Mosoly •hood• ✔️

Hat

Nyári bokacsizmám sarka kopogott a kórház fehér folyosóján, ahogy Tom kórterme felé igyekeztem Jeff nyomában. Vettem egy nagy lélegzetet, mielőtt beléptem a szobába, majd egy mosolyt is magamra erőltettem.

- Mela. - Tom arcán halvány mosoly jelent meg. Branül lógott ki a karjából, az infúziós állványról folyadékkal teli zacskó csüngött. Szemügyre vettem Tom szokatlanul sápadt arcát. Alig visszanőtt haja kuszán meredt az ég felé. Szemémek kéksége mintha most kevésbe világított volna. - Örülök, hogy itt vagy. - leültem mellé a székre, és megszorítottam a branül nélküli kezét. Csövek lógtak ki a testéből, keze hidegebb volt, mint szokott, az ágya mellett pedig gépek sípoltak.

- Én is, Tom. - mosolyogtam rá, a legmeggyőzőbben, ahogy csak tőlem telt.

- Mindjárt vége, Mela. Mindjárt. - nyöszörögte halkan, csukott szemmel.

- Nem, Tom, nincs vége. Meggyógyulsz.

- Ezt magad sem hiszed el. - nyílt ki a szeme, és az arcomat pásztázta. - Jól nézel ki. - erőltette ki magából a szavakat.

- Köszönöm. - továbbra is fogtam a kezét.

- Én köszönöm. - pillantott ki az ablakon. Először nem értettem, miről beszél. - Köszönöm, hogy itt vagy.

- Természetes. Az, hogy szakítottunk, még nem jelenti azt, hogy nem számíthatsz rám bármikor. - Jeff sétált be a terembe. Tom nyugodt arca hirtelen megváltozott. Egyszerre tágra nyílt a szeme, arcából még jobban kifutott a szín. Jeff rohanva tette meg az utolsó lépéseket, és az ágy alól egy lavórt kapott elő. Tom belehányt, miközben elengedte a kezem. Végtelenül gyengének látszott. Jeff kivitte a lavórt, majd egy nővér száguldott be. Ellenőrizte az infúziót, megsimította Tom fejét, és a hogyléte felől kérdezgette.

- Fejed?

- Kicsit. - lehelte.

- Hozzak jeget? - kérdezte, mire Tom erőtlenül bólintott. A nővér tovább faggatta a fiút, sebesen kiszaladt, majd egy jégakkuval tért vissza, amit gézbe csomagoltak. Jeff is visszatért, és leült az ággyal szemben lévő fotelbe.

- Mela... - suttogta.

- Itt vagyok. - hajoltam fölé. Felemelte kezét, és megsimította az arcomat. Ahogy láttam, ez is kimerítette. - Aludj csak. Itt maradok.

- Jó. Maradj. - nyögte, és lecsukódott a szeme. Könnyek futottak le az arcomon. Csak szorítottam a kezét, és ültem ott, azzal a szörnyű tudattal, hogy nem tehetek semmit. Tom békésen szuszogott, majd abbamaradt. A gépek sem sípoltak többé, a kórtermen ijesztő csönd lett úrrá.

- Jeff. - suttogtam. - Jeff! - záporoztak a könnyeim, és miközben Jeff barátja fölé hajolt, én lefejtettem az ujjait az enyémekről, és kirohantam a folyosóra, nővérért kiáltozva. Visszamentem a szobába, megpusziltam Tom arcát, ami nedves lett a könnyeimtől. Nemsokára orvosok hada lepte el a kicsiny termet, és hangos szaval, utasítások röpködtek a levegőben. Nekem minduntalan egy szó járt a fejemben: halott.

- Pamela, - karolt belém Jeff. - gyere. Ránk már nincs szükség. - mondta, majd még vetettem egy utolsó pillantást a volt barátomra, és kimentünk a szobából. Jeff magához húzott, ém pedig összekönnyezve fekete pólóját, zokogtam a mellkasán. Közben az orvosok kivonultak Tom-tól, így már tudtam, valóban halott.
Elővettem a telefonomat, és rövid üzenetet pötyögtem be Calum-nak.

Értem tudsz jönni a kórházba?

A válasz pillanatok alatt megérkezett.

Mi történt?? Jól vagy? Indulok.

Jól vagyok, Cal, ne aggódj. Csak gyere. Pam

Jeff-el együtt lementünk a földszintre, majd leültünk a folyosókon elhelyezett padok egyikére. Néma csendben, gomdolatainkba mélyedve ültünk ott egymás mellett, mikor a négy fiú lélekszakadva berontott a kórház ajtaján. Calum riadt tekintete körbejárt, majd megállapodott rajtam. Kisírt szemekkel, lefolyt festékkel, csüggedve ültem ott. Pillanatok alatt átszelte a távolságot, nyomában a fiúkkal, és leguggolt elém.

- Hé. Pamela. Mi baj van? - tudakolta gyengéden, de siettetett a hangja.

- Tom... - suttogtam.

- Az exbarátod, Tom?

- Igen. Meghalt. - mondtam ki gyorsan a szót, és újra elindultak könnyeim.

- Édes Istenem. - Calum felállt, megfogta a kezem, és felrántva magához húzott. Beletemettem az arcomat vékony pólójába, és mélyen magamba szívtam az illatát. - Jól vagy?

- Amennyire ezek után lehet, igen. - feleltem, a pólója pedig tompította a hangomat. Calum az egyik tincsemmel játszott, majd megjelent a többi fiú is. Részvétüket nyilvánították, majd készségesen adtak egy-egy autogrammot egy fiatal nővérkének. Négyen körbevettek, és átöleltek.

-Gyere, Pam. - fogta meg a kezem Calum, másik oldalamról pedig Mikey karolt át.

- Várjatok. - bújtam ki a karjukból. Odaszaladtam a padon roskadó Jeff-hez, és leguggoltam elé. - Megleszel? - emeltem fel az állát. Szemeiben könnyek csillogtak, de elnyelte őket.

- Meg. Menj csak. - szorosan megöleltem, majd beszálltam Calum kocsijába. Calum mellett Luke ült, én pedig Ashton-nal, és Mikey-val hátra. Ismeretlen utakon mentünk, legalábbis számomra azok voltak. Végül egy magas épületnél kötöttünk ki.

- Itt vagyunk? - találtam meg a hangom.

- Itt bizony. - gyökerezett le Calum lába, csípőre tette a kezét, és felpillantott az épület legtetejére. - Pamela, ez itt szerény városunk legmagasab épülete. A kilátás eszméletlen. - bólintottam, mire elindultunk befelé. Kívülről úgy látszott, mintha zárva lenne, de Calum halálos nyugalommal sétált be. Moorva biztonsági őr állt az ajtóban, akinek mosolyra görbült a szája, mikor meglátta a bandát.

- Szia, Bill. - intett lazán Mikey, és lepacsizott a szekuritissal. - Hé. - vette suttogóra a hangját. - Bárki kérdezi, nem vagyunk itt.

- Természetesen. - kacsintott ránk Bill. - De akkor futás. - kitárta előttünk az ajtót, mire csodás aula tárult elém. Arany színben pompázott, és volt valami fegyelmet követelő benne. Míg a fiúk hangosan ökörködtek, én csak suttogva kommunikáltam. Megnyomták a lift hívógombját, az pedig egy pillanat múlva kinyílt. A tükörben megigazítottam a hajam, és a szememet is próbáltam kevésbe mosómedvéssé tenni. A tetőtéren nyílt ki az ajtó. Egy nagy üvegajtó vezetett a szabadba. Kiléptem rajta, majd rögtön meg is torpantam. Calum elfurakodott mellettem, és nevetve nyugtázta, hogy tetszik a látvány. Kézen ragadott, és úgy húzott a korláthoz. A kilátás lélegzetelállító volt. Előttem volt az egész város, mintha csak a mennyből venném szemügyre. Calum átkarolta a derekamat, maga felé fordított, és hosszan megcsókolt. Ajkaink még kavában falták egymást, mikor fényképezőgép kattanásámak hangját hallottam. Ashton vigyorogva mézte a képet, majd én is elkérte tőle a telefont. A végeredmény valami fantasztikus lett. Calum-mal csókolózva állunk a város felett, én lábujjhegyen, a nyakát átkarolva, ő pedig a derekamat fogva. Mosolyogva meredtem a képre, Calum pedig átölelte a derekamat, és állát a vállamra támasztotta, majd zajt hallottam. Kinyílt az üvegajtó, és sajtósok tömege zúdult ki rajta.