyere utánam!" - suttogta. A kíváncsiságom egyre fokozódott, de követtem őt a folyosóra. Peti végigvezetett a folyosón, amíg egy üres teremhez érkeztünk, ahol már nem voltak más diákok. Amikor teljesen egyedül maradtunk, megfordult és szembenézett velem. Peti mély levegőt vett, és elkezdett beszélni, az arckifejezése komoly maradt. -"Zalán, van valami, amiről tudnod kellene. Valami, ami nem jó" - mondta halkan. Peti hangja egyre komolyabbá vált, ahogy folytatta a történetet. -"Zalán, rossz híreket kell közölnöm. Nem nagyon tudom, hogyan mondjam, de..." - Peti hangja egyre halkult, ahogy egyre közelebb került a lényeghez. A szívem egyre hevesebben vert, ahogy éreztem, hogy valami nagy baj van. Ahogy ott álltam szemben Petivel, egyre erősebbé vált az idegességem. Peti szavai, a hangsúlya, az arckifejezése, mind-mind arra utaltak, hogy valami nagyon szörnyűség következik. A szívem egyre gyorsabban vert, ahogy arra gondoltam, hogy mi lehet az, amit ilyen szomorúnak és komolynak érez. Mély levegőt vettem, és igyekeztem felkészíteni magam a következőre. Peti újra megszólalt, de ezúttal még halkabban. -"Zalán, nagyon nehéz ezt most kimondani, de tudnod kell..." - Peti szavaiban az együttérzés nyilvánvaló volt, és tudtam, hogy a következő néhány szó teljesen meg fog változtatni mindent. Peti hangja most teljesen megremegett, és közel állt ahhoz, hogy elsírja magát. -"Zalán... Szörnyű híreim vannak. Anyám megbetegedett és el kell költöznünk. Egy másik városba megyünk a családommal." A szavai szíven ütöttek, és éreztem, ahogy az arckifejezésem megváltozik. -"Micsoda? Elköltözöl?" - kérdeztem,mert  alig hittem a fülemnek. Peti bólintott, és láttam, ahogy arcán könnyek folynak az arcán. -"Igen, muszáj elköltöznünk. Anyukámat csak ott tudják meggyógyítani, nincs más választásunk." A szavai egyre erősebben lecsapódtak rám. Minden egyes másodperc egyre realisztikusabbá vált a helyzet, és egyre jobban éreztem a szívemben a fájdalmat. -"De... mi lesz velünk? Mi lesz a barátságunkkal?" - kérdeztem megrendülten.  Peti arckifejezése szomorú és együtt érző volt. -"Nem tudom, Zalán. Nem akarok elmenni, de nincs más lehetőség. De megígérem, megtartom a kapcsolatot, és visszajövök.  Ahogy ott álltam és Peti szavaira gondoltam, minden emlék elöntötte a tudatomat. Az összes közös pillanat, amelyet együtt töltöttünk, átfutott az agyamon. Minden nevetés, minden beszélgetés, minden együtt töltött idő... Mind olyan eleven volt és közelinek tűnt.