6.

53 3 0
                                    

Reggel úgy ébredtem hogy se kép se hang, sőt még azt sem tudtam hol vagyok és hihetetlen módon fájt a fejem. Nagy nehezen felültem és kedtek ismerősek lenni a kötülöttem lévő tárgyak majd feleszméltem hogy a szobámban vagyok. Furcsán éreztem magam a fejfájás párosult némi hányingerrel de nem sokáig mert ahogy bevedttem a fájdalom csillapítót az rögtön a Wc-ben kötött ki a tegnap esti alkohol maradványaival együtt. Mikor már jobban voltam csak arra tudtam gondolni hogy Ched milyen csúnyán elbánt velem, és Nicol mint soha most sem volt ott hogy megakadályozza hogy hülyeséget csináljak.

Az egész napom azzal telt hogy pakoltam készülödtem vissza a kollégiumba.
Mikor épp indultam volna az ajtóban magam előtt találtam Iant.

- Szia!- mondta. - Jó lenne ha beszélnénk! Gondoltam mehetnénke együtt és megbeszélhetnénk utközben pár dolgot. - mondta. El se hiszem hogy az exem akivel egy városban lakom és egy egyetemre járok most itt van ujra előttem.

- Szia nincs miről beszélnünk Ian. Mit akarsz még tőlem? Elvetted a szüzességen összetörtél és megaláztál! Nem volt elég?- Mondtam kissé elcsukladozó hangal hisz még ma is fáj az ami két éve történt. Ő volt az első szerelmem és tönkre tett játszott velem.

- Kérlek hallgass meg!- mondta de olyan édesen nézett hogy nem tudtam ellenállni. Na meg még mindig szeretem. Olyan szexi teste van mint senki másnak! Rövid szőkésbarna haja és kék szemei még ellenállhatatlanabbá teszik.

- Rendben.- mondtam lehajtott fejjel. Hátranyúltam a bőröndömért és bezártam az ajtót magam mögött.

egészem a buszközpontig egy szó nélkül sétáltunk egmás mellett de éreztem a perzselő pillantását az arcomon és volt hogy éreztem végigmér tetőtől talpig, ám mikor a buszközpontba értünk elkezdte mondani.

- Gyönyörű vagy, és még mindig ugyan olyan szexi tested van mint annó! - mondta de az arca olyan furcs volt mondhatni bánatos.

- köszönöm. De kérlek ne kertelj mond amit szeretnél mert gondolom nem azért vagy most itt velem hogy zavarbahozz.- türelmetkenkedtem.

- Jólvan ha kertelés nélkül kéred akkor kimondom kereken VISSZA AKARLAK KAPNI!- mondta olyan komoly arcal hogy eszküszöm még az ütő is megállt bennem.
- Mit mondtál?- kérdeztem ledöbbent arcal. - te normális vagy? Azok után hogy megcsaltál? és a szemembe mondtad hogy nem szeretsz és soha nem is szerettél?- csattantam fel a dühtől.

- Hazudtam Anni. Akkoriban azt gondoltam bárkivel jobb lenne neked mint velem és az egész kitaláció volt. Sosem csaltalak meg és azért mondtam amit mondtam mert azt hitem ha meggyűlölsz nekem is könnyebb lesz téged elengedni és mással látni. De szeretlek és mikor láttam azt a perverz ipsét veled éreztem hogy szeretlek és vissza akarlak szerezni és azt a faszit pedig a legszivesebben a földbe döngölném.- mondta és nekem az állam is leesett!

- Egy...csávórót Valami chedet.

- Figyelj Ian nekem ez nem fog menni olyan mély sebeket okoztál hogy nem tudok elsiklani felettük.- magyaráztam könnybelábadt szemekkel.

Ian a kezeit a fejem két oldalára tette - engedd hogy megmutassam mennyire szeretlek - mondta és gyengéd hosszú és eszméletlen csodás csókot adott.

Emlékszem hogy két évvel ezelőtt hogyan csókolt és az nem ilyen volt . Ez a csók minden hitemben megrendített nem tudtam mit mondjak vagy tegyek. Szét tárta a karjait én pedig odafujtam hozzá majd szorosan ölelt.

Nicol

Míg én nagy kényelmesen fetrengtem a hatalmas francia ágyon addig Justin épp reggelit csinált Nekünk lennt. Hasra feküdtam azzal a céllal hogy még szundikálok kicsit ám mikor elaludtam volna éreztem hogy valaki rám feküdt nem volt rajtam semmi csak egy szál bugyi ami kerek fenekemet eltakarta.

- Kívánlak! - suttogta a fulembe Justin és éreztem ahogy kezébe veszi a melleimet majd a nyakamat kezdi csokolgatni. Csodás érzés volt torkomból apró nyögés tört fel. Erre még jobban beindult kemény férfiasságát éreztem a combjaim között.

Féltem nem akartam hogy fájjon de tudtam hogy mindennél jobban vágyik most erre így meg adtam neki amire vágyott. A hátamra fordított és megfosztva a bugyimtót olyan ovatosan bánt velem ahogy tőle telt. A gyönyörrel teli percek utolsó másodpercében is csak az volt neki fontos hogy nekem ne fájjon és úgy tetszen nekem is mint neki.

Tusolás és reggeli után elmentem haza ő pedig a suliba. Alig vártam hogy Anni pénteken hazjöjjön és elmesélhessem neki milyen csoda Justin és hogy azt hiszem szerelembe estem egy életre!



Party GirlTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang