Peti és én

6.fejezet

A folyosó váratlan közönségének figyelő tekintete közepette ott álltunk, és az egész jelenet olyan volt, mint egy szívszorító, romantikus filmbe csöppentünk bele. Egy tanár, aki szembejött velünk, elvigyorodott és így szólt: -"Haha, fiatalok! A hancúrozásnak szünetben van helye nem óra alatt!" Amint a tanár csipkelődő megjegyzését befejezte, egy másik emlék tört fel bennem. Eszembe jutott, hogy a következő órán történelemóra van. Tudtam, hogy ha nem sietek, elkésem az óráról. -"Nézd, Petit... El kell mennem. Történelemórám van!" Peti megértően bólintott, és elengedte a karom. -"Rendben. Menj! Menni fog az óra." Gyorsan elindultam a folyosón, igyekezve elérni a tantermet, az óra elkezdődik. Lépéseim visszhangzottak a folyosón, ahogy rohantam, és közben még mindig az iménti pillanatok jártak az eszemben. Ahogy elfoglaltam a helyem a szokásos helyemen, próbáltam az órán folyó eseményeket. Az óra elég lassan telt, és a tanárunk a mai napig a Római Birodalomról tartott előadást. A tanár hosszú leckét tartott az ókori Róma gazdasági, politikai és kulturális különlegességeiről. Bár érdekelt a téma, a figyelmem folyton a korábbi pillanatokra vándorolt. A történelemórán hirtelen egy még nagyobb kanyarba fordultunk, és egy olyan témára tértünk át, ami egyenesen kapcsolódott a személyes élményeimhez. Ahogy a tanár folytatta előadását a római szerelemre is kitért, ami miatt eszembe jutottak a saját tapasztalataim és érzéseim Petivel kapcsolatban. Hallottam, ahogy beszél az egykori szerelmek hevességéről és szenvedélyéről, és nem tudtam nem gondolni saját érzéseimre. A tanár elkezdett magyarázni a szerelmi levelekről, amelyeket az egyes szerelmesek írtak egymásnak az ókori Rómában, és ahogy hallgattam, eszembe jutott, hogy akár én is írhatnék egy szerelmes levelet Petinek. Amint a tanár befejezte a Római Birodalom szerelmi szokásairól szóló részletet, egy ötlet merült fel a fejemben. Eszembe jutott, hogy talán írhatnék egy búcsú levelet Petinek, mielőtt elválnánk egymástól. Ahogy az órák végén elhagytam az osztálytermet, újra eszembe jutott, hogy valószínűleg holnap lesz a lehetőségem búcsúzni Petitől, mielőtt el kell válnunk egymástól. A gondolat furcsán szomorúvá tett belül, de már tudtam, mit kell tennem. Ahogy hazafelé ballagtam, gondolataim egyre többször tért vissza ahhoz a tényhez, hogy a következő napban búcsút kell vennem Petitől. A szívverésem felgyorsult, ahogy belegondoltam, hogy ez az utolsó alkalom lehet, hogy láthatom és megérinthetem. Másnap reggel az iskolába menet találkoztam Petivel a folyosón. Láttam, hogy ő is szomorúnak tűnt, és tudtam, hogy neki is eszébe jutnak ugyanazok a gondolatok, mint nekem. Ahogy közeledtünk egymáshoz, azonnal odanyúltam a táskámba, és előhúztam a korábban írta levelet. Tudtam, hogy most a megfelelő időpont, hogy odaadjam neki. Ahogy átadtam Peti-nek a levelet, láttam, hogy az arckifejezése elárulta, hogy tudja a valódi érzéseimről már legalább egy napja. A levelet bámulta, majd lassan felemelte a fejét, és közben könnyek gördültek végig az arcán.  Ahogy egymás szemébe néztünk, Peti váratlanul valami olyasmit mondott, amit egyáltalán nem vártam volna tőle. -"Zalán, van nekem is egy meglepetésem számodra." Egy kis dobozt vett elő. Peti idegesen mosolygott, miközben a kis dobozt a kezembe nyomta. -"Majd ma este nyisd ki, amikor lefekszel aludni, jó?" Bólintottam, és gyengéden a karomba tettem a kis dobozt. Tudtam, hogy kíváncsi vagyok, mi van benne, de szavát tartottam, és úgy döntöttem, várok a meglepetéssel. A nap nagy részében próbáltam nem túl gyakran gondolni Peti-re és a kis dobozra, hogy mire számíthatok. Az óráknak tűntek a percek, és a szünetek egyre rövidebbnek tűntek.