Beyond The Speed - BTSxBTS +18

Weirdo

Tae pov

Megigazítom a szoba közepén álló kis asztalomat. Ez az egyik kedvenc darabom, szinte minden csendéletnek jelentős része, amit lefestek. Gyönyörűen feltudja dobni a képeket a törtfehér színével, és mivel mangófából készült, így rendkívül strapabíró. A múltkor egy egész délutánon át kísérleteztem azzal, hogy vajon mennyi mindent bír el. Váltogattam a súlyokat, hol könyveket és edényeket, hol pedig a festős holmijaimat, vázáimat tettem rá, utóbbit színültig vízzel. A kisasztal gyönyörűen állt a helyén, meg sem moccant, egyszer sem hallottam nyekkenést, így elégedetten fejeztem be a kísérletet. Megérte megvennem a bolhapiacon mindenféle alkudozás nélkül.

Egy mahagóni tálat teszek az asztal egyik szélére, amikbe vörös, - és fokhagymát pakolok. Mellé fektetek egy fémkupát, eldöntve, hogy látszódjon a belseje is. Két gerezd narancsot teszek a kupa szájához, hogy legyen egy kis élénkszín is mellette. Az utolsó tárgyam egy dzsinn lámpás, olyan, amit az Aladdinban is használnak, de az enyém fekete színű. Kifejezetten megtetszett az egyedisége, amit egy Hasznos holmik nevű boltban vettem. Az eladó szerint egy érdekes figura hozta be neki eladásra, aki Indiába vette. Nem volt olcsó, de véleményem szerint megérte. Utolsó simításként babérlevelet szórok a törtfehér asztalra, majd hátrább lépek, hogy megcsodáljam művemet. Elégedett vagyok.

Lemérek a mérőszalaggal négy métert és tizenhét centit, majd odahelyezem az üres vásznat. Anno ezzel is rengeteget kísérleteztem, hogy mégis milyen távolságból a legjobb festeni, és ez volt számomra a legproduktívabb. Egyszer megszaladt a kezem türelmetlenségemben, és a tizenhét centiből huszonegy lett. Nem tetszett a munkám, alig tudtam koncentrálni, végül pedig félkészen kidobtam a vásznat.

Leülök a kis gurulós székemre, majd magamhoz húzok egy bárasztalt, ami szintén kerekekkel rendelkezik. Arra pakolom az ecset és festékkészletemet, így szabadon mozgathatom őket, ahogyan magamat is. Nem vagyok elégedett az általam vett mahagóni színnel, inkább tűnik az én szememben cserépvörösnek. Hozzáadok két csepp barnát, és egy csepp pirosat, majd kikeverem a színt a fehér műanyag palettámon. Rengeteg művész jobban preferálja a fából készült palettát, de véleményem szerint az csak elszínezi a festéket, ilyen fajta áldozatra pedig nem vagyok hajlandó.

Éppen csak húzok egy csíkot a vásznon, hogy lássam mennyire sikerült elérnem a kívánt mahagóni színt, de ekkor kopognak. Hoseok az, nem is kell, hogy lássam, már az ujjai koccanásából hallom. Ugyanúgy kettőt kopog, mint Jungkook, de mégis máshogy.

- Szabad - kiáltom félhangosan, mire nyílik a bejárati ajtó.

Még mindig nem nézek oda, de most már teljesen biztos vagyok benne, hogy Hobi érkezett hozzám. Csoszogva lép be, ami gyerekkori rossz szokása amellett, hogy rágja a körmét, és halkan fütyörészik.

- Mi újság? - kérdezi csilingelő hangján, ami mögött szomorúság bújik meg. Sosem kérdezek a magánéletéről, bár tudom, hogy most a helyi bíróval kavar, aminek Jungkook nem örül túlságosan érthető okokból. Én nem stresszelek miatta, sosem értem azokat az embereket, akik már előre idegeskednek egy olyan dolgon, ami még meg sem történt.

- Festek - jelentem ki a nyilvánvalót, ahogy húzok még egy vonalat. Pillantásom a csendéletre téved, hogy memorizáljam a fokhagymák fekvését, de ekkor Hobit látom meg, ahogy kezébe veszi a lámpást. - Ne érj hozzá! - pattanok fel indulatosan. - Most újra be kell állítanom!

Mély levegőt veszek, ahogy egyik kezemmel világos tincseim közé túrok. Semmit nem utálok jobban attól, amikor megzavarnak a művész létem közben, hát még amikor bele is rondítanak.

- Jól van, na! - forgatja meg mélybarna szemeit, ahogy visszateszi a lámpást az asztalra. - Tessék, megint a helyén van.

- Már mégis hogy lenne? - csattanok fel újra, majd félre lököm őt. - Teljesen máshogy tetted vissza, és az egyik babérlevelet is elmozdítottad! Nektek Jungkookkal semmi szépérzéketek nincs!