×Fuckers×

×Twelfth×

A házból kilépve megcsapott a hideg levegő. Azonnal átfagyasztott, mivel nem öltöztem fel rendesen. Már korom sötét volt. Nem hoztam magammal se pénzt se telefont, semmit. Nem is kellett semmi és senki. Magam akartam lenni.

Sétálni kezdtem az egyik irányba. Könnyek záporoztak szemeimből, így elhomályosítva az utat előttem. Annyi gondolat cikázott fejemben. Kétely és csalódottság amitől nem tudtam szabadulni. Hinni akartam neki, hinni akartam benne, de nem tudtam a szemébe nézni. Nem tudtam mi lesz most. Nem tudtam mi is történt igazából. Mi volt ez? Elmenekültem előle. Sosem csaptam rá az ajtót, sosem futottam ki a házból.

Megbántott. Lekanyarodtam egy kis utcán. Csalódást okozott. Megtört. A hideg miatt remegtem de nem fáztam. Nem éreztem mást csak a hihetetlen fájdalmat és ürességet szívemben. Darabokra tört. Szilánkos, apró darabokra, mik sértették belülről testemet.

Nem akartam a közelében lenni. Messze akartam kerülni tőle és a problémáktól. Futni kezdtem. Magam sem tudom miért. Gyorsan szaladtam le a sötét utcán. Cipőm aszfalthoz csapódó hangja visszaverődött a házakról és így az esti csöndben az egyetlen hangot szolgáltatta. A hűvös szél csapkodta hajamat, megfagyasztotta könnyektől nedves arcomat, de futottam tovább, mint egy őrült. Bőgtem és gyorsan kapkodtam a jeges levegőt, mi szúrós fájdalommal jutalmazott meg, ahogy leért tüdőmbe.

Nem érdekelt a fájdalom, nem érdekelt a hideg, a sötét, semmi és senki. Kétségbeesetten kerestem kiutat ebből a kilátástalan helyzetből. Menekültem az engem üldöző problémák és kételyek elől. Pár pillanatra megálltam, mikor egy nagy pocsolyába léptem. Mindenem tiszta víz lett és fáztam de semmi kedvem sem volt hazamenni. Az most a legutolsó hely ezen a földön ahova besétálnék.

Szipogva letöröltem hideg könnycseppjeimet és körülkémleltem. Most először emeltem fel fejemet hosszú percek óta. Egy park volt mellettem. Átsétáltam az üres úton, kikerültem pár fát és lefeküdtem a nedves fűre. A csillagokat bámultam. Könnyek folytak végig arcomon egyenesen fülembe.

A fényes csillagok és a tücsökciripelés valamelyest lenyugtatott. Kezdtem érezni a valódi dolgokat. A hideget, hogy sajog a lábam, fáj a torkom és teljesen átfagytam.

-Most mi lesz? - kérdeztem magamtól megtörve.

Lehunytam szemeimet és láttam magam előtt Mikey mosolyát, szikrázó zöld szemeit. Láttam, ahogy rám néz, éreztem ahogy megérint. Melegséget éreztem és elmosolyodtam. Hallottam fülemben rekedtes hangját, csábító ajka mozgását tanulmányoztam. Eszembe jutott, ahogy énekel. Felidéződött bennem mesés énekhangja. Éreztem, hogy gyengülök és álomba merülök Mikey hangját hallgatva.

Calum

Éppen egy filmet néztem unottan, mikor megcsörrent a telefonom. A hirtelen jött hang kizökkentett a bambulásból. Lassan kicsoszogtam a konyhába, ahol a mobil volt. Elolvastam a nevet, majd ráérősen megnyomtam a zöld gombot a képernyőn.

-Szia! - szóltam bele, megdörzsölve fáradt szemeimet.

-Cal, haver, baj van! - kiabált a telefonba Michael.

Azonnal eltűnt minden álmosságom.

-Mi? Miért? Mi a fene történt? - faggattam aggódva.

-Viv... Én nem tudom mit csináljak... Csak álltam ott. És ő meg... Cal én ezt nem akartam. - hangja egyre kétségbeesettebb lett és értelmetlen, összefüggéstelen mondatokat nyöszörgött.

-Michael! Figyelj már rám! Mi a franc folyik ott?

-Viv eltűnt. Elment és nem tudom hol van.