az üres szobában a csendet egyedül a gépek búgása, és a szívritmus figyelő gép pittyogása zavarta meg.
Ashton a lélegeztető gépre kötve feküdt mozdulatlanul a kórházi ágyon, míg Sophie mellette összekuporodva aludt, egy kopott, fehér fotelban.
nem merte egyedül hagyni.
nem akart hazamenni, mert egy pillanatra sem akarta szem elől téveszteni Ashtont.
most is csak épphogy elbóbiskolt, amikor az anyukája óvatosan végigsimított a vállán, mire Sophie megugrott, és álmosan pislogott fel Ashley-re.
'édesem, kérlek, menjünk haza. pihenned kell.' kérlelte a lányát.
az éjszaka folyamán is haza akarták vinni Sophie-t, de ő hajthatatlan volt, így benn maradt egész éjjel.
'mama, nem fogom itt hagyni.' nyöszörögte a lány fáradtan.
'nem tesz jót a babáknak, ha ilyen pózban nyomorogsz ebben a kis fotelban.' rázta meg rosszallóan a fejét Ashley.
'de mi van, ha történik vele valami, és én nem vagyok itt?' kérdezte már-már sírva Sophie.
'Michael odakinn vár. ő itt marad Ash-sel, hogy te tudjál egy kicsit pihenni.' mosolyodott el halványan
.
'délután, amint felébredtem, visszajövünk.' állt fel Sophie a fotelből, és kinyújtóztatta elgémberedett végtagjait.
'ígérem.' karolta át fél kézzel Ashley a lányát, és egy puszit nyomott az arcára.
Sophie kibontakozott az öleléséből, odalépett Ashton ágyához, és óvatosan végigsimított a fiú kissé borostás arcán, majd egy puszit nyomott a homlokára.
'nemsokára visszajövök. tarts ki, szerelmem.' suttogta.
az édesanyjával az oldalán léptek ki a klórszagú szobából a folyosóra, ahol Michael ült az egyik széken, rájuk várva.
azonnal odalépett Sophie-hoz, és szorosan a karjaiba zárta.
'minden rendben lesz. Ashton erős srác.' motyogta Michael, miközben nyugtatóan a lány haját simogatta.
'olyan rossz így látni.' suttogta Sophie a könnyeivel küszködve.
'elhiszem kincsem. viszont most tényleg menj haza, és pihend ki magad.' tolta el magától, majd egy puszit adott a homlokára. 'mire visszajössz, addigra felébred, oké?'
'biztos?' kérdezte reménnyel teli hanggal.
'tuti.' mosolyodott el Michael.
'délután jövök. szia, Mimi.' simított végig a fiú karján, és elindultak Ashley-vel haza.
Sophie szótlanul ült az autóban.
Sydneyben esős, és borult volt az idő, ami pont illett a lány hangulatához.
az autó szélvédőjén bámulta a sebesen lefolyó esőcseppeket, és közben fülhallgatón keresztül halkan hallgatta azt a számot, amit Ashtonnal hallottak az első titkos randijukon.
'mama.' szólalt meg hirtelen, és kihúzta a fülhallgatót a füléből.
Ashley érdeklődve vetett egy pillantást lányára, majd utána tovább nézte az utat.
'milyen érzés elveszíteni valakit, akit nagyon szeretsz?'
'nos, nem fogok hazudni kicsim. borzalmas.' szívta be hosszan a levegőt Ashley. 'először fel sem fogod, hogy mi történt, utána gyötrődsz, hogy hol ronthattad el, aztán pedig csak a tátongó űr marad, amikor felfogod, hogy ő már nincs többé, mert teljes mértékben kivonta magát az életedből.'
'mi lesz, ha Ashton egyszer elhagy?' kérdezte Sophie elfúló hangon.
'sosem fog elhagyni.'
'honnan tudod?'
'látom rajta. az élete árán is megvédene. te vagy a mindene, Sophie.'
