Which way?

14.

Reggel elég fáradtan ébredtem fel, még mindig nem volt kedvem semmihez. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyamból majd a fürdőbe vettem az irányt. Ami a tükörből vissza nézett rám az egyszerűen szörnyű volt. Nagy pirosra feldagadt, karikás szemek. Ötletem sem volt így hirtelen,hogy mit kezdhetnék ezzel. Maradt hát a jól bevált alapozó. Nem sokat segített igaz, de jobb mint a semmi. Ma nagyon sminkelni se volt kedvem, így ennyivel le is tudtam. Még egy gyors fogmosás, és mehettem is a szekrényem elé. Szokásomhoz hűen ezt sem vittem tulzásba, most éppen egy kék szaggatott farmert kaptam ki a szekrényemből és egy szürke haspólót. Hajamat kifésültem, majd hagytam vállamra omolni. Több időt nem is szántam magamra, felkaptam a táskmámat és a telefonomat és már mentem is le reggelizni. Lent csak egy cetli fogadott,mellette egy kis pénzzel. A cetliben csak annyi állt,hogy anyáék üzleti útra mentek. Szuper. Egyedül fogok rohadni egy egész hétig.
Szitkozódva nyitottam ki a hűtőt, amiben megtaláltam a reggelim. Legalább azt csináltak. Gyorsan betoltam a rántottámat, majd bele bújtam adidas cipőmbe, és indultam is suliba. Az úton csak csendesen sétálam, fülhallgatóval a fülemben.
A suliba beérve elég nagy meglepetés fogadott, Scott nevetgélt Leilával a szekrényünk előtt. Persze,mehetek el mellettük. Mikor oda értem, Scott csak egy megvető pillantást küldött felém, Leila pedig szinte nyakamba akart ugrani, csakhogy rácsaptam a szekrényem ajtaját és szó nélkül tovább mentem. Nincs kedvem most hozzá. Mint semmihez, és senkihez. A terembe érve elfoglaltam a szokásos helyem, majd zenét kezdtem el hallgatni. Egyszer csak egy nagyobb röhögésre lettem figyelmes, és mikor felnéztem újból megpillantottam Leilát és Scottot. Nem időztek sokat, leültek mindketten Leila helyére, és ott nevetgéltek tovább. Rosszul voltam tőlük. Szerencsére bejött a tanár,így valamennyire abbahagyták a viháncolást.

Az órákat nagy nehezen kibírtam valahogy, és amint kicsengettek az utolsó órámról, rohantam is haza. Már a kapuban jártam amikor valami érdekes dolgok akadt meg a szemem.
Leila és Scott falták egymást a kapu előtt. Hirtelen nem tudtam fel fogni mit látok. Ez nem lehet igaz. Leila a legjobb barátom. Nem tenné ezt velem. Nem nem nem, biztos csak képzelődök.
Kavarogtak ezek a gondolatok a fejemben, de mikor közelebb értem hozzájuk sajnos csalódnom kellett. Jól gondoltam. Nem tudtam kontrolálni az érzéseimet, dühös voltam és egyben csalódott. Oda rohantam hozzájuk majd szét húztam őket, és egy hatalmas pofont kevertem le valószínűleg mostmár csak volt legjobb barátnőmenk, mire hatalmasra tágult szemeivel csak bámult rám, és az előbb a tenyeremmel érintkező felületet simogatta.
-Mégis mi a francot képzelsz magadról? - fordultam Scott felé - Ő a legjobb barátnőm, legalább őt ne csábítottad volna el. Értem én,hogy haragszol rám, mert megcsaltalak. Vagyis ez még annak se mondható mert csak egy csók volt az egész de nem ez a lényeg. Ennél szánalmasabb bosszút nem tudtál volna kitalálni? - förmedtem rá, majd újra Leila felé fordultam. - Te pedig. Felejts el. Megbíztam benned, erre te így hátba szúrsz?!
-De Elena ez nem.. - próbált meg megszólalni de nem hagytam.
-Nem érdekel a kibaszott magyarázatod. - szinte már ordítottam - Szánalmasok vagytok mindketten! - enyhült meg egy kicsit a hangszínem, majd elviharzottam a társaságukból.
Szinte futottam hazáig,majd a lakásba érve az ajtó előtt térdre rogytam. Nem bírtam tovább vissza tartani a sírást. A legjobb barátnőm,akit Scottal együtt mindenkinél jobban szerettem így hátba támadott. A két legfontosabb személy az életemben, szinte ellenem szövetkezett. Csak bőgtem az előszobába megállás nélkül, az életemet szidva mikor lépteket hallottam a nappaliból. Azt hittem nincs itthon senki. Picsába. Gondoltam magamban, mikor bátyámat pillantottam meg magam előtt.
-Elena,mégis mi a francot csin..álsz?! - fejezte be a mondatot egyre hallkabban,mikor felnéztem rá és meglátta a kisírt szemeimet és az elmosódott sminkemet. Nem válaszoltam neki, csak vissza hajtottam a fejemet az ölembe,mire elém gugolt,majd szorosan magához húzott. -Bárki miatt is van ez,ígérem nem ússza meg szárazon. - próbált megnyugtati, nem túl sok sikerrel. Most nem ment semmire azzal,hogy erejével próbált védeni.
-Tyler én csak..egyedül szeretnék lenni. - mondtam neki halkan,mire elengedett, felhúzott a földről maj egy puszi nyomott a homlokomra.
-Soha többé nem engedem,hogy bárki megbántson.
Bárcsak ezt ő dönthetné el. - gondoltam bele,majd egy halvány mosolyt mutat felé, és felsétáltam a szobámba. Fel érve az ágyamra zuhantam,majd bőgni szerettem volna,de nem ment.
-"Soha többé" - ismételtem el hangosan. - Soha többé nem gázolhat át rajtam senki. Ez volt az a pont,amikor elég. - mondtam magamnak ezeket a szavakat,amiket teljesen komolyan gondoltam. Elegem lett. Amilyenek ők velem,olyan leszek én is.