×Seventh×

81 6 0
                                    


Ahogy hazaértem, bezártam magam mögött az ajtót és levágtam a táskámat a sarokba.

Mikey a konyhában volt és épp egy sütit evett. Kivertem a csokis desszertet a kezéből és leszorítottam két csuklóját maga mellé. Vele szembe helyezkedtem és mélyen zöld szemibe néztem.

A meglepődés elég egyértelműen tükröződött arcán. Idegesen álltam tekintetét. Hirtelen megszólalni sem tudott csak bámult rám és próbálta megfejteni a helyzetet.

Erőszakosan ajkainak estem. Nem is viszonozta azonnal a csókot, annyira váratlan volt. Pár másodperc múlva visszacsókolt. Könnyeden fogaim közé vettem alsó ajkát és kicsit meghúztam magam felé. Egy alantas vigyor ült az arcomra, amíg kigondoltam mit fogok tenni vele a mai napi kis jelenete miatt.

Úgy látszott nem ijedt meg, sőt próbált megcsókolni, ám én elhúzódtam tőle.

-Nem nem Mikey. - ráztam meg előtte a mutató ujjam. - Itt most az lesz szépen, amit én mondok.

-Uhm oké.

-Tudod mi történt ma? - néztem rá mérgesen.

Gyors csókot nyomtam a szájára. - Képzeld, a kis akciód miatt majdnem kirúgtak óráról. - megint megcsókoltam - Aztán kénytelen voltam elhagyni a termet, és a mosdóban hallotta valaki, ahogy beszélgetünk. - még két csók. Mikey összeráncolt szemöldökkel nézett rám. Nem értette a helyzetet. - Egy tanár. Tudod mi a vicces? Hogy 'a meglógok óráról, hogy a WC-ben telefonon közöljem valakivel, hogy beleülök az arcába' dolgot nem igazán értékelik a tanárok. - egy hosszabb csók - Képzeld, az a vén ribanc beárult később annak a köcsög Williamsnek, aki az egész osztály előtt mondta el, hogy miért is kapok egy hónap felfüggesztést.

-Bassza meg. Sajnálom... Én nem gondoltam volna, hogy...

-Shh - elengedtem egyik csuklóját és szája elé tapasztottam a mutató ujjam. Közelebb hajoltam hozzá. - Csak azt akartam mondani, hogy köszönöm. - suttogtam ajkaira.

-Na jó, te hülye vagy. - jegyezte meg nevetve, és elfordult, hogy vegyen egy másik sütit. - Egyáltalán nem értelek. - összefonta karjait maga előtt, harapott egyet- Mesélj csak!

-Az Mikey, hogy először nagyon ideges lettem és mikor bejöttem azon az ajtón fel akartalak pofozni.

-Uhm az igen. Tovább!

-Aztán mérlegeltem. Utálom azt a helyet, téged meg imádlak, ergo tök jól jártam. - mosolyodtam el. - Szóval, egy hónapon keresztül foglak idegesíteni.

-Várj. Ha jól értem, akkor most egy hónapig nem mész egyetemre és kettesben lehetünk minden nap? - csillant fel a szeme.

-Ühüm. Szerintem a végére eleged lesz belőlem. - nevettem el magam.

-Már most az van. - viccelődött.

Lerakta a borwniet és odasétált hozzám, hirtelen felkapott és vállára dobott. Felsikítottam és elkezdtem ütögetni a hátát.

-Tegyél le! - nevettem.

-Majd mindjárt.

Ledobott az ágyra. Rám mászott és két kezével megtámaszkodott fejem mellett.

-Imádlak te őrült! - nézett mélyen a szemembe.

-Csókolj már meg! - nevettem el magam, és közel húztam magamhoz.

Forró csókot váltottunk. Édes ajkainak íze még ennyi idő után is bizserget. Végigsimítottam borostás arcán. Egyik alkarjára támaszkodott, másik kezével a pólóm alá nyúlt, és nagy tenyerével simogatni kezdte hasamat. Éreztem, hogy bőröm ég érintése alatt. Feljebb csúszott a keze, és egyik ujjával, belenyúlt melltartómba és végigsimított mellemen. Megremegtem. Mikey belemosolygott a csókba. Tarkójáról hajába csúszott a kezem. A kék fürtökbe kapaszkodtam. Belemarkolt a pólóm aljába és elkezdte felfelé húzni azt, mikor megszólalt a telefonja.

×Fuckers×Where stories live. Discover now