Which way?

3.

Reggel Scott karjaiban ébredtem. Eléggé meglepődtem, de nem ez volt az első alkalom,hogy együtt aludtunk.
Próbáltam halkan mocorogni, nehogy felkeltsem viszont ez a kisérletem kudarcba fulladt,mikor próbáltam átnyúlni rajta keresztül a telefonomért.
-Nem elég hogy a mellkasomon aludtál egész éjszaka még rám is fekszel? - kérdezte a fél álomban lévő Scott.
-Nem feküdtem rád csak a telefonomat akartam elérni.
-Igen,én is ezt mondanám ha egy ilyen jó pasi lenne a legjobb barátom. - kacsintott rám.
Majd azzal a lendülettel ahogy ezt kimondta rá vetettem magam. - Látod, ilyen ha rádfekszem.
-Hmm, meg tudnám szokni.
-Barom. - mondtam majd lelöktem ágyamról.
-Hey, ez nem ér.
-Ez az én ágyam Scott. Az ér amit én akarok. - kacsintottam rá szintúgy, ahogy nemrég ő rám, majd lehajoltam hozzá és puszit nyomtam arcára.
-Ha nem lennél a legjobb barátom,már rég a bugyidban lennék ugye tudod? -kérdezte apró huncut mosollyal.
-Igen,de mivel a legjobb barátod vagyok, ez nem fog megtörténni. Túlságosan is kedvelsz ahoz.
-Így igaz Elena,kedvellek eléggé ahoz,hogy türtőztessem magam mikor veled vagyok. Szeretlek és úgy tekintek rád mint ha a hugom lennél. - mondta,majd vissza mászott mellém az ágyba.
Ezek a szavak hallatán kissé elérzékenyültem. Mindig is ilyen barátra vágytam.
Egyszer csak anya ordibálása zökkentett ki minket pihenésünkből. -Reggeli!
-Megyünk már! - kiáltottam neki vissza.
Miután meg reggeliztünk,Scottal eldöntöttük,hogy együtt fogjuk tölteni a napot és semmi nem gátolhat meg minket ebben.
Délelött filmeztünk, majd kitalálta, hogy menjünk el gördeszkázni. (Tudni kell rólunk,hogy gyerek korunk óta együtt gördeszkázunk. Mindketten imádjuk.) El is mentünk a közeli parkba, ahol szerencsénkre nem volt senki. Már vagy egy órája hülyéskedtünk és deszkáztunk mikor egy nagy csapat közeledett felénk.
-Hey cica! - üvöltötte felém az egyik felzselézett hajú köcsög.
-Takar....- kezdett bele Scott,mire én lecsitítottam.
-Kit neveztél te cicának? - háborodtam fel.
-Téged. Szexi vagy, eljössz egy körre a motorommal?
-Álmodban. - vágtam rá,mire az őt körülvevő alatvalói nagy "úúú"zásba kezdtek.
-Mit mondtál? - vette fenyegetőre a hangnemet, szégyenkezése hallattán.
-Jól hallottad, álmodban. - miután kiejtettem a számon ezt a mondatot,közeledni kezdett felém a nálam 5x nagyobb izomagy. Hátrálni kezdtem majd egyszer csak neki ütköztem valaminek. Erre ő már szorított volna neki a falnak mikor egy ismerős hang rá kiáltott.
-Takarodj a közeléből! - kiáltott Scott az idegenre. - Ha egy ujjal is hozzá mersz érni én esküszöm kiheréllek!
-Nézzétek már, megszólalt a kisfiú is. - bicentett társai felé izomagy, kik erre nagy kuncogásba kezdtek.
-Scott...megoldom. - mondtam.
-Dehogy oldod Elena! - háborodott fel - egy vadállat szorít a falnak és te azt mondod megoldod? Tévedsz.
-Nincs itt az ideje a kioktatásomnak de azért kössz. - néztem rá kissé sértődötten.
-Gerlepárunk veszekedésbe kezdett. Micsoda dráma kérem szépen. - kezdett bele újra izomagy, és egyre erősebben szorított a falnak. Majd egyszer csak próbálta száját az enyémnek paszírozni de én minden erőmmel ellenkezni próbáltam. Erre egy hirtelen mozdulattal Scott széttörte izomagy fején a deszkáját,a kezemnél fogva megragadott és futni kezdtünk. Szerencsére az idegen csatlósai nem eredtek utánunk, így el tudtunk menekülni. Mikor már kellő távolságra voltunk tőlük megálltam, majd Scott karjai közé vetettem magam.
-K..köszönöm. - motyogtam - Megmentettél. Ki tudja mit csinált volna velem ez a barom.
-Ugyan már Elena. Te is megtetted volna értem hasonló helyzetben. Erre valók a barátok.
-Szeretlek Scott. - mondtam neki
-Én is szeretlek Elena.
Még egy darabig álltunk így,majd kéz a kézben haza ballagtunk.
Mire haza értünk senki nem volt otthon. Tyler valószinűleg valamelyik haverjával lóg, anya és apa pedig dolgoznak.
Miután vittünk fel egy kis nasit, Scottal folytattuk filmezéseinket.
-Itt aludhatok ma is? - kérdezte.
-Persze,örülnék neki.
Egyszer csak ajtó nyitódást hallottam
lentről.
-Megjöttünk! - szólalt meg egy ismerős hang, mire Scottal lerohantunk az emeletről. Mikor leértünk nagy meglepetés tárult elém.
-Calorine! - kiáltottam majd nővérem nyakába ugrottam. Hát persze,hisz anya mondta hogy ma jönnek.
-Szia hugi, régen láttalak. És téged is Scott. Jó újra látni titeket. - mosolygott rám majd a mögöttem álló fiúra. -És anyáék hol vannak?
-Tyler bizonyára valami haverjával lóg, anyáék pedig dolgoznak.
-Hát jó. - fejtette ki rövidnek bizonyuló válaszát nővérem majd újra nekikezdett. -De figyelmetlen vagyok, gyerekek ő itt Stefan a barátom.
-Sziasztok. - köszönt Stefan. Aranyosnak tűnt.
-Szia. - mondtuk szinte egyszerre Scottal.
-Viszont ha most nem bánjátok, mi le pihenünk. Hosszú volt a repülő út.
-Persze menjetek csak. A bőröndöket majd mi elpakoljuk. Ja és remélem a szobádig még eltalálsz Caroline. - mosolyogtam nővéremre, majd fel is mentek.
-Szimpi ez a Stefan. - mondtam Scottnak.
-Ja, jó arc kis figurának tűnik.
Miután felcipeltük nővérem és barátja holmiait az emeletre, beszélgetni kezdtünk. A mai nap folyamán kételkedni kezdtem azokban az érzéseimben,hogy Scottra csak barátként nézek. Így hát muszáj volt tőle megkérdeznem.
-Scott..te még sose néztél rám úgy mint nőre, és nem barátodra?
-Oh Elena, ha tudnád hányszor vágytam már arra hogy kezedet foghassam, csókjaidat élvezhessem. De miután rájöttem, hogy te csak barátként tekintessz rám, lemondtam ezekről az érzéseimről.
Nem tudtam mit válaszolni,csak éreztem ahogy elvörösödöm. Egyszer csak valamely ösztönömből kifolyólag elkezdtem közelebb húzodni Scotthoz, és vágytam rá, hogy megcsókoljam. Vágytam minden porcikájára. Már csak pár centi volt ajkaink között mikor ő megállított.
-Nem akarom. Nem akarom,hogy sajnálatból megcsókolj.
-De én most tényleg szeretném Scott.
-Ne, azzal csak elrontanánk mindent. Inkább csak gyere és aludjunk.
Majd a tegnapihoz hasonló pózban összebújtunk, és egymás karjaiban elaludtunk.