Peti és én

11.fejezet

Az ajtóhoz léptem, és lassan kinyitottam. A folyosó üresnek tűnt, és nem volt semmi nyoma Petinek. -"Ez mind csak a képzelet műve lehetett" gondoltam magamban. Lassan kiléptem a folyosóra, és megcsapott a hűvös levegő. Arra vágytam, hogy otthon legyek és biztonságban érezzem magam. Ahogy elhagytam a helyet, újra ráébredtem, hogy mennyire kimerült és zavarodott vagyok. A lábam nehéznek és gyengének éreztem, de tudtam, hogy folytatni kell. -"Képes vagyok rá, hazaérek" gondoltam magamban, és erőnek erejével lépkedtem tovább. Az utcák egyre ismertebbé váltak, ahogy közelebb értem a házamhoz. Lassan tudatosult bennem, hogy már nem tart sokáig, és megérkezhetek. A házam ajtaja elé érve a zsebembe nyúltam a kulcsokért, és nagy nehezen be tudtam dugni a zárba. Ahogy becsuktam az ajtót, és körülnéztem a házamban, teljes csend volt; senkivel sem találkoztam. -"Végre egy kicsit lazíthatok" gondoltam magamban, és elindultam a hálószobám felé. A hálószobámba érve ledobtam a cipőmet és magamra rántottam egy kényelmes pizsamát. Ezután az ágyamhoz sétáltam, és elnyúltam rajta; mélyet sóhajtva.Ahogy az ágyra terültem, mélyen belesüppedtem a puha matracba, és hagytam, hogy a testem teljesen ellazuljon. A kimerültség lassan átvette az irányítást, és a szemem egyre nehezebb lett. -"Most már biztonságban vagyok" gondoltam magamban, és egyre mélyebb álomba merültem. Hirtelen egy erősebb hang hatolt el a fülembe, és azonnal felébredtem. Ahogy kinyitottam a szemem, azt láttam, hogy apám áll az ágyam mellett és aggódó tekintettel néz rám.Ahogy apám arcát bámultam, a félelem és a zavarodottság érzése egyre nőtt bennem. -"M-mi van?" kérdeztem dadogva, és igyekeztem felülni az ágyban. Apám az arcomat fürkészve gyengéd mozdulattal félretolta a hajamat az arcomból, majd halkan megszólalt: -"Hé, ideje vacsorázni!" Ahogy apámmal elindultam a lépcsőn, hallottuk, ahogy az anyám a konyhában tesz-vesz. Ahogy közelebb értünk, éreztem a levegőben elárasztó illatokat a frissen elkészült ételtől. -"Igen, anya már kész is van a sütéssel" mondta apám mosolyogva. Ahogy beléptünk a konyhába, éreztem a különböző zamatok szagát; frissen sült hús az egyik oldalról, zöldség és rizs a másiktól. Az asztalon pedig egy nagy tálnyi étel állt megterítve, teljesen készen, hogy megkóstolhassuk. Ahogy az asztalnál helyet foglaltunk, apám kezdeményezte a beszélgetést: -"Szóval, elég jól telt ma a napotok?" Anyám mosolyogva bólintott, majd hozzátette: -"Igen, az enyém egész produktív volt. Sok dolgom volt a munkahelyen, de minden haladt zökkenőmentesen." Ahogy anyám beszélt, egy pillanatra eszembe jutott Peti is. Ám ahogy a gondolat átfutott az agyamon, gyorsan elzártam, és visszatértem a jelen pillanathoz. Apám kérdőn nézett rám, és látta, hogy a gondolataim messze járnak. -"Milyen volt a te napod?" kérdezte az evéstől fel sem nézve. Egy pillanatig gondolkodtattam, majd válaszoltam: -"Öhm...Ja, az én napom... Ja, hát elég megterhelő volt. Tanultam sokat az órákon." Apám bólintott és megértően mosolygott. -"Jó, hogy keményen dolgozol. Tudod, fontos, hogy folyamatosan fejlődj az iskolában." Apám megpaskolta a vállamat, majd folytattuk együtt a vacsorát, kellemes beszélgetéssel kiegészítve a mindennapokról és a tervekről. Az egész család együttesen étkezett, élvezve a finom ételek ízét és a nyugalmas családi légkört. Mikor eléggé későre járt az idő, és az étkezés véget ért, apám felkelt az asztaltól. -"Nos, úgy gondolom, ideje lenne lefeküdnünk, holnap korán kell felkelnünk." Anyám, aki épp befejezte az utolsó evési maradványok elpakolását, egyetértőleg bólintott. -"Igen, igazad van. Pihenjünk egy keveset, és készüljünk a holnapra." Ahogy már mindannyian felálltunk az asztaltól, apám válaszolt: -"Holnap elmegyünk a nagyszüleidhez meglátogatni őket, emlékszel?      -"Ja, tényleg, el is felejtettem... De ez jó kis meglepetés" mondtam, közben megpróbáltam visszaemlékezni rá, mikor látogattuk meg utoljára a nagyszüleimet.