The Black List (Larry Stylinson)

You've got two ghosts in your head? (5)

____________________________________

Hozol egy döntést és valami elképzelhetetlen történik. Nem mintha szándékosan tennénk. Nem mintha bántani akarnánk bárkit is. De néha megtesszük. Néha hibázunk. És amikor felrobbanunk,sajnáljuk. Nem mintha a sajnálkozás tényleg számítana. Már nem. Mindannyian teszünk olyat,amire nem vagyunk büszkék. Ezt megértem. Tudom hogy senki sem tökéletes. De hogy élhetsz ezzel? Hogy kelsz felszinden reggel,és nézel szembe a világgal,tudva hogy csinálhattad volna jobban? Hogy jobban kellett volna csinálnod.A sajnálat elég? Egy bocsánat kérés tényleg begyógyítja a sebeinket? Enyhíti a fájdalmunkat? Lehet megnem történté tenni a fájdalmat,amit okoztunk?
____________________________________

Hihetetlenül felidegesített a gyerekes viselkedésével. én értem hogy nagyra tartja magát meg minden,de ne itt vágjon fel ahol életek forognak kockán.
Az egész út csöndesen telt,én halkan duzzogtam és azon gondolkoztam ezt hogy fogom bemagyarázni a főhadnagynak.
Egyszer,véletlenül bele néztem a vissza pillantó tükörbe,eleve úgy éreztem mintha valaki figyelne. Sejtésem sajnos beigazolódott,Louis az út helyett inkább engem figyelt,felhúztam egyik szemöldököm,ezzel jelezve hogy még mindig dühös vagyok rá. Erre csak elmosolyodott,majd zavartan megrázta a fejét.
Őszintén szeretném megérteni miért csinálja ezt. Néha úgy bele látnék a fejébe,hogy mit gondol akkor mikor épp gúnyolódik velem vagy kinevet. De ha jobban bele gondolok inkább nem is,biztos tele van undoritó fantáziálásokkal amiket egy-egy nővel megcsinálna.
Kora délutánra értünk vissza a bázisra,természetesen utolsóként,mivel Louis 5 percenként újabb cigire gyújtott rá,és lassú tempóba szívta el így persze a kocsi is lassan ment.
Esküszöm ez az ember bagóval a szájában bújt ki az anyjából,talán még nem is láttam anélkül.
Az összes katona a nagy sátorban gyülekezett,és hangos vitázások között ettek. Niall-el automatikusan egyszerre indultunk meg a svédasztalokhoz. Hihehetlen mennyiségű étel volt kirakva,a választék szerintem több volt mint sok étteremben. Nem finomkodtam szedtem mindenből bőven,úgy is azt mondták együnk sokat,hát én betartom.
Leültünk egy szimpatikusnak tűnő asztalhoz,és falatozni kezdtünk. Miközben épp vadul vágtam a húst,azt vettem észre hogy szinte csak én eszek zölsdéget,mindenki más vagy tésztát vagy sült krumplit evett,a krumpli mondjuk zölsdég de nem hiszem hogy a zsírban sütött változata lenne egészséges.
Az én asztalom viszonylag csöndes volt,nem úgy mint az előttünk lévőké. Louis teli szájjal hablagyolt mindenféle hülyeséget,amit szerintem senki nem hallott tisztán,de azért torkuk szakadtából röhögtek rajta. Vajon tényleg olyan vicces és "menő" mint ahogy a többiek beálllítják?

-Őt nehéz megismerni.- először nem értettem mire gondol,de utána rájöttem hogy elég feltünően nézhettem Louist,így ő is észrevehette.

-Nem hiszem hogy meg akarom ismerni.- ez részben igaz volt,de azért ott volt bennem a kíváncsiság hogy amit mutat az csak egy páncél vagy az igazi énje.

-Tyler vagyok.-bal kezét felém nyújtotta,én pedig mosolyogva viszonoztam a gesztusát. Arca ahhoz képest hogy katona kedves és lágy volt,nagyon fiatalnak és törékenynek tűnt. Nagy,barna szemei még jobban kihangsúlyozták ezt.

-Harry.- az utolsó falat lenyelése után azt terveztem,kicsit lepihenek a szobámba. De Tyler megkért hogy jöjjek az ő csapatába focizni,mert este pár katona összegyűlik és kiengedik a fáradt gőzt. Eleinte nem akartam bele menni,elég antiszoc típus vagyok,főleg idegen emberekkel. De aztán végül beadtam a derekam,1 évig leszek itt,nem ártana néhány barátott szerezni.
Szerencsére volt még egy óra a meccs előtt,így azt pihenéssel tölthettem. Az evőeszközöket és a szalvétát a tányérra raktam,és a kukához mentem hogy kidobjam. Rajtam kívűl kb. senki nem csinálta ezt,ott hagyták a maradékjukat,nem törődve azzal hogy azt kikellenne dobniuk.
Talán anyám túl rendszeretőnek nevelt,de én ezt soha nem bántam.

Átvettem valami kényelmesebb ruhát,amibe talán még mozogni is tudok. Egy fekete térdig érő nadrág és egy fehér ujjatlan póló mellett döntöttem. Abban legalább nem lesz melegem. Még egy csomó időm maradt így kezembe fogtam a könyvem és kimentem. Valamennyivel jobb idő volt mint délelőtt,legalább hidegebb szélt fújt,és nem csak a port fújta.
Találtam egy padot,ami közel volt a foci pályának kijelölt helyhez.
Végre túl vagyok életem első küldetésén,habár túl sok mindent nem csináltam,büszke voltam magamra. Nem az a tipus vagyok aki megmondja a véleményét,inkább kimaradok minden fajta vitából,semmi kedvem tudatlan emberekkel veszekedni. De ma,Louis még ezt is kihozta belőlem,megmondtam a véleményem és emiatt büszke vagyok magamra. Jó,ez nem túl nagy dolog,de engem ez is boldogsággal tőlt el.
Kicsivel mellettem,pont az említett személy üzletelt egy tizenéves gyerekkel.
Valami videójátékot vett tőle.
Sajnos pont felém vették az irányt,próbáltam feltűnés nélkül kinyitni a könyvem és úgy tenni mintha nem hallgatóznék.

-Kérsz egy cigit?.- ha eddig volt bennem egy csepnyi tisztelet iránta,most tuti eltűnt. Miért kínál meg,egy alig 12 éves gyereket cigivel?

-Igen!.- talán az még furább hogy kért is. Szemem sarkából próbáltam volna meglesni ezt az egészet. De kezdtem félni hogy szemtengely ferdülést kapok.

-Na még mit nem.- oké,visszavonok mindent.

Szerettem volna onnan elmenni,éreztem hogy ide fog jönni,de már túl késő volt hogy elszökjek.
A pad megnyikorgott ahogy leült,és a szívverésem is gyorsabb lett. Hihetetlen hogy a testem hogy reagál rá,valószínűleg csak izgultam,visszahozta a régi sulis emlékeim,amik nem éppen kedvesek.

-Mennyi van még belőle?.- közelebb hajolt hogy megnézze,meg sem várta a válaszom.

-Miért érdekel?.- tekintetemet nem emeltem fel,úgy tettem,mintha még mindig olvasnék.

-Azt mondtad,ha kiolvastad kölcsön adod.