Jimin
Úgy pattanok fel az étkezőasztal mellől, ahogy meghallom a bejárati ajtó csapódását, hogy kis híján még a kávémat is magamra öntöm. Bátyám éppen hegyibeszédet tart a nyomorultaknak a szobájában, így biztos vagyok benne, hogy csak egy ember jöhetett haza. Hevesen zakatoló szívvel, feszülten kuksolok az előszobába, Yoongi éppen a cipőjét veszi le, miközben morogva átkozódik. Ugyanaz a ruha van rajta, amiben tegnap délután elment, szép vonásai most gyűröttek, míg sötét tincsei ziláltan állnak a fején.
- Szia – köszönök neki halkan, mire felpillant. Macskaszemei most vörösen és fáradtan néznek vissza rám, nyoma sincs benne rajongásnak, vagy bármiféle csillogásnak, amivel eddig illetett. – Jól vagy?
- Fáj a fejem. Irdatlanul bebasztam tegnap – motyogja.
- És hol töltötted az éjszakát?
- Hagyjuk, Jimin. Erről aztán végképp nem akarok beszélni.
- És hol a kocsid?
- Én... - Yoongi elhallgat egy pillanatra, két ujját a halántékára nyomja, majd a füle mögé simít egy kósza tincset. Tekintetem a nyakára siklik, ahol hófehér márvány bőrén egy hatalmas szívásfolt pompázik kék és lila színekben. A kávé íze megkeseredik a számban, és magam sem tudom miért, úgy érzem, mintha gyomorszájon rúgtak volna. – Nem tudom. Fogalmam sincs, hogy hol hagytam a Nissant.
Azt hiszem, ha azt mondom, hogy kifut minden vér a pofámból, még az sem fedi le teljesen az igazságot, hogy mennyire meglepődöm. Yoongi nem néz rám, tekintete a padlóra szegeződik, miközben feszülten az alsó ajkát rágcsálja. Ő is pontosan tisztában van vele, hogy mennyire kurva gáz ez a helyzet. Kiabálni akarok vele, őrjöngeni, ahogy mindig is teszem, de valahogy nem visz rá a lélek. Rá akarok kérdezni a foltra a nyakán, arra, hogy hol töltötte az éjszakát, aztán meg lebaszni, hogy mekkora túlméretezett barom, amiért elhagyta valahol a kocsiját, ami a mindenséget jelenti neki. És szívem szerint azért is ordítanék vele, amiért olyan csúnyán megalázott szex után pár napja. Életem legjobb szexuális élménye lehetett volna vele, ha nem vágja a képembe azokat a bántó szavakat. Aztán még ő volt felháborodva, inkább hozzám sem szólt, rám sem nézett egészen mostanáig.
Mégsem teszek semmi ilyesmit. Ahogy ránézek az előttem állóra, nem érzek mást, csak sajnálatot. Kibaszottul sajnálom, hogy idáig jutottunk. Lassan felé lépek egyet, majd bíztatóan a karjára simítok. Macskaszemeit rögtön rám kapja, én pedig próbálok finoman rámosolyogni.
- Gyere, keressük meg a kocsidat.
- Nem érdekes, Jimin – húzódik hátrább. – Le akarok zuhanyozni, aztán holnapig aludni.
- Mi lenne, ha inkább zuhany után ebédelnénk valamit? Felmehetnénk a Kunst Lounge-ba csülköt enni, már ki van rakva a teraszuk, úgy is szereted onnan a kilátást. Aztán meg ha hazajöttünk, még mindig pihenhetsz a mai verseny előtt. Jin ki akar menni JK meccsére, ha gondolod elmehetnénk Papához is, hogy...
- Elég! – ordít rám Yoongi, mire ijedten hátra hőkölök. Mellkasa hevesen emelkedik és süllyed, könnyes tekintete vádlón szegeződik rám. – Állj le ezzel a kamu kedvességgel, nem akarok többé a bűvkörödben baszódni!
- Yoongs...
- Nem Jimin, komolyan mondom! Én... én teljesen ki vagyok magamból fordulva! Olyan dolgokat csinálok, amik nem jellemzőek rám. Másokkal kezdek ki és fekszem le, miközben veled vagyok, belemegyek egy ilyen ostoba hármasba, ami teljesen összezavar, elhagyom a kocsimat, ittasan vezetek...
- Te ittasan vezettél? Baszdmeg Yoongs, ha elkapnak a zsaruk...
- Tudom, oké?! – fakad ki Yoongi. – Egyszerűen csak utálom magamat, és ezt az egészet, amibe taszítottál! Minden alkalommal azt hiszem, hogy el tudlak engedni, hogy végre túlteszem magamat rajtad, aztán jössz a beédesgetéseddel, és megint ugyanott vagyok, ahol a part szakad! És én mindezt hagyom, mert nem bírok tőled szabadulni. Elnézem, hogy másokkal kúrsz, most már a szemem láttára is, hogy úgy bánsz velem, mint egy utolsó kutyával, és még asszisztálok is hozzá! Szavakba sem tudom önteni, hogy mennyire gyűlölöm ezt a szerelmet, amit érzek irántad, és ami teljesen felemészt!
![](https://img.wattpad.com/cover/363992555-288-k129087.jpg)
VOCÊ ESTÁ LENDO
Beyond The Speed - BTSxBTS +18
FanficHa nem félsz, nem mész elég gyorsan. - Ken Block Namhae semmitől sem különbözik az átlagos koreai tengerparti kisvárosoktól, kivéve egy dolgot: az illegális autóversenyzést. Este kilenc után a lámpák lekapcsolódnak, míg az autók ledjei fel. A hely...