Beyond The Speed - BTSxBTS +18

2 magnets

Jimin pov

Három napba telt, mire rendbe raktuk a bátyám kocsiját. Igaz, hogy ez idő alatt vért izzadtunk, engem a szokásosnál is jobban megevett a stressz, vagy harmincszor jelentettem ki, hogy elköltözöm és megszakítok minden kapcsolatot Jinnel, de a végeredményért megérte. Az RS5-ös úgy nézett ki, mintha csak most gurították volna ki a szalonból, és bár a bátyám kurva boldog volt, nem volt vele egyszerű ez a pár nap. Depibe burkolózott, nem állt szóba sem velem, sem Yoongival, max ránk förmedt, hogy hagyjuk békén. A legjobb az volt, amikor szó nélkül bejött a szobámba, felkapta a Posrchém kulcsait, és eltűnt egy jó fél napra a kocsimmal együtt. Azt hittem, hogy letépem a hajam, főleg, hogy még a telefonját is kikapcsolta. Végül Yoongi vitt be Vincenzóhoz, hogy kezdjünk valamit az Audival, amit JK versenye után elvontattunk. Vinnie egyébként nagyon jó fej volt, már félálomban alukált, amikor felhívtuk Yoongival, mivel Jin beszámíthatatlan állapotban volt. Még egy sötét autófóliát is hozott, hogy ne lássa az egész város, ami történt, bár mindegy volt, mert már másnap híre ment az egésznek. Az pedig, hogy a bátyám bezárkózott, nem segített a dolgon.

Másnap reggel hétre már a műhelyben voltam Vinnie-nél, hogy egyáltalán utána nézzünk a javításnak. Jin hallani sem akart arról, hogy neki essünk a kocsinak egy jó fajta polírozógéppel, meg egy tégelynyi wax-szal.

- Szöulba megyünk – jelentette ki kérdés nélkül.

Beletelt két telefonhívásba, na meg közel hat órába, de kora délutánra valóban a fővárosba értünk. Vincenzo ment elől a kis Hyundai Starex-ével, amiből még indulás előtt kiszedtük az üléseket, szerintem mondanom sem kell, hogy mekkora móka volt még azzal is baszódni. Mellette Jin ült, aki gondolom nem szólt többet a kedvenc autószerelőjéhez, mint hozzánk. Mi Yoongival követtük őket a Nissannal, ami szintén nem volt egy leányálom. Az utolsó beszélgetésünk elég szarul végződött, és akkor még rájött az egész hangulatunkra ez a plusz feszkó.

- Szerinted ki lehetett? – kérdeztem halkan a fekete hajú felé fordulva. Macskaszemei álmosan meredtek az útra, nem segített rajta a kora reggeli két kávé sem. Sötét tincseit a füle mögé tűrte, a reggeli napfény még a szélvédőn át is megcsillant az apró karikákon a cimpájában.

- Nem tudom. Mire én odaértem, már megtörtént a baj. Elképzelni sem tudtam, hogy Jin miért őrjöng – felelte rekedten rám sem pillantva.

- Otthonról jöttél?

- Nem.

- Akkor?

- Hagyjuk, Jimin.

Nem firtattam tovább a dolgot, helyette tekintetem a nyakára siklott, pontosabban arra a szívásfoltjára, ami előző nap reggel még nem volt ott. A fekete tincsek valamelyest takarták, de még így is átütött rajtuk a tarka nyom. Rosszul éreztem magamat, ha arra gondoltam, hogy Yoongi valaki mással is volt, pedig nem kellett volna. Nyitott kapcsolatban voltunk, mindenki azt csinált, amit akart, mégis keserű ízt éreztem a számban, ha elképzeltem, hogy ő és még valaki...

Amikor megérkeztünk Dél-Korea egyetlen Audi gyárához, már vártak minket. Jinnek meg volt még a pasas száma, akitől anno a kocsiját vette, és legnagyobb mákunkra az illető még mindig ott dolgozott.

Illedelmesen bemutatkoztunk az érkezésünkkor, az ötvenes őszülő férfi azonban magasról leszart minket, helyette majdnem sírva fakadt, ahogy meglátta Yoongi 2002-es Nissanját. Itt következett egy tíz perces ájuldozás a pasas részéről, csinált vagy húsz képet a GT-R-ről, ódákat zengett Yoongiról, amiért ilyen szépen karbantartja, akkor Vinnie megjegyezte, hogy ez igazából az ő érdeme, aztán Jin kapott egy kisebb hisztirohamot, hogy most már igazán a lényegre térhetnénk.